KULTÚRA

Eklektikától a brutalizmusig – mit és miért védjünk?


Mit kell megóvni az utókor számára? Mely épületeket tartunk értékesnek, mik azok, amik meghatározzák a város hangulatát? Egy izgalmas albumban mutatja meg a főváros, hogy az elmúlt években a szakemberei mit tettek fel erre a listára.

Az izgalom kedvéért kezdjük a végéről olvasni a könyvet, vagyis induljunk az 1956 és a szocreál lecsengése utáni korszakból frissen védetté nyilvánított épületek bemutatásával. Ugyanis a főváros az elmúlt években nagy erőkkel látott neki a második világháború utáni modern építészet védelmének – egy olyan korszakban, amikor ezek az épületek még mindig sokszor olyan bontás áldozatai lesznek, ahol nem a szakmai megfontolás a döntő.

width=5981
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

„Ha elbontjuk a múltunkat, a saját lábunkat rúgjuk ki magunk alól” címmel megjelent cikkünkben ezekről a kérdésekről beszélgettünk Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével és Engedyné Juhász Veronikával, a Várostervezési Főosztály egyik vezető-főtanácsosával.

A fővárosi védelem alá vett listájának úttörő jellegét az is adja, hogy elsőként adott ilyen jellegű védelmet ilyen nagy mennyiségben a második világháború utáni szocmodern épületeknek. A Főváros már lassan három évtizede, 1994 óta él a helyi védelem alá helyezésével azoknak az értékes épületeknek, amelyek a város hangulatát meghatározó építészeti értékkel bírnak – a kötet egy 100 darabos válogatást tartalmaz a 2017 óta védelem alá helyezett több mint 340 épületből. 

width=5543

Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Külön foglalkozik a várbeli foghíjbeépítésekkel és a brutalizmussal is. A provokatív tömegformálású, nyers beton épületek közül a Thököly úti OKISZ székház és az újpalotai víztoronyház is szerepel képekkel. 

A most album formátumban is megjelenő anyagot eredetileg az Eklektikától a brutalizmusig című kiállítás tablóin mutatták be. A 2017 és 2022 között feltárt építészeti értékeket bemutató vándortárlat a FUGA után látható volt a Szabó Ervin könyvtárban és a nyári nyitott Rakparton is. 

Ha maradunk a könyv hátrafele olvasásánál, akkor végül a két világháború közötti  modern után eljutunk a “klasszikus” korszakokat bemutató fotókig: az eklektikus épületek, nagypolgári lépcsőházak, színes üvegablakok a a 20. század első feléből. 

width=6000
Kép: Merész Márton/Énbudapestem