KULTÚRA

Két világbajnokkal is találkozhat, aki szombaton kinéz a Tour de Hongrie-ra


Május 8-án, szerdán elrajtolt a 45. Tour de Hongrie, amelynek negyedik, utolsó előtti szakaszában Budapest is érintett. A május 11-i szakasz ugyanis Budapestről rajtól, és Etyeken ér véget, a két város között összesen 167 kilométert tesznek meg a bringások, és 1451 méter a hegymenet.

Az idén 99 éves magyar körverseny 2015-ben indult újra: Azóta most lesz a legnagyobb, 7871 méter az összesített szintemelkedés, ami éppen annyi, mint a Föld 20. legmagasabb hegyének, a nepáli Ngadi Chulinak a magassága.

A Tour de Hongrie 2024-es megkülönböztető mezei az előző évekhez hasonlók lesznek: a fehér trikó a legjobb magyar versenyzőé, a piros a hegyi pontversenyben élen állónak, a zöld a pontverseny első helyezettjének jár, a sárga trikót pedig az összetett éllovasa viselheti.

Az idei verseny két legnagyobb sztárja kétségtelenül Peter Sagan és Mark Cavendish.

A háromszoros világbajnok szlovák Sagannak februárban volt szívműtéte, miután egy korábbi versenyén ritmuszavart diagnosztizáltak nála.

Tour
1. szakasz (Karcag - Hajdúszoboszló)  Kép: Karancsi-Albert Rudolf/tdh.hu

 

A szlovák bringás World Tour-szinten már nem versenyez, ide azért jött, hogy versenykilométereket gyűjtsön, ugyanis hegyikerékpározásban szeretne kvótát szerezni a párizsi olimpiára.

A Tour de Hongrie hivatalos oldalának nyilatkozva elmondta, hogy ettől függetlenül örül, hogy visszatérhet az országúti versenyzéshez, és örül, hogy régi, World Tour-os barátokkal találkozhat itt. Peter Sagan a Pierre Baguette csapattal versenyez.

A szintén világbajnok brit Mark Cavendish-t tartják minden idők minden idők legjobb sprinterének,

összesen 34 szakaszgyőzelmet aratott a Tour de France-on, ezzel minden idők legsikeresebb versenyzője a hetvenes évek sztárja, Eddy Merckx mellett. Cavendish-nek idén az a célja a francia versenyen, hogy egy újabb győzelemmel egyedül álljon az élen.

A brit kerékpáros egyébként nem először versenyez Budapesten, 2022-ben már járt a fővárosban, amikor az olasz verseny nyitóetapját, valamint az azt követő időfutamot Magyarországon rendezték. A balatonfüredi sprintbefutót a Mark Cavendish nyerte. 

Tour
2. szakasz (Tokaj - Kazincbarcika) Kép: Karancsi-Albert Rudolf/tdh.hu

 

A két bringásnak akad közös története is. A 2017-es Tour de France-on Sagan a befutóban lekönyökölte Cavendish-t, aki emiatt a korlátnak csapódott, eltörte a vállát, és fel kellett adnia a versenyt. Sagant később kizárták a versenyből, aki közleményben adott ki azzal, hogy nem ért egyet a döntéssel, de elfogadja , és mielőbb jobbulást kíván Cavendish-nek. Később fel is hívta a brit bringást, akivel kitárgyalták az estet.

Barátok és kollégák vagyunk, és kölcsönösen tiszteljük a másikat, jó a kapcsolatunk

– nyilatkozta később Cavendish.

A verseny márciusi bemutatóján Eisenkrammer Károly, a verseny fő szervezője arról beszélt, hogy amikor mikor 2017-ben egy szakmai megbeszélés után versenyigazgatóval a Várkert Bazár előtt sétáltak, azon viccelődtünk, hogy egyszer itt fog sprintelni a Magyar Körversenyen a világbajnok Mark Cavendish.

Tour
1. szakasz (Karcag - Hajdúszoboszló)  Kép: Vanik Zoltán/tdh.hu

 

Akkor még maguk is összemosolyogtak rajta, most viszont mindez valósággá vált.

Az ötnapos verseny a főváros mellett összesen kilenc vármegyét érint, és 81 településen visz keresztül.

A mezőnyt 20 csapat 119 versenyzője alkotja: nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar nemzeti válogatott állhatott rajthoz.

Az idei Tour de Hongrie első szakaszán, bő 134 kilométerrel a vége előtt, Tiszafüred felé tekerve történt egy kisebb bukás a főmezőnyben, amiben érintett volt Sagan is - számolt be az M4 Sport. A világbajnok csak néhány percet követően tudott visszaülni a kerékpárjára, de sikerült visszazárkóznia. 

 

A második, Tokaj és Kazincbarcika közötti szakaszt az Astana Qazaqstanban versenyző Cavendish meg is nyerte, amivel az összetettben feljött a második helyre. 

A magyar válogatott Dina Márton, Peák Barnabás, Pápai Ádám, Szijártó Zétény, Feldhoffer Bálint és Filutás Viktor összeállításban versenyzik. Ahogy Dér Zsolt szövetségi kapitány elmondta,

a csapat első számú embere Dina Márton, vele szeretnék a legjobb magyarnak járó fehér trikót elhozatni.

A rendőrség tájékoztatása szerint ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek 2024. május 10-én és május 11-én Budapest I., II., III., V., VI., XI. és XIV. kerületében.

Tilos megállni:

2024. május 10-én 18 órától május 11-én 16 óráig a Budapest XIV.,

  • Állatkerti körút mindkét oldalán a Gundel Károly út és a Hősök tere között,
  • Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Verona angyalai utca között.

2024. május 11-én 8 órától 14 óráig a Budapest I., VI.,

  • Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Halász utca között,
  • Andrássy út mindkét oldalán az Oktogon és Bajcsy-Zsilinszky út között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2024. május 11-én 6 órától 16 óráig a Budapest XIV.,

  • Állatkerti körutat a Hősök tere és a Gundel Károly út között,
  • Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Verona angyalai utca között,
  • Hősök terét a Dózsa György út és a Kós Károly sétány között,
  • Kós Károly sétányt a Hősök tere és a Hermina utca között.

2024. május 11-én 11 órától 14 óráig a Budapest I., II., III., VI., IX., XIV.,

  • Dózsa György utat a Gundel Károly út és a Városligeti fasor között,
  • Andrássy utat a Dózsa György út és a Bajza utca között,
  • Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Dombóvári út között.

2024. május 11-én 12 órától 14 óráig a Budapest I., V., VI., XI.,

  • Andrássy utat a Bajza utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és Széchenyi tér között,
  • Fő utcát a Jégverem utca és a Halász utca között,
  • Halász utcát a Fő utca és Bem rakpart között,
  • Dombóvári utat a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között,
  • Budafoki utat a Dombóvári út és a Hunyadi János út között,
  • Hunyadi János utat a Budafoki út és Szerémi út között,
  • 6-os utat a Szerémi út és az M6 autópálya között.

2024. május 11-én 12 órától 16 óráig a Budapest XI.,

  • Hengermalom utat és az Etele utat a Budafoki út és a Somogyi út között,
  • Bártfai utcát a Tétényi út és az Etele út között.

(Kiemelt kép: Vanik Zoltán/tdh.hu)