KULTÚRA

Egzotikus ételek és autentikus programok – hétvégén rendezik a Kínai Újévi Fesztivált


A budapesti kínai közösség szervezésében a sárkány évét köszöntő 2024-es Kínai Újévi Fesztivál két hétvégén keresztül várja az ünnepelni vágyókat a kőbányai kínai negyed szívében.

Egzotikus ételekkel, színes programokkal és látványos előadásokkal ünneplik az idei kínai újévet a budapesti Chinatownban, a X. kerületi Jegenye utcában.

Az első hétvégén, január 28-án az ősi Quanzhou város mutatta be gazdag kultúráját és hagyományait. Hivatásos előadóművészek és kézműves-mesterek harcművészeti bemutatókkal, táncos- és kosztüm showműsorokkal, Nanyin népzenével, marionettel és teakészítési technikákkal szórakoztatták a fesztiválra látogatókat. Az erről készült képgalériánk alább tekinthető meg:

A hivatalos Facebook-esemény alapján a második hétvégén is unikális programokkal és autentikus ételekkel várják az érdeklődőket. Február 3-án és 4-én a nyolc szellemi-kulturális örökséggel rendelkező Szecsuán tartomány székhelyét Chengdu-t fogják bemutatni.

A látogatók többek között kipróbálhatják

  • a sárkánytáncot,
  • a kínai kalligráfiát,
  • megtanulhatják a bambuszbot-táncolás alapjait,
  • de részt vehetünk ételkészítésen,
  • kézműves oktatáson,
  • teakóstolón,
  • és a kínai gyógyászatról is megtudhatunk izgalmas dolgokat.

A bel- és kültéri programok mellett 11-től 16 óráig különböző ételstandok és mintegy 16 kínai étterem kínál ünnepi- és a la carte menüt. A Fesztiválra a belépés ingyenes, de néhány program esetében, mint például a teakóstolón és a csináldmagad programokon az alapanyagokért minimális hozzájárulást fizetni kell.

Tavaly a nyúl évét szintén kulturális és gasztronómiai eseményekkel köszöntötték, akkor még csak egy hétvégére, de teaszertartással, kínai orvosi vizsgálatokkal és különböző kézműves programokkal várták az embereket.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)