KULTÚRA

Irodalmi barangolások három estén át a Margit-negyedben


Szerdán 19 órától kezdődik az esti sétákba oltott Irodalom Éjszakája: mindenki magának osztja be a programot, és lehetőség van bőven. 24 ország íróinak műveiből 8 helyszínen olvasnak fel a Jurányihoz és a negyedhez kötődő színészek.

Az Irodalom Éjszakája kilencedik alkalommal hív rendhagyó világirodalmi sétára, barangolásra – derül ki az esemény honlapjáról. Mint írják, az idei programban június 5. és 7. között három nyári estén át 24 ország 24 szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az irodalomhoz nem kötődő, azt újszerű megvilágításban láttató helyszíneken, 25 színész előadásában.

A minifesztivál évről évre új városrészbe vándorol, hogy az irodalmi élményen túl Budapest kulturális sajátosságaira is felhívja a figyelmet. „Sok pesti év után idén átkelünk Budára, méghozzá a 2. kerületbe, ahol a Margit-negyed látja vendégül a felolvasásokat, a világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvillantó műrészleteket a Jurányi Házban és a Margit-negyedben rendszeresen fellépő színművészek keltik életre a kerület arculatához szervesen hozzátartozó helyszíneken” – közölték a szervezők.

Irodalom
Kép: Irodalom Éjszakája

 

Az Irodalom Éjszakájának mindig van központi témája, 2024-ben ez a téma a „túlsó part” – ehhez kapcsolódnak a fesztiválra kiválasztott művek is.

Oké, de hogy néz ez ki a valóságban?

  • A felolvasások szerdán, csütörtökön és pénteken 19 és 23 óra között zajlanak, párhuzamosan 8 különböző helyszínen.
  • Minden helyszínen egy adott szerző művének részlete hangzik el 8 alkalommal, 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 órai kezdéssel.
  • Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
  • Mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.
  • A programon való részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

Oké, mik a helyszínek? Ki és mit olvas fel?

Az alább látható térkép a teljes programmal együtt innen pdf formátumban is letölthető.

Irodalom
Kép: Irodalom Éjszakája

 

Oké, de ki találta ki a programot?

​Az első Irodalom Éjszakája 2006-ban, Prágában zajlott, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte a meghonosítását, és 2016-tól minden évben megrendezezik. Kezdetben egynapos volt, 2020-ban bővült 3 estés programmá. 2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak. A projekt szervezője az EUNIC Hungary (a Budapesten működő európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek ernyőszervezete).

​Együttműködő színházi partnerünk 2024-ben: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és a FÜGE. A budapesti Irodalom Éjszakája fővédnöke Őrsi Gergely, a 2. kerület polgármestere.

(Kiemelt kép: Irodalom Éjszakája)