Élete nagy részét, legaktívabb, legsikeresebb éveit töltötte külföldön, és csak jó okkal látogatott haza.
180 évvel ezelőtt Munkácson született 1844. február 20-án a sótiszti lakás sarokszobájában, de mielőtt hatalmas vásznaival az egész világot meghódította, egy asztalos mellett kezdett el dolgozni Békéscsabán. Munkácsy rajzolni szerető inasként, 16 éves korában Szamossy Elek, egy akadémiai képzettségű festő tanítványa lett, aki nem csak technikai ismereteit gyarapította, de megismertette a művészettörténet alapjaival is. 1863-ban mestere ajánlólevelével Pestre ment, ahol találkozott Ligeti Antallal, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának vezetőjével. Ő szívesen fogadta a 18 éves ifjút, és mivel feladata volt a fiatal művészek pártfogása, engedélyezte neki, hogy a múzeumban képeket másoljon, majd tanácsokkal és korrektúrával is segítette munkáját. Szabadidejében a Kammon kávéházban összegyűlő fiatal írókkal barátkozott, akik olvasmányokkal látták el, és hozzásegítették a művészeti életben való tájékozódáshoz. (A Kammon kávéház épületében korábban, az 1848-as március 15-i forradalmi események alatt Landerer és Heckenast nyomdája működött.)
21 évesen a Bécsi majd a Düsseldorfi Akadémiára is beiratkozott, 25 évesen, a Siralomházzal pedig fel is ér a csúcsra, amivel a párizsi Szalonon aranyérmet nyert. Képét rengetegen látták, műve ismertté és elismertté tette, a külföldi és magyarországi lapok is beszámoltak sikeréről, Munkácsyt pedig végleg külföldön marasztalta. A következő 20 évben csak rövidebb látogatások alkalmával tért vissza Budapestre:
- 30 évesen nászúton járt itt,
- Milton című képét többek között Budapesten is bemutatta,
- Munkácsyt Budapest díszpolgárává választják, a Hungária kávéház dísztermében megrendezett vacsorán, mint Liszt Ferenccel egyenrangú művészt ünnepelték,
Kép: Munkácsy Mihály/ wikipedia - a Golgotát bemutatják a Műcsarnokban, amit egy hónap alatt 92 ezer ember látott,
- az 1896-ban készült Ecce Homót, a Krisztus-trilógia harmadik darabját Budapesten mutatja be, és részt vesz a millenniumi ünnepségeken. Nyáron a képre 315 ezer érdeklődő volt kíváncsi. (Érdekesség, hogy Munkácsy sohasem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó, a nemzeti kulturális emlékezet szerves részévé vált festményeit, erre a közönségnek is csak 1995-ben nyílt először lehetősége, amikor a debreceni Déri Múzeumban kiállították a teljes trilógiát.)
Élete utolsó éveiben a világhírűt festőt – érezve a növekvő hazai megbecsülést –, erősen foglalkoztatta a magyarországi hazatérés terve, melynek ügyében tárgyalásokat is folytatott, de tervét nem válthatta valóra. Fiatalkorában szifiliszt kapott, ami az 1880-as évektől kezdődően előbb tábesszé, majd paralízissé fejlődött; halála előtt elhatalmasodott rajta az elmebaj is. Először Baden-Badenba, majd a Bonn melletti, endenichi szanatóriumba szállították. Soha többé nem tért már teljesen magához, hosszú szenvedés után, 1900. május 1-jén hunyt el.
Budapesten állami temetést rendeztek a tiszteletére. Hazaszállítása után a Műcsarnokban ravatalozták fel. Az épület köré kordont kellett kifeszíteni a százezres tömeg miatt, pedig ravatalát csak belépőjeggyel lehetett megtekinteni. Temetése a Kerepesi temetőben volt, ahol végső útjára hatalmas tömeg kísérte el.
(Kiemelt kép: Hans Temple)