KULTÚRA

Tyúkszépségversenyt rendeznek Cinkotán


Minden jel arra utal, hogy hagyományt teremtenek a kedves rendezvénnyel.

Tavaly váratlanul nagy érdeklődés kísérte a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ (KHEK) Cinkotai Tájházának eseményét, a tyúkszépségversenyt.

– A Petőfi Emlékévhez szerettünk volna valamiféle tájházas programot. Húsvét előtt voltunk, és az járt a fejünkben hogy jön a tavasz, a tojásfestés. A tojásról a tyúk jutott az eszünkbe, aztán persze Petőfi Sándor Anyám tyúkja című verse is – emlékszik vissza Nemes Dóra, a KHEK igazgatóhelyettese. – Ekkor gondoltunk arra, hogy mivel a XVI. kerületben még jó néhány háznál tartanak tyúkot, méghozzá igen nagy becsben, mi lenne, ha rendeznénk egy tyúkszépségversenyt…

Persze a szervezők nem gondolták, hogy e kedves rendezvény akkora sikert arat, mint amekkorát aratott.

Nem hittük, hogy ennyien megmozdulnak majd; kiderült, hogy nagyon sok „tyúktartó” van a kerületben, sőt vidékről is voltak nevezők, például Bagról, Kistarcsáról, Nagytarcsáról.

Az igazgatóhelyettes szerint nagyon jó hangulatú, és nagyon látogatott rendezvény volt a tavalyi, és annyira beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hogy már akkor eldőlt, hogy igyekeznek hagyományt teremteni. Tavaly volt szakmai zsűri a Cinkotai Gazdakör elnökének vezetésével, és volt közönségdíj is, amelynél a szubjektivitás döntött; a fődíj ügyében, az összes szempontot figyelembe véve, a kerület alpolgármesterei és a KHEK igazgatója mondta ki a végső szót.

Pontosabban nevet, mert a résztvevő tyúkoknál fel sem merült, hogy nincsen saját nevük, mi több, olyanok is beneveztek, akiknél a tyúk valójában házikedvenc és nem haszonállat. – Nagyon meglepődtem azon, hogy vannak, akik úgy tartják őket, mint egy cicát, kutyát. Ráadásul annyira jól érezték magukat nálunk a tyúkok, hogy még tojtak is – jegyzi meg a rendezvény szervezője, aki még elmondta, hogy tavaly az esemény végét elverte az eső, de a következő héten „szinte égtek a telefonvonalak a tájházban, annyian érdeklődtek a győztes felől”.

Nos, az idei tyúkszépségversenyre nem sokat kell várni: március 23-án rendezik meg a Cinkotai Tájházban, a Tavaszváró Cinkotán című program részeként. A rendezvény délután 15 órakor kezdődik.

(Kiemelt kép: A tavalyi verseny egyik résztvevője / Fotó: Nemes Dóra/KHEK)