FRISS

Áthömpölygött Budapesten is a 45. Tour de Hongrie


A verseny már szerda óta tart, szombaton következett a fővárosból rajtoló szakasz, ami Etyeken ér véget, a két város között összesen 167 kilométert tettek meg a bringások, és 1451 méter volt a hegymenet. KÉPGALÉRIA!

Az idén 99 éves magyar körverseny 2015-ben indult újra: Azóta most lesz a legnagyobb, 7871 méter az összesített szintemelkedés, ami éppen annyi, mint a Föld 20. legmagasabb hegyének, a nepáli Ngadi Chulinak a magassága. De beharangozó írásunkban más érdekességeket is találni a versennyel kapcsolatban.

A verseny szombati, 4. szakasza a sárga trikós Thibau Nys győzelmével zárult, amivel a versenyző tovább növelte előnyét az összetettben.

A budapesti rajtnál, a Hősök terén ott volt Karácsony Gergely. „A kerékpározás akár versenysport, akár szabadidős tevékenység, felszabadít és a mozgás örömét adja. Ezt az élményt nyújtja a Tour de Hongrie is. Örülök, hogy Budapest ismét vendégül láthatta a versenyt!” – közölte Budapest főpolgármestere, aki Mol Bubival érkezett a helyszínre.