Nagy Katica az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész, aki legutóbb két óriási sikerű magyar mozifilmben is főszerepet kapott. Hogy miben változtatta meg a karrierjét a Rossz versek, vagy a Semmelweis, mit tapasztal a filmek sikereiből, milyen filmeket vállal be és mit gondol a hollywoodi blockbusterek és a művészet viszonyáról, a többi között ezekről a kérdésekről beszélgettünk vele.
– Igen fiatalon lettél nagyon sikeres – hogy viseled ezt az egészet?
– A Semmelweis kapcsán kérdezed?
– Igen.
– Nagyon jó érzés, hogy eddig majdnem 300 ezer ember nézte meg a filmet, és remélem nagyon sokan fogják még, mivel felkerül majd a Netflixre is. De ezzel együtt nincs az az érzésem, hogy az életemben jelentősen változott volna bármi. Ugyanúgy élem a hétköznapjaimat, mint korábban.
– Nem mennek oda hozzád emberek, hogy láttak a mozivásznon?
– Volt olyan, hogy a fodrásznál ülve a mellettem lévő hölgy megjegyezte, hogy látott a moziban, és szerette a filmet. Szóval előfordul az ilyesmi, de nem ez az általános.
– Számít neked amúgy az ilyen visszajelzés?
– Nagyon jólesik, hálás vagyok minden visszajelzésért. A bemutatót megelőzően nagyon izgultam, mit fognak szólni hozzá az emberek. Mostanra megnyugodtam, az foglalkoztat a leginkább, hogy hogyan tudok fejlődni a szakmámban. Kicsi piac a magyar, és a pálya nagyon kiszámíthatatlan. Minden munkát újra a nulláról kell kezdeni, nem érdemes elbíznunk magunkat.
– De csak megdobta a karriered mind a Semmelweis, mind a Rossz versek.
– A Rossz versekben játszottam az első nagyobb filmszerepem. Akkor mutatták be, amikor diplomáztam. Jó volt egy ilyen erős filmmel kezdeni a pályát. Hogy a Semmelweis milyen hatással van a karrieremre, arról nem tudok nyilatkozni, hiszen most mutattuk be; ez még a jövő zenéje. Eddig nagyon sok szeretetet kaptam, jó a visszhang mind szakmai oldalról, mind a családom és a barátaim részéről.
– És az ilyen visszajelzések számítanak?
– Az ilyen visszajelzések miatt erősödik meg az ember abban, hogy érdemes folytatni.
– Hoztak ezek a filmek annyit, hogy esetleg válogatni tudsz már a szerepek között?
Az utóbbi időben szerencsés voltam, szép és nagy szerepek találtak meg, örömmel vállaltam el őket. Jelenleg várom, hogy mi lesz a következő nagyobb feladat. Magyarországon azonban nem készül annyi film, hogy a színészek sorra dobálhassák vissza a forgatókönyveket. Előfordult, hogy elvállaltam olyan filmeket is, amelyek tulajdonképpen nem fizetnek, viszont nagyon izgalmas és szerethető munkák, olyan emberekkel, akikkel szeretek együtt dolgozni. Ilyen például az egyik legutóbbi, amit Salamon Andrással forgattam, és innen megyek majd az első belsős vetítésre.
– Épp ezt a filmet említette nekem legutóbb Thuróczy Szabolcs is.
– Igen, együtt dolgoztunk benne, és ő is amolyan szerelemmunkaként vállalta el. Elolvastam a forgatókönyvet, láttam, hogy ez egy nagyon jó dolog, és egyszerűen belementem, mert úgy éreztem, létrejöhet belőle egy olyan film, ami a maga módján talán hozzátesz egy kicsit a világhoz.
– Izgulsz, amikor megnézed a filmjeid?
– Elsőre? Nagyon. Viszont elkerülhetetlen és hasznos. Nehéz, de ez elől nincs menekvés. Ebből tanulok a legtöbbet.
– Koltai Lajos hogyan talált meg?
– Hát erről megoszlanak a vélemények. Szerepeltem az egyik diákjának a vizsgafilmjében, de nekem azt mondta, hogy nem ott látott meg, viszont a Variety-nek meg azt nyilatkozta, hogy ott látott meg. (Nevet.) Nekem azt mondta, hogy egy fotón látott először, amit Kleb Attila készített rólam, és ott már tudta, hogy engem szeretne erre a szerepre. Azután találkoztunk, de csak a harmadik alkalommal adta oda a forgatókönyvet. Amikor pedig bekerültem, akkor Miklós már benne volt (Vecsei H. Miklós – a szerk.) és engem hozzá válogattak be. Nagyon szerettem Koltai Lajossal forgatni.
– Ugyanennyire nagyot ment a Rossz versek is. Azzal kapcsolatban milyen élményeid vannak?
– Nagyon jó volt dolgozni azzal a csapattal. Reisz Gábor bátran gondolkodik, nem érdeklik a konvenciók. Rám volt kíváncsi, ami ritka. Nagyon sokat tanultam akkor a filmezésről. Iszonyú sikeres volt a film, sok embert megérintett. Életemben először akkor találkoztam ezzel, a művészet erejével. És utána szinte rögtön hívtak más filmekbe is.
– A színház vagy a film érdekel inkább?
– Elég más világ a kettő. Én általában szabadabban létezem egy filmforgatás alatt, mint egy színházi próbafolyamatban. A filmezés vándormunka, nem jár olyan típusú összezártsággal, mint egy társulat tagjaként dolgozni. A filmnél jobban meg tudsz maradni a saját burkodban, így hozzám közelebb áll a forgatás és a szinkron, mert ott többet lehetek egyedül.
– Egyedül szeretsz lenni a munkában?
– Szükségem van az egyedüllétre, és ez a színházban nehezebben megteremthető. Ráadásul ott egész évben, folyamatosan dolgozunk; hozzám közelebb áll a filmforgatások munkabeosztása; rövid, de nagyon intenzív időszakok, amíg forgatjuk a filmet, utána pedig van lehetőség a pihenésre is.
– Törekszel a tudatosságra és a regenerációra?
– Akár színházban, akár filmekben dolgozunk, ez a munka rettenetesen igénybe veszi az idegrendszert. Szerintem mindenkinek arra kellene törekednie, hogy a saját mentális egészsége legyen a legelső. Nekem szükségem van hobbikra, „énidőre”, arra, hogy főzhessek otthon, hogy sétálhassak, hogy a barátaimmal lehessek. Szerencsés vagyok, mert rengeteget szinkronizálok, gyakorlatilag főállásban, így lehetőségem van arra, hogy én osszam be a saját időmet. Ez persze azzal jár, hogy a saját titkárnőm is vagyok. Ez eleinte nehezen ment, szétszórt voltam, aztán rákényszerültem arra, hogy összeszedettebb legyek.
– Olvastam, hogy nagy indie filmes vagy. De nézel amerikai blockbustereket is?
– Abszolút, bár igaz, hogy ez csak az utóbbi években jellemző rám. Nagyon sokáig csak az underground érdekelt, kísérleti színházakba jártam. Mostanra már úgy vagyok vele, hogy egyrészt muszáj megnéznem a mainstream filmeket is, hogy képben legyek, mit néznek manapság az emberek; másrészt kíváncsi is vagyok rájuk. Egyre jobban látom azt a szakmai munkát, azt a minőséget, amit például a legutóbbi Batman film stábja képvisel.
– Azért kérdezem, mert csomó esetben lenézett dolog megnézni egy Marvel filmet, az olyan rendezőket pedig, mint Taika Waitit, aki ünnepelt független filmesből lett az egyik legmenőbb hollywoodi rendező, hajlamosak megvetni.
– Szerintem a művészet nem műfajfüggő. A művészet maga a szabadság, annak pedig nincs arca. Ezek pózok, attitűdök, de nem attól lesz valaki művész, hogy 20 kávét iszik és láncdohányos, és nem is attól lesz filmes, hogy North Face pulcsi van rajta és New Balance cipő. Persze ezek nem zárják ki, hogy nagy művész legyen. Mindenki maga dönti el, hogy mit gondol művészinek. Szerintem azok az alkotások ilyenek, amelyekben van bármiféle újszerű látásmód, eredetiség, ami fölébreszti bennünk az empátiát.
– Vannak nemzetközi ambícióid?
– Melyik színésznek nincsenek? (Nevet.) Felkerestem azokat a casting directorokat, akik nemzetközi produkciókat csinálnak, járok castingokra, fotózásokra, csinálom a self-tape-eket, és várom, hogy csörögjön a telefonom.
– Sokszor lehet hallani, hogy a magyar filmek több esetben túlgondoltak, vagy túlírtak, vagy épp alulírtak, illetve vagy művészieskedők, vagy csak simán rosszak. Szerinted mi hiányzik a magyar filmből, vagy mi tenne neki igazán jót?
– Ami szerintem nagyon hiányzik, azok a műfaji filmek. Megnéznék egyszer egy jó magyar akciófilmet. Vagy krimit, vagy egy jó vígjátékot. De szívesen kipróbálnám magam egy Wonkához hasonló családi filmben is. És azt hiszem, hogy a kortárs női filmrendezők különleges érzékenységet hoznak a magyar filmezésbe. Enyedi Ildikótól kezdve Szakonyi Noémin át Goda Krisztáig, Kiss Hajniig, Horváth Liliig és Kerékgyártó Yvonne-ig. Szerintem ez egy nagyon fontos időszaka a magyar filmnek.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)