KULTÚRA

Megnéztük milyen csodás lakásban lakott férjével az Ablak-Zsiráf illusztrátora


Közel száz évvel ezelőtti életterébe enged betekintést két iparművész, Kaesz Gyula és Lukáts Kató, a róluk szóló kiállítás azonban ennél többet is kínál.

A Kaesz Otthonok 1925-1960 című kiállítás fő fókuszában az áll, hogy vajon joggal gondoljuk-e, hogy ha két ember életét áthatja a design szeretete, az megjelenik a saját otthonuk berendezési tárgyain. A naiv kérdésre nyilvánvalóan igenlő a válasz.

Kiállítás:
Kép: Merész Márton/ÉnBudapestem

A Walter Rózsi-villában látható kiállítás egyfajta besztofnak is tekinthető, hiszen a házaspár hat különböző helyszínen is lakott Budapesten belül az együtt töltött több mint 40 év alatt. Minden egyes költözés – ezt saját tapasztalatból is tudhatjuk – egy új esély volt, hogy frissítsenek látásmódjukon, hogy újragondolják az esztétika és a funkció arányát, a színes-díszes mintákat így váltották fel az évtizedek alatt beépített új, modernista elemek. 

Kiállítás:
Kép: Merész Márton/ÉnBudapestem

Kaesz Gyula belsőépítészi és bútortervezői tevékenysége mellett publicistaként és az Iparművészeti Főiskola oktatójaként központi alakja volt a 20. század iparművészetének. Lukáts Kató neve pedig csomagolástervek, reklámgrafikák, gyerekkönyvek illusztrációi miatt csenghet ismerősen, a Móra kiadó legnagyobb címei az ő rajzaival lettek ismertek. Lukáts Kató nélkül Magyarországon nem lehet art deco, bútortörténeti, gyermekkönyvekről szóló kiállítást rendezni, de itt és most a hangsúly azon a szinergián van, amit férjével közös munkáin keresztül lehet ezen a kiállításon magunkba szippantani.

Kiállítás:
Kép: Merész Márton/ÉnBudapestem

Ennél szerencsésebb csillagállás nem is kell: a pár egyik tagja belsőépítész és bútortervező, a másik pedig olyan grafikusművész, aki gyerekkönyveket illusztrál és reklámplakátokat tervez. Mestereivé váltak annak, hogy hogy kell – tetszőleges elrendezésű – belső tereket ízlésesen és kreatívan berendezni, és ezt az ösztönös tudást nem csak saját otthonaikban alkalmazták. Számos iparossal, kereskedővel és művésszel voltak baráti és munkakapcsolatban. Szabó Éva textilművész (az első női takácsmester volt, aki Kaesz munkáját nagyban segítette textíliáival) bemutatótermét és a Budapesti Nemzetközi Vásárra tervezett pavilonját is ők álmodták meg.

A lakásban látható bútorok java része Kaesz Gyula saját tervezése, a mintákkal gazdagon díszített textilek, kiegészítők viszont már felesége ízlését dicsérik. Kaesz Gyula zeneszekrényének intarziáját – nem meglepetésre – Lukáts Kató tervezte, az art deco nagyasszonya által festett kétajtós szekrény mintázata pedig a Móra-könyvek illusztrációiból lehet ismerős.

Kiállítás:
Kép: Merész Márton/ÉnBudapestem

A design szeretete a kiállítás szervezőin is azonnal érezhető, hiszen nem elégedtek meg azzal, hogy a kiállítóterekbe bedobáltak pár gyönyörű bútort: a falakat növény- és madármintás tapéták borítják vagy Kaesz kinagyított bútortervei, az ablakok előtt Lukáts Kató motívumaival nyomott függöny lóg – abszolút értelmezhető, szerethető és értékelhető mai szemmel, szakmai hozzáértés nélkül is. De a kiállítás helyszíne is annyira különleges, ami miatt a látogatásra érdemes hosszabb időt szánni. Walter Rózsi, Puccini operáinak külföldön is elismert szoprán énekesnője lakott itt családjával, de az eredetileg Fischer József és Pécsi Eszter tervei szerint épült lakóház most felújítva Budapest egyedülálló építészeti emléke lett, egyben az egyetlen nyilvánosan látogatható modern Bauhaus villa Magyarországon.

Nyitva tartás: szerda – vasárnap 10:00 -18:00

Cím: 1071 Budapest, Bajza utca 10.

Több információ: https://www.walterrozsivilla.hu/