Az utóbbi években szinte havonta bontanak bele eklektikus épületegyüttesekbe, vagy tűnnek el izgalmas szocmodern, és értékes ipari épületek. A rakparton nyíló kiállítás megmutatja, milyen tartalékai vannak még Budapestnek, és miért érdemes kiállni értük.
Az Eklektikától a brutalizmusig című kiállítás egy nagyon izgalmas helyszínre került – a nyárra megnyitott rakpartra. A július 20-án nyíló tárlat az építészeti stílusok fejlődését mutatja be Budapesten a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig, a tablókon láthatók a Nagykörúton belül álló eklektikus épületek, ipari épületek a város számos pontjáról, a két világháború közötti változatos irányzatokat mutató izgalmas épületek, valamint az 1945 utáni évtizedek építészetének alakulását jól reprezentáló alkotások is.
A főváros 2019 óta folyamatosan kutatja, és helyezi védelem alá a második világháború után emelt épületeket, aminek szomorú apropója, hogy a közelmúltban
nem egy védett épületet is megsemmisítettek,
vagy úgy kezdtek az átépítésébe, hogy az az eredeti épület értékeinek a rombolásával indult.
Az Eklektikától a brutalizmusig pedig valójában egy vándorkiállítás, aminek a célja éppen az, hogy minél több eszközzel felkeltse a közönség figyelmét arra, hogy az utóbbi időben gyakran mostohán kezelt második világháború utáni építészet is bőven tud értékekkel szolgálni.
Ahogy Erő Zoltán, Budapest főépítésze a lapunknak adott interjújában elmondta, a rombolás annak is köszönhető, hogy eleve van egyfajta elutasítás a budapesti modern építészettel szemben, amire a politika is rátesz egy lapáttal. „Az a központi vélemény ugyanis, hogy ami a háborút követő negyven évben történt, az ronda” – mondta Erő az Énbudapestemnek.
Engedyné Juhász Veronika, a Várostervezési Főosztály egyik vezető-főtanácsosa mindezt azzal egészítette ki, hogy az átlagembert általában nem szólítja meg, ha egy letisztult, modern épületet lát, ahol a funkcióból eredő, logikus tömegforma vagy a homlokzati arányok jelentik az izgalmakat. „A közönség inkább azt szereti, ami díszes, ami a szemet gyönyörködteti”. A modern épületek szeretetéhez szerintük ugyanis iskolázni, edzeni kell a szemet.
A barátkozásra – a kiállítás látogatása mellett – az építészek és urbanisták a Várban található
Tóth Árpád sétány épületeit ajánlják,
ahol egymást váltogatják a régi házak és az új beépítések. „Tanítani való, ahogy a mestereink, Farkasdy Zoltán és Jánossy György megoldották, hogy a modern épületeik illeszkedjenek a középkori környezetbe” – magyarázta Erő, aki azt is megjegyzi, persze, hogy a tízemeletes lakótelepi házak ebből a szempontból nem a legszerencsésebbek.
Márpedig a modern sem nem szabad, sem nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egyrészt azért, mert akik ezeket tervezték,
igenis gondoltak valamit az építészetről,
az arányokról, a szerkezet és forma egységéről, másrészt, mert akkor sem lesz igaz, hogy itt 1949-től 2010-ig nem történt semmi, ha politika ezt szeretné közvetíteni, harmadrészt pedig azért, ha elbontjuk a múltunkat, a saját lábunkat rúgjuk ki magunk alól.
Mikor kezdünk el védendőként tekinteni az épületre, merült fel a kérdés. A szakma is általában 50 év távlatából válogat, mert ennyi idő után rendelkezhetünk kellően távolságtartó rálátással, hogy meg tudjuk különböztetni az értékest az értéktelentől, és hogy meg tudjuk ítélni, egy adott épület beleolvadt-e a környezetébe, vagy hogy befogadta-e a város. Akadnak, persze, kivételek, például az 1974-ben megépült DOMUS áruház már régóta védett, ahogy a Hungária körúti Siemens irodaház régi tömbje mellett immár a Lázár Antal tervezte újabb rész (1999) is védelmet kapott a közelmúltban.
A lista – Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzéke 2023 tavaszán bővült utoljára. Az akkori második ütemben már nemcsak a Várból, hanem Budapest egész területéről válogattak épületeket, és a második világháborút követő évek építészetéből van a listán több menő Lottóház,
a brutalista vibe-okat adó gellérthegyi víztároló,
különleges ipari épületekre hajazó templomok, extra homlokzatú lakóépületek és ipari együttesek is.
A második világháborút követő bő két évtized építészetének feltárása szakirodalmi kutatással és három, a korszak építészetét jól ismerő szakember által javasolt épületek áttekintésével kezdődött – derült ki a közgyűlési előterjesztésből. A nagyjából 150 épület és 10 épületegyüttes első körben táblázatos formában értékelte dr. Ferkai András, Branczik Márta, Kovács Dániel, valamint a főosztály szakemberei.
Ahogy egyébként szintén ők ketten, Erő és Engedyné az Építészfórumnak elmondták, egyedi fővárosi védelemben jelenleg mintegy 1300, épületegyüttesként közel 1500 épület szerepel a védettségi listán. Mint Engedyné a lapnak magyarázta, a lakóépületek (társasházak) aránya a legjelentősebb.
Branczik Márta művészettörténész ehhez azzal egészítette még ki, hogy az 1945 utáni épületek esetében tudatosan törekedtek arra, hogy az akkoriban megjelenő építésznők (például Mináry Olga, Pázmándi Margit) egy-egy fontos munkája védelem alá kerülhessen.
Mint említettük, az Eklektikától a brutalizmusig című kiállítás vándorkiállítás. Először a Fugában állították ki, ott inkább a szakmai közönség volt a domináns, utána a Szabó Ervin Könyvtárban, amivel a fiatalságot próbálták megszólítani. Valószínűleg nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy a rakpartos kiállítással még szélesebb közönséget céloznak meg vele, több modern épület – hogy mást ne mondjunk! –
turistalátványosságnak sem utolsó.
A Városháza bízik abban, hogy a felnövő következő generációk érzékenyebbek lesznek az épített környezetünkkel kapcsolatban.
- Helyszín: Jane Haining rakpart, Közösségi Viadukt
- Időpont: 2023.07.20-2023.08.15.
- Megnyitó: 2023.07.20. 16:00, Erő Zoltán, Budapest főépítésze