Összeszedtük, hogy mit kell tudni a Szent György tér közepére tervezett Szabadság oszlopáról. Kis kedvcsináló: Németh Szilárd ötlete volt újra elővenni, 1848 után még 2013-ban. Tényleg.
A Nemzeti Hauszmann Program nemrég látványtervekkel jelentkezett a Budai Várnegyedben található Szent György tér megújulásával kapcsolatban. A Palotanegyed szívének nevezett tér közepére szánnak egy olyan emlékművet – a Szabadság oszlopát 1848-ból –, ami a magyar szabadságot ünnepli ugyan, de megfeledkezik arról, hogy tervezője nem magyar ember (ez a jelenlegi politikai környezetben kis cinizmussal még nagyvonalúságnak is felfogható), és a szobor ötlete egy olyan ihletett pillanatban született, valamint felállítása azt az eseményt és eszmét ünnepli, amit végül – másfél évvel később – orosz segítséggel sikerült földbe tiporni (ez a jelenlegi politikai környezetben kis cinizmussal extrém nagyvonalúságnak is felfogható).
Vissza a jövőbe
Ugorjunk vissza egy kicsit 2013-ba, amikor Németh Szilárd, korabeli csepeli polgármester ideiglenes közgyűlési bizottság létrehozását javasolta, hogy egy olasz művész Szabadság oszlopa elnevezésű emlékművét felállítsák az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára. A Népszava 2013. december 18-i száma szerint a Fidesz elitjébe vágyó Németh ambiciózus tervei rögtön az V. kerületi Szabadság téren álló szovjet obeliszk helyét szemelték ki az 1848-ban megálmodott szobornak, de aztán a külügyminisztériumból jelezték, hogy pont a kormány keleti nyitási tervein dolgoznak, és egyébként sem lenne szerencsés húzás a folyamatos energiaellátásunkat veszélybe sodorni azzal, hogy „meggyalázzuk” a háborúban elhunyt szovjet katonák emlékét. Marco Casagrande Szabadság oszlopa elnevezésű műve ezért nem valósult meg. Másodszor sem, hiszen a szobor létrejötte először 165 évvel korábban hiúsult meg.
A szobor tervezője
Menjünk vissza még 180 évet az időben, pontosan 1833-ba, ekkor érkezett ugyanis Magyarországra Marco Casagrande, tehetséges olasz művész Pyrker János László egri érsek meghívására. Casagrande nagy szerepet kapott az egri székesegyház építésében: ő készítette el annak külső és belső szobrászati díszeit csaknem teljes egészében. 1837-től Pesten volt műhelye, részben itt alkotta az egri székesegyház belső szobrászati díszeit, de 1838-ban a fáji Fáy-kastély és a Heves megyei andornaktállyai Mocsáry-kastély szoborműveit is. Kiállított a pesti műegylet 1841. évi tárlatán is. Pesti működésének legfontosabb terméke az Ullmann-palota nagytermének az Olimposzt, a Parnasszust és táncoló géniuszokat ábrázoló bájos domborműegyüttese. Mindez jó ajánlólevél volt számára ahhoz, hogy a kor legnagyobb hazai építkezésének, az esztergomi bazilikának külső szobrászati munkáira is megbízást kapjon. Casagrande 1841-ben költözött Esztergomba, ahol 1848-ig maradt; ekkor visszatért Olaszországba. Sokat alkotott tehát Magyarországon, ismert és elismert szobrász volt.
A Szabadság oszlopa kapcsán így írt róla a kassai Képes Újság 1848-ban: „Casagrande 15 év óta fia a szép magyarhonnak, beszéli nemzeti nyelvünket, viseli bajszunkat és attilánkat, s nőül egy valóban magyar fajú egri hölgyet von, e szerint nemzetünk testébe olvadt, melynek szellemileg is való rokona”. Saját maga is második otthonának tartotta Magyarországot, mindezek ellenére mégis úgy tűnik, hogy időről-időre azt érezte, bizonyítania kell hűségét és elkötelezettségét a magyarok felé. Az 1840-es évek elején pályázott egy tervezett Mátyás-emlékműre, majd 1847-ben a József Nádor emlékszobrának felállítása körül kialakult vitákban is részt vett – egyikből sem lett semmi, de ez nem akadályozta meg abban, hogy 1848-ban, közvetlenül a március 15-i események után ne ajánlkozott volna önként, hogy Szabadság oszlopa néven egy emlékművet állít a béklyóitól szabadulni kívánó Magyarországnak. Ne feledjük, a márciusi fejlemények és az áprilisi törvények – akkor még úgy tűnt – jó politikai hátteret biztosítottak egy ilyen forradalmi szobor létrehozásához, abszolút társadalmi támogatottsága lehetett volna.
Az oszlop
„A Szent György tér központi eleme a Szabadság oszlopa lesz, amely Marco Casagrande tervei alapján készül. Az olasz származású, neves építész és szobrász még 1848-ban álmodta meg a forradalom által ihletett nagyszabású kompozícióját, azonban műve eddig nem valósult meg. A díszesen faragott, impozáns oszlopon allegorikus formában jelenik majd meg a 12 pont, tetején Hungária nőalakja lesz látható. A szobrot egy 12 szögletű, vízzel teli márványmedence veszi majd körül három oroszlán faragvánnyal” – részletezte a Nemzeti Hauszmann Program.
Ez egy egész pontos leírásnak tűnik, de a szobrot tervező és kivitelező művész gyakorlatilag szabad kezet kap majd, tekintettel arra, hogy miből kell dolgoznia.
Egy darab, 176 éve nyomtatásban megjelent grafika áll majd a rendelkezésére, és a szobor cirkalmas leírása, amik tartalmilag nem feltétlenül állnak összhangban egymással. Az oszlopról nem derül ki, hogy kerek vagy szögletes darabról van szó, miután a kép a híres 12 pontból négyet helyez egy oldalra, így még a háromoldalú hasáb formát sem lehetne kizárni. Elméletben, hiszen a cirkalmas leírás (ellentétben a Nemzeti Hauszmann Program leírásával) négy oroszlánról beszél, amiket így három oldalon kellene elhelyezni.
A helyszínválasztás azért érdekes, mert a Szabadság oszlopát Casagrande eredetileg a pesti Szabadság térre szánta (a hajdani városháza előtti térre), 2013-ban pedig felmerült (lásd fentebb) a mai Szabadság tér is, aminek nyilvánvaló pikantériája lett volna, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végső kudarca az orosz közbeavatkozásnak köszönhető. A Várba – a mostani tervezett helyére – semmiképp sem kerülhetett volna, hiszen a szabadságharcot végül elvesztettük, és ide végül egy Habsburg-emlékmű került, a Hentzi-emlékoszlop.
Az új fák ültetése viszont mindig üdvözlendő egy városban, és a Szent György térnek is jól fog állni a több zöld.
(Kiemelt kép: Nemzeti Hauszmann Program)