KULTÚRA

Gyereknapi nyárváró programok a Lánchídon és a Városháza parkban


175 éve, 1849 májusában sétálhattak át először gyalogosok a Lánchídon. Erre is emlékezve május 26-án, vasárnap egész nap szabadtéri programokkal vár mindenkit a Lánchíd-piknik. A Városháza pop-up parkban pedig Budapest legnagyobb homokozójában lehet várat építeni.

A gyereknapra eső, nyárváró, családi Lánchíd-pikniket a BKK szervezi, a délelőtt 10 órakor kezdődő esemény többek között változatos ismeretterjesztő és családi programokkal, valamint koncertekkel várja az érdeklődőket.

A tervezettnél (új ablakban nyílik meg)sokkal hamarabb, mintegy másfél hónappal korábban, augusztus 4-én adták át 2023-ban a Lánchidat. A kivitelező A-Híd Zrt. munkatársai július végén befejezték az utolsó simításokat, a kisebb javításokat, a konténerváros bontását, majd a terület helyreállítását követően elbontották a palánkkerítést is.

Az augusztus 4-i, történelmi nap éppen egy péntekre esett, úgyhogy minden adott volt, hogy megrendezzék (új ablakban nyílik meg)az első Lánchíd-pikniket.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem
 

Az esemény 18 órakor kezdődött, és egészen éjfélig tartott.

A szervező BKK arra kérte a látogatókat, hogy a piknikre vigyenek plédet, hogy otthonosan érezzék magukat. A híd budai és pesti oldalán elhelyezett sátraknál ráadásul – a készlet erejéig – ingyen fagyit, perecet és limonádét kaphatott mindenkit.

A pesti oldalon felállítottak gyereksátrat is, benne egy különleges Lánchíd LEGO-építménnyel. A kicsiket emellett színezővel, rejtvényekkel és meglepetéssel várták, a felnőtteknek csoportos, vezetett sétákon mutatták be a felújítás érdekességeit, sőt a hídmester irodájába is be lehetett kukkantani.

2023.09.16.
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

Ahogy az Énbudapestem (új ablakban nyílik meg)beszámolt az eseményről

hatalmast dózist kaphattunk arról, mennyire jó hely is tud lenni Budapest. Egészen csodálatos élmény volt ugyanis, ahogy az emberek birtokba vették a hidat. 

Este kilenckor felkapcsolódtak az ikonikus éjszakai díszkivilágítás fényei is, a gyöngysor mellett augusztus 4-én ünnepi piros, fehér zöldben pompázott a híd.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A BKK 2024 május 26-án, vasárnap (új ablakban nyílik meg)megismétli a Lánchíd-pikniket, aminek – ahogy említettük – különleges apropót ad, hogy 175 éve, 1849 májusában sétálhatták át először gyalogosok a hídon.

A rendezvény 10-től 20 óráig zenei produkciókkal, műsorokkal, valamint különböző szórakoztató- és ismeretterjesztő programokkal várja az érdeklődőket.

A Lánchíd pesti oldalán ezúttal színpadot állítanak a gyereknap alkalmából, ahol zenés, interaktív gyerekműsorok lesznek. A szervezők reformkori ruhatörténeti bemutatót is tartanak, és

a levéltár hídtörténeti kiállításának köszönhetően mindenki megismerheti hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének történetét.

Az érdeklődőket csoportos, vezetett sétákon a szakemberek avatják be a híd történetébe: olyan kérdésekre kaphatnak választ Erő Zoltán főépítésztől, minthogy

  • Mitől lett a Lánchíd Magyarország legfontosabb emlékműve?
  • Milyen történelmi események alakították a sorsát?
  • A különböző korszakokban mit jelképezett a társadalom számára?

A sétákon való részvétel díjmentes, viszont regisztrációhoz kötött, regisztrálni pedig (új ablakban nyílik meg)ezen a linken lehet.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Már az első Lánchíd-pikniknen bemutatkoztak az úgynevezett Dalos-pontok, amikre utcazenészek jelentkezését várták. Ezek a pontok a második Lánchíd-pikniknek visszatérnek. Mint a BKK ezúttal írja, „az utcazene hangulatot a Dalos-pont zenészei hozzák el, élőzenével kísérik az ünneplést”.

A Lánchíd-piknik miatt, mivel teljes szélességében lezárják a hidat, értelemszerűen (új ablakban nyílik meg)változik néhány belvárosi BKK-járat közlekedése:

  • a 105-ös, a 178-as, a 210B és a 216-os autóbuszok módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekednek;
  • a 16-os autóbusz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik, a Deák Ferenc tér, a Hild tér, a József nádor tér és a Széchenyi István tér megállókat nem érinti.

A gyerekeknek szerveznek programokat a Városháza pop-up parkban is. (új ablakban nyílik meg)Mint írják, „az egész hétvége a legapróbb budapestieké: sok-sok szuper programmal várjuk a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket”!

Szombatra közösségi társasjátékozást, táska -és nyomdakészítő kreatív műhelyt és interaktív koncerteket szerveztek, vasárnap pedig (új ablakban nyílik meg)a város legnagyobb homokozójában lehet játszani.

pop
Kép: Képszerkesztőség

 

„Pakold össze a családot, csapd a hónod alá a homokozó-készleteket, és építs fantasztikus erődítményeket a Városháza pop-up parkban!” – írták az eseménynél.

(Kiemelt kép: POP UP park homokozója. Képszerkesztőség/Barta Bálint)