A divatfotó kiment, a keleti blokk esztétikája bejött. A Capa Központ új kiállítása segíthet megérteni, hogy mit látunk szépnek és miért.
Egy Palvin Barbara arcával reklámozott, divatfotó témájú kiállításról azt hihetnénk, hogy tonnányi, magazinok számára készült editorialt nézhetünk majd egész falra nagyított méretben. Bár a Capa Központ kiállításán erre is van példa, maga az élmény inkább egy gyorstalpaló esztétika-kurzushoz hasonlít, amiben falra nyomtatott szakszövegeket kell olvasnunk arról, hogy mi is számít szépnek. Zúdul ránk a sok gondolat, és ebben vad sodrásban a divatfotók alulmaradnak. Lehet, hogy ez nem is baj: látunk belőlük eleget, a minket körülvevő hirdetési zajban. A Nagymező utcai tárlaton inkább azok a részletek lesznek maradandók, amelyek a divatfotó világának fonákját mutatják meg.
A két teremben összesen 17 fotóprojekten keresztül először magyar fotósok adott esetben sok évvel korábban készült sorozatát láthatjuk, ezek is érdekes háttéranyagok a melléjük írt leírásokkal, de gondolatébresztőbbnek éreztem a másik termet, ahol gyakorlatilag egy-egy faliesszét olvashattunk egy-egy témát körüljárva. A legszívbemarkolóbb számomra Magyar Eszter sminkes írása volt, talán azért is, mert esztétikai elmélkedés helyett a kézzelfogható realitást hozta be a kiállítás terébe. Megidézett egy főszerkesztő figurát, aki egy 15 éves lány füle hallatára kérte, hogy a lányt sminkeljék szépre. “Azon gondolkodtam, hogy egyrészt egy tizenöt éves modell elött nem biztos, hogy így kellene beszélni, másrészt, hogy kinek legyen szép? Nekem szép? Az anyukájának szép? Annak szép, aki megveszi a magazint? Ki dönti el, hogy mi is a szépség?”
A sminkesből lett fotós később is csak a kisminkelt szeméről készített fotókat a brutalista sminkeket ábrázoló makeupbrutalism sorozatában: határátlépést jelentett számára, hogy az Eastern European Accent című képének témája és hordozója a saját szája és a kivillanó fogai. “Sokan bántottak érte fiatalkoromban, és én elhittem másoknak, hogy csúnya. Viszont ez a projekt meg tudta velem szerettetni.”
Tényleg mást látunk szépnek Kelet-Európában? Van-e bármilyen esztétikai közösség az egykori keleti blokk országai között? Erre a kérdésre sokan, sokféle választ adnak a kiállítás falain, kiindulópontnak jelölve, hogy a 2010-es évek közepén jelent meg a divatszíntéren az orosz Gosa Rubcsinszkij, majd a grúz Demna Gvasalia, akik nagy sikerrel kezdték reciklálni a szovjet múlt darabjait. Többen is hivatkoznak Kim Kardashian 2016-os szereplésére anélkül, hogy ez megjelenne a kiállítás terében: a képen Vetements x Svmoscow Communist együttműködésében tervezett sarló-kalapácsos pulcsiban jelent meg.
Innen datálják a New East-divat felívelését, a következő lépés tehát ennek a divatiránynak a meghatározása lenne, de a nyilvánvaló politikai-történelmi sorsközösség leírásán túl már nehezebb a feladat. “A kelet-európai esztétika nem kulturális jellegzetességeket, hanem építészeti párhuzamokat, tárgykultúra szerinti hasonlóságokat, gazdasági, politikai gyakorlatokat jelent, amitől az egész régió sokáig homogén képet mutatott a világnak” - véli Sárvári Zita.
Mégis, azért csak valami közös. Egyesíti a keleti blokkot az akcentussal beszélt angol nyelv, és a szovjet panelekből épült lakótelepek iránt érzett nosztalgia. Elhangzik a groteszk, mint a régiót egyesítő esztétikai kategória, az egzotikumként való ábrázolásmód is többször felmerül. A fejlett nyugati világ egy fejlődéstől elzárt naiv törzsként tekint a vasfüggöny mögötti időkapszulában rekedt öltözködésünkre. A kelet-európaiság nem udvarias, ösztönös, low budget, kreatív, nyers - ilyen jelzőkkel próbálják leírni, sőt, a „stílusos parasztság" kifejezés is olvasható. A kiállítás kísérőszövege szerint a kelet-európai esztétikához a ragyogással ellentétes képzetek kapcsolódnak: tehát valóban mást látunk és ábrázolunk szépnek. “A karcosság, szürkeség, unalom, egzotikus elvarázsoltság, a keresetlen őszinteség, az eredeti, DIY megoldások feltalálása és alkalmazása: egy új vizuális nyelv lehetőségét látják. Ez a nyelv a közel engedés, az intimitás, a megértés nyelve; néha pedig az iróniáé, a tudatosan vállalt és megélt identitásé.”
A közös vizuális nyelv meglepően hangozhat, mégis a fotós Martin Wanda őszintén vall arról, hogy sokáig nem érezte magáénak a kelet-európaiságot, teljesen másfelől inspirálódott, elkészült munkái mégis közösséget mutatnak egy Kelet-Európára jellemző gondolkodásmóddal. “Amikor a barátomat hazavittem bemutatni a békéscsabai szülői házba, és az ott lévő bútorok, berendezés, a falakon lógó képek és az egész enterior láttán azt mondta: „Most már mindent értek".
Tombor Zoltán Hazafelé című projektjében Palvin Barbit láthatjuk hazatérni kelet-európai tárgykultúrával körülölelve. Nelli című sorozatában pedig Tombor Nellit fotózta gyermekkora helyszínein. Éder Krisztián is szülővárosába, Sopronba tért vissza: “Megfigyeltem, hogy nagypapámnak és anyukámnak is iszonyatosan jó stílusérzéke volt, mindig nagyon szépen voltak felöltözve. Nagyon szoros kapcsolatom van a nagyszüleimmel. Rengeteg időt töltöttem velük gyerekként, és ezt mostanra is megtartottam. Évi öt-hatszor hazajárok, hogy velük tudjak lenni, és akkor fotózok is. Kilenc év alatt összeállt egy elég nagy archívum azokból a családi és városi portrékból és helyszínekből, amiket érdekesnek találtam.”
Bede Kincső is egy számára ismert helyszínre dolgozott fel: Erdélyben készültek a Három színt ismerek a világon című sorozatának képei. “A legtöbb díszlet létező helyszín, egy-egy fennmaradt részlete a romániai szocializmusnak, aminek a nyomai máig jelen vannak Kovásznán.” Legutóbbi munkája a kiállításon is elérhető: az Yves Saint Laurent világmárka felkérésére készült funzine, és talán ez az együttműködés a legjobb példa arra, hogyan tud a divat és a kelet-európai esztétika egymást erősítő módon összekapcsolódni. “Készítettek egy kiadványt a munkáimból, ami nem eladásra van, nem a termékek promóciójára, hanem az én világomat mutatja be, és a főbb kuncsaftoknak, barátaiknak, és francia intézményeknek adják ajándékba. A fanzine megjelenésével párhuzamosan felkértek egy nagyobb volumenű, negyven képből álló kiállítás összeállítására is, amit a két főbb párizsi és a Los Angeles-i üzletükben is bemutattak.”
A roma Galyas Denerák Dóra fotós az elmúlt tíz évben Nyugat-Európában és Dél-Amerikában dolgozott, zsigeri szinten ő is érezte, hogy létezik közös kelet-európai kötődés. “A bécsi egyetemen, ahol voltak szerb, horvát, bosnyák és ukrán osztálytársaim, érezhető volt, hogy van egy másféle víziónk, egy másféle esztétika vagy művészi hozzáállás, amiben találtunk közös pontokat.” Az ő képein is fontos szerepet kap a panelházak esztétikája, miközben tisztában van azzal, hogy Nyugaton ezt a témát teljesen félreértelmezik. “Ránéznek és azt képzelik, hogy orosz akcentussal beszélünk, kolbászt zabálunk reggelire, meg mindenki susogós Adidas melegítőt hord. Ebben is van egyfajta egzotifikáció, miközben nagyon sok embernek ez egy igazi otthon, a felnövéstörténetük helyszínét adják ezek a házak. Nekem a panel pont emiatt nagyon komfortos hely. Szerettem sok emberrel, nagy közösségben együtt élni.”
Nyolc év telt el Kim Kardashian piros pulcsija óta: lehet sokat vitázni a kelet-európaiságról, de abban az egyben biztosan egyetérthetünk, ahogyan létezett már 2016 előtt is, ezután is is még nagyon sokáig fog, legfeljebb a divatból fog kimenni. A szívünkből viszont soha.
A Nagymező utcai Capa Központban október 6-ig látható a Kelet-európai szépség – Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika című kiállítás, az énbudapestem applikációval 15% kedvezménnyel váltható a minden kiállításra érvényes kombinált jegy.