Célegyenesbe ért a bérletrendszer átalakítása: március 1-jétől kedvezőbb áron lehet megvásárolni a Budapest-bérletet. A teljes árú havibérlet ára tíz év után újra csökken, és változatlanul érvényes a főváros egész területén a MÁV, a Volánbusz, és a HÉV járatain is.
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye kiemeli, hogy a változással jól járnak a változással a budapesti bérletesek és az agglomerációból ingázók is, mert a BKK-járatokon a Budapest-bérlet mellett a Pest vármegye- és az országbérletet is elfogadják.
A társaság szerint március 1-jén, pénteken új időszámítás kezdődik a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedésben. Az egyszerű és könnyen átlátható rendszer létrejöttével még jobban megéri Budapest-bérletet vásárolni, mert 8950 forintra csökken a magánszemélyek havibérletének az ára, vagyis a havibérletet használó utasok számára kevesebb mint napi 300 forintba kerül a korlátlan utazás minden járaton Budapest közigazgatási határán belül; kedvező választást kínál azoknak, akik csak a főváros területén veszik igénybe a közösségi közlekedést.
Amint azt a BKK közleményében olvashatjuk, a további teljes árú bérletek ára is igazodik a változáshoz: az árcsökkenés érinti a félhavi, a negyedéves és az éves Budapest-bérleteket is, amelyek március 1-jétől 6300 helyett 5950, 28 500 helyett 26 850 és 103 000 helyett 99 950 forintba kerülnek.
Hétoldalú megállapodás
Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter egyezsége nyomán – az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK Zrt., a GYSEV Zrt., a MÁV-HÉV Zrt., a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. között – létrejövő hétoldalú megállapodás lehetővé teszi az alábbiakat:
– a Budapest-bérlet változatlanul érvényes lesz a főváros egész területén a BKK járatai mellett a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális autóbuszain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon;
– a BKK-járatokon elfogadják a Pest megyére váltott havi vármegyebérletet, valamint a havi országbérletet is;
– a BKK 24 és 72 órás napijegyei Budapest közigazgatási határán belül a BKK járatai mellett érvényesek a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális buszjáratain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon;
– a BKK vonaljegye és időalapú jegyei érvényesek a BKK-járatokon, valamint Budapest közigazgatási határán belül a Volánbusz (kék) környéki buszjáratain és a MÁV-HÉV járatain;
– a Pest vármegye24 és a Magyarország24 napijegyeket Budapest közigazgatási határán belül a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális járatain, a MÁV-HÉV járatain és minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon fogadják el.
A BKK felhívja az utasok figyelmét, hogy március 1-jétől megszűnnek a BKK által értékesített környéki jegyek és bérletek, a meglévő bérletek lejárta után Pest vármegye- vagy országbérlettel lehet utazni.
BKK közleménye külön is kiemeli, hogy a BudapestGO applikációban „minden megvan egy helyen": február 28-ától valamennyi bérlettípus megvásárolható az alkalmazásban, illetve egyetlen felületen lehet helyi és agglomerációs utazást tervezni, valamint tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. A tavasszal életbe lépő bérletmegállapodásnak köszönhetően egyszerűbb, olcsóbb lesz a közösségi közlekedés, ami jelentős mérföldkő Budapest élhetősége szempontjából, az egyszerű és környezetbarát jegyvásárlás érdekében. A jegyek és bérletek természetesen egyéb értékesítési csatornákon – ügyfélközpontokban, jegypénztárakban, valamint jegy- és bérletautomatákból – elérhetők.
A BKK február 27-én, kedden átmenetileg kikapcsolja az automatikus bérletmegújítás funkciót azoknál az ügyfeleknél, akik azt korábban beállították. Ezzel minden bérletes lehetőséget kap arra, hogy a jövőben a neki legmegfelelőbb bérlettípusra aktiválja ezt a kényelmi funkciót. Az érintettek e-mailben kapnak tájékoztatást a részletekről. Az automatikus bérletmegújítás bármikor be- vagy kikapcsolható bérletvásárláskor vagy a már meglévő bérlet esetében is.
A március 1-jétől életbe lépő változások a BKK jegy- és bérletautomata-hálózatán elérhető termékkínálatot is érintik, ezért február 29-én, csütörtökön 23.45-től várhatóan fél óráig a technikai átállás miatt az összes automata üzemen kívül lesz. A frissítés után zavartalanul lehet a készülékekből jegyet vagy bérletet vásárolni.
A BKK számára különösen értékesek azok a hűséges utasok, akik előre megvásárolt negyedéves, szemeszter- vagy éves Budapest-bérletet használnak, ezért a március 1-jétől életbe lépő árcsökkenés miatt időarányosan kompenzálja azokat a magánszemélyeket, akik az elmúlt hónapokban előre megváltották a bérletüket.
A teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek
– éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 1000, 2000 vagy 3000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra;
– negyedéves bérlet vásárlása esetén 1000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.
A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók
– éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 3000 és 25 000 forint közötti BKK-utalványt;
– szemeszterbérlet vásárlása esetén 12 000 forintos BKK-utalványt;
– negyedéves bérlet vásárlása esetén a vásárlás időpontjától függően 2000, 3000 vagy 5000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.
A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló nyugdíjasok
– éves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 2000 és 23 000 forint közötti értékben;
– negyedéves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 1000, 3000 vagy 5000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra.
További részletek a BKK honlapján olvashatók.