KULTÚRA

Az embermentő Prém Margitról parkot neveztek el Budapesten


Parkot neveztek el Jane Heining barátjáról, a református Skót Misszó egykori iskolaigazgatójáról Budapesten. Prém Margit zsidó lányok százait mentette meg az atrocitásoktól és a megkülönböztetéstől.

Újpesten, a Perényi Zsigmond utca által körülhatárolt, névtelen területen augusztusban avatták fel Prém Margit embermentő tanár, a budapesti Skót Misszió iskolaigazgatója szobrát. Az Újpesti Városvédő Egyesület azt javasolta a helyi önkormányzatnak, hogy a teret nevezzék el a méltatlanul elfeledett református pedagógus emlékére Prém Margit Parknak. A IV. kerületi közgyűlés után a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés is elfogadta.

A névadás apropóját Prém Margit munkássága mellett az is adja, hogy idén lesz a pedagógus születésének 140., halálának pedig a nyolcvanadik évfordulója.

Hogy ki volt Prém Margit és mi volt a skót iskola?

A „Skót” első osztálya 1844-ben indult el. Az 1848-as szabadságharc idején az intézményben 300 diák tanult, 1869-től az iskola a Hold utcában önálló épületet is kapott, ahol a kilencszázas évek elejétől csak leányokat tanítottak. A polgári iskola Prém Margit vezetésével 1907-ben kezdte meg a működését. Egyre több diák jelentkezett, ezért a misszió elhatározta, hogy új épületet épít az intézménynek. A terézvárosi, Vörösmarty utcai ház 1910-ben nyílt meg, több mint háromszáz növendékkel. A tízes évek végéig több mint 25 ezer diák fordult meg itt.

A Magyar Nemzet néhány éve felidézte, hogy „a „Skót” falai között mozgalmas diákélet folyt, ünnepélyeket, teadélutánokat, tornabemutatókat tartottak”. A misszió koncepciója az volt, ha egészen kis kortól együtt tanítanak keresztyén és zsidó lányokat, akkor megkedvelik egymást.

Hogyan tegyünk jót? – ez volt az iskola jelmondata.

A missziót vezető lelkész, George Knight azt vallotta, hogy a kereszténység nem lehet teljes a zsidóság nélkül.  

A húszas években Prém Margitot a főváros egyik legmodernebb szellemű iskolája igazgatónőjeként tartották számon. Szenvedélyes utazó volt, szinte valamennyi európai országban megfordult. Pályája csúcsán a református Skót Misszió Vörösmarty utcai polgári iskolájának és kereskedelmi tanfolyamának vezetőjeként zsidó lányok százait vette fel, hogy megóvja őket a kirekesztéstől és bántalmazástól.

Skót
Skót Misszió Iskolája, ma a Vörösmarty Mihály Általános Iskola.  Kép: Thaler Tamas/wikipedia

 

Prém Margit legjobb barátnőjével, Jane Haininggel, az iskola internátusának skót misszionárius vezetőjével dolgozott együtt. Egyre többet betegeskedett, 1941 végén nyugdíjba ment, de a dunamelléki református püspök visszahívta az iskola élére.

Amikor 1944. március 19-én a németek bevonultak az országba, az iskola nem működhetett tovább. Névtelen feljelentés alapján az intézményben megjelent a Gestapo, és Jane Haininget zsidóbújtatás vádjával letartóztatták. Később kiderült, hogy  az iskola szakácsának nyilas veje jelentette fel, miután a nő rajtakapta, hogy a férfi megdézsmálja az ételeket a konyhában.

Prém Margiték mindent elkövettek a skót nevelőnő kiszabadításáért, eredménytelenül. Jane Haininget – és az internátusból hazaküldött vidéki zsidó lányok túlnyomó többségét is – Auschwitzba deportálták, és ott is haltak meg. A skót iskolai vezető nevét ma a Lánchíd és Erzsébet híd közötti pesti rakpart viseli.

Prém Margitot összetörték az események, még a világháború befejezése előtt elhunyt. Halála után így méltatták az Országos Polgári Iskolai Tanárgyesületi Közlönyében:

Minden munkáját a szeretet, jóság és megértés irányította. Hűsége, kitartása, erős hite, vidám kedélye például szolgált munkatársai számára. Távozása nagy veszteséget jelent, emlékét kegyelettel ápoljuk és őrizzük. 

(Kiemelt kép: reformatus.hu)