KULTÚRA

Szellemidézés a Tűzoltó utcában


Közéleti sztárparádéval nyitott meg Puzsér Róbert és korábbi kampányfőnökének közös kulturális tere stílszerűen a körúton kívül. A pincébe kiállításokat, a galériára tartalomgyártó szerkesztőséget álmodtak, a színpadon pedig beszélgetések mellett színházi előadások lesznek.

Hacsak nem válik valóra a Sétáló Budapest, az Inga nem az a lazulós, kiülős, teraszos hely lesz. A megnyitó előtt legalább húsz ember kerülgette egymást a szűkös Tűzoltó utcai járdán, és ez még zártkörű rendezvény volt. A közel 400 négyzetméteres egykori használtbútor-üzlet helyén nyitott kultúrkávézót Puzsér Róbert, és egykori kampányfőnöke, Zaránd Péter Sárközi Andreával kiegészülve.

2024.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A meghívottak között ott volt Márki-Zay Péter, Csintalan Sándor, Konok Péter, Kassai Lajos lovasíjász, és Lányi András író, filozófus is. Tíz perccel a kezdés előtt már a pulttól a bejáratig állt az italokra várakozók sora, a közönség pedig nem fért el a több mint száz, gondosan odakészített széken.

„Merőlegest akartunk állítani a romkocsmák stílusára. Ez az indusztriális stílus és a skandináv letisztultság keveréke” – mutatott körbe Puzsér fekete zakóban, ingben és nyakkendőben. Köszönetet mondott az aktivistáinak, akik a megnyitó előtti munkának legalább a felét elvégezték.

„Az Inga a polgári radikalizmus Sztálingrádja, ahonnan nem hátrálunk tovább, hanem az ellentámadást szervezzük meg.”

Eötvös József és Kazinczy Ferenc között foglaltam helyet. A közönséget magyar írók, költők arcképcsarnoka vette körbe, a 60 rajz Mihálkovics Edina képzőművész érdeme. Az alkotó arról beszélt, eleinte Kéthly Anna volt az egyedüli nő a falon, ő javasolta Szabó Magdát, Nemes Nagy Ágnest, Szepes Máriát és Polcz Alaine-t. A széksorok mögött boros- és pezsgőspoharak százai várták az előadás végét, felette pedig Bibó István A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata című műve olvasható.

2024.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

„Nagyon remélem, hogy vannak itt szellemek. A polgári étosz szellemét akarjuk megidézni. Igen, ez egy szellemidézés: Ady Endre, Móricz Zsigmond nyomát kell követnünk” – utalt Puzsér az arcképekre. A színpad mögött a 150 legfontosabbnak tartott könyvet gyűjtötték össze, Umberto Eco A Foucault-inga című könyve természetesen helyet kapott a polcon.

2024.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Lányi András volt az első a színpadon, aki viccelődni kezdett a Puzsér és Ábrahám Róbert közötti – éppen a Tűzoltó utcában nemrég történt – incidenssel. Lányinak péntek esténként saját műsora lesz az Ingában, és elmondta, szívesen részt vesz egy közösségi tér alakításában, ahol „a számítógépekhez szokott, egymás iránt bizalmatlan generáció találkozhat”. A pincébe kiállításokat, a galériára tartalomgyártó szerkesztőséget álmodott Puzsér, a színpadon pedig beszélgetések mellett színházi előadások lesznek.

Naponta két előadást tervezünk, ami után az előadókkal való közös kocsmázás egy workshoppá fejlődik. Az Inga nem egy zárt szalon, hanem egy, a széles társadalom felé nyitott műhely

– mondta a tulajdonos.

A szélesebb közönség számára este 8 órakor nyitott a kávézó. Ekkorra közel ötven ember zsúfolódott össze a bejárat körül és a szemközti járdán. Egy taxis türelmetlenül villogott, az út spontán sétálóutcává alakult: ha kicsiben is, de Puzsér elérte, amit öt éve főpolgármesterként akart.