El tudják képzelni, hogy a Capa Központban olyan hideg van, hogy takarókat osztanak a kiállítás megtekintéséhez? A polaroid kényes dolog, vigyázni kell rá, állandó hőmérsékleten kell tartani.
A Capa Központba váltott kombinált jeggyel, az állandó Capa-kiállítás mellett az időszakiakat is megnézhetjük. A kelet-európai esztétikát bemutató tárlatról nemrég írtunk, de érdemes úgy készülni az idővel, hogy az épületben még három másik tárlat is látható. A gyászmunka megható, egyedi megélését vizsgálhatjuk André Kertész időskori képein, a víz fontosságára és a közelgő ökológiai katasztrófára hat magyar fotós munkája hívja fel a figyelmet, végül egy fiatal roma lány, Evelin történetét is megismerhetjük Melegh Noémi Napsugár Hemző-díjas képein keresztül.
A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból
Látogatható: 2024. szeptember 1-ig.
Hőhullámban érdemes az André Kertész-polaroidjait bemutató teremmel kezdeni: a bejáratnál el lehet venni takarókat, ha esetleg az utcai 35-40 fok után hidegnek éreznénk a benti 18 fokot. Egyszerre lesz meglepő és kellemes, hogy milyen hideg van! Az önmagát előhívó polaroid kényes műfaj: a hűtőnkön mágnessel rögzített bulifotókon is észlelhetjük, hogyan fakulnak ki az évek során, az állandó hőmérséklet sokat segít abban, hogy eredeti minőségében őrizzük meg a képeket az utókornak. Ez a mi nagy szerencsénk most!
André Kertész a hetvenes években kezdett kísérletezni a technikával: 2024-ből visszatekintve megható látni, hogy az idős mester tulajdonképpen feltalálta az Instagramot. (Mielőtt influenszereknek kereskedelmi lehetőséget adó időrabló platformmá vált, az Instagram eredetileg egy négyzetes formátumú fotómegosztó volt.) A szakértők szerint a polaroiddal új szakasz kezdődött Kertész-életművében, aki már fiatalon is kedvelte az apró méretű kontaktképeket, így idős korában is szívesen kísérletezett a könnyen kezelhető formátummal. A legtöbb képe üvegszobrokról, és azokon keresztül rögzített torzulásokról készült, másik kedvelt témája a városi táj, vagyis a városi tájban megjelenő idő volt. A from my window című sorozatát halott feleségének ajánlotta: a folyamatos fotózás a gyászmunka része volt. „Reggelente nekiláttam, és csak fotóztam, fotóztam, fotóztam, enni se volt időm. Azt vettem észre, hogy eltelt az idő, és nem is reggeliztem. Délután ugyanígy... A gyógyszereimet is elfelejtettem. Egyszer csak magamat is elfelejtettem, a fájdalmat, az éhséget, és igen, a szomorúságot is” – írta 1981-ben.
Különben az André Kertész évforduló kihagyhatatlan lehetőséget teremt, hogy a magyar származású fotós műveiben elmélyedjünk: az esztergomi Balassa Múzeumban a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képeket láthatjuk, a Nemzeti Múzeum Kertész/Kópiák tárlatán a fiatal fotós 1925 előtti képeit mutatják be, a Capa Központ – ahogy írtuk is –, az időskori polaroidokat mutatja be,
Hullámtörés – Magyar fotográfusok vízről és emberről
Látogatható: 2024. augusztus 25-ig.
Az egyéni gyász után a kollektív témák felé fordulhatunk: a Hullámtörés című kiállításban hat magyar fotós víz tematikájú, ökológiai katasztrófákra figyelmeztető sorozatát nézhetjük meg.
Bácsi Róbert László a nicaraguai kakaótermesztést mutatja be, a civilizált életünkben olyan fontos szerepet betöltő kakaó és az abból készült csokoládé ugyanis szorosan összefügg a vízzel: évekkel ezelőtt a kakaóbab meg tudott élni anélkül, hogy külön öntözéssel életben kellett volna tartani, mára az öntözés miatt jelentősen csökken a mennyisége, amit a boltokban elérhető táblás csokoládék méretén, árán és kakaótartalmán is észlelhetünk. Éppen ezért kiemelkedően fontos akár számunkra is Budapesten, hogy a készülő Nicaragua-csatorna az ország és Közép-Amerika legnagyobb édesvízű (így kakaóbab öntözésére is alkalmas) tavát vágná haza. Mivel a tó a csatorna megépítése után két óceán között létesítene kapcsolatot, fokozatosan sós lenne, ami jelentősen befolyásolná nemcsak az itt élő emberek, állatok és növények életét, hanem hosszútávon mindannyiunk életét is.
Molnár Zoltán lírai, Aqua című sorozatának kiindulópontja egy brazil ösztöndíjhoz kapcsolódik, később egy francia utazás során is a víz és ember kapcsolatát kutatta. A fotóesszé további képei Spanyolországban, Törökországban, a Duna romániai szakaszán, valamint Magyarországon folytatódtak. Zoltai András Eláraszthatsz, én itt leszek című sorozatában az egyik legbővízűbb folyó, az indiai Brahmaputra valamint Majuli szigetének átalakuló, változó arculatát mutatja be. „2020-ban kezdtem el megfigyelni a sziget árterületein élő közösségek természethez való érzékeny, ösztönös, mégis védtelen viszonyát, (...) puszta létük is mind a folyó és környezetének állandó alakulásának van kiszolgáltatva, amellyel az idők során megtanultak egyensúlyban élni, olykor akár gyorsan alkalmazkodni is a változásokhoz. Elfogadták, hogy a folyó mindig elvesz vagy ad.”
A legmegrázóbb a hat közül Kállai Márton 2009 óta készülő Feloldódó létezés című fotóesszéje, a nyugat-ukrajnai Kárpátalján található Aknaszlatina városát mutatja be. A korábbi ipari központ hangulata a bányák bezárása után jelentősen átalakult: a helyiek ugyanis a sós vizű tavakra épült turizmussal próbálnak túlélni, a háttérben a rohadó ipari létesítményekkel. „Lassan két évtizede, hogy végleg felhagytak a bányászattal, a környék ugyanakkor továbbra is üzleti potenciált rejt magában, hiszen a sós fürdők és a fekete iszapos kezelések kiválóak az ízületi és bőrpanaszok enyhítésére” – mesél a fotós meghökkentő világról a kísérőszövegben.
A klímaváltozás magyarországi hatásaival foglalkozik a két utolsó sorozat: Végh László Tisza című fotóesszéjében a folyó teljes hosszát végigjárva dokumentálta annak életét. „Úgy tartják, hogy a magyarság szorosabban kötődik ehhez a folyóhoz, mint bármelyik másikhoz. Én is érzem benne azt a megmagyarázhatatlan, ősi erőt, amely már gyerekkorom óta vonz. (..) Az ár-, illetve belvízmentesítés folyományaként az Alföldön nagymértékben megnőtt a szántók területe, ugyanakkor a vizes élőhelyek többsége megszűnt.” Balázs Zsolt Akkor is maradunk, ha ez a föld kiszárad című sorozatát 2021-ben kezdte el fényképezni, majd különös aktualitást adott neki a 2022-es, Magyarországot sújtó nyári aszály. Ekkor mi városiak is megtapasztalhattuk, hogy mire készüljünk a jövőben: a klíma-előrejelzések alapján az évszázad végére Magyarország területének kétharmad része félsivatagos övezetté válhat.
Így láthatsz meg engemet – Meleg Noémi Napsugár kiállítása a 8F Galériában
Látogatható 2024. szeptember 8-ig.
A Telex fotóriportere, Melegh Noémi Napsugár tavaly nyerte el a Hemző Károly-díjat. A 35 év alatti magyar fotósnak adható elismerést a Hemző Károly Alapítvány alapította, hogy segítse a fiatal magyar fotósokat. A díjazott sorozat egy roma lány felnövéstörténetét mutatja be 11 és 18 éves kora között: a kiáltás az utcaszintről, a Capa Központ kávézóján keresztül megközelíthető 8F Galériában látható.
„Kovács Evelin 17 évesen, 2022. november 30-án hozta világra első gyermekét, Szkarlett-tet. Édesanyjával az észak-magyarországi Recsken, szállókon takarítással keresi a kenyerét. Terhessége előtt édesapjával élt szülőhelyén, Drégelypalánkon, amely Recsktől kétórányi autóútra van. Mivel gyermeke apja nem szeretne részt venni a gyermeknevelésben, a lány az édesanyjához és annak új párjához költözött, és azt tervezi, hogy az ő segítségükkel neveli fel kislányát. (...) Sorozatom Evelin történetén keresztül mutatja be, hogyan változik meg egy fiatal lány élete, ha anyává válik” – írja Melegh Noémi Napsugár, aki 2016-tól kezdődően követi a drégelypalánki romák életét, és hosszútávon tervezi folytatni velük a munkát, hogy az átalakulóban lévő társadalmi, családi dinamikákat bemutassa.
Az Énbudapestem applikációjában 15 százalék kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni a Capa Központba. Az applikáció az AppStore-ról és a Google Play-ről egyaránt telepíthető.