STÍLUS

Kis lépés a sétálóknak, nagy lépés a háznak – megnyílik a Városháza Passzázs


A pesti belváros varázslatos időnyerői az átjáróházak, passzázsok, amikkel lényegesen rövidíthetjük a távokat, ha tudjuk, hol keressük őket. Budapest 150. születésnapjára egy új helyszínnel gazdagodott az illusztris passzázs-lista.

A belváros teli van ismertebb és rejtettebb átjáróházakkal, de most pedig eljött az idő, hogy bemutassuk a lista legfiatalabb tagját, aki valójában a legrégebb óta álló épületen halad át. 

Ugyanis a Városháza Passzázs, mint neve is mutatja, a Fővárosi Önkormányzat hivatalaként működő hatalmas épületen vezet keresztül, a Károly körutat köti össze a Városház utcával, ahonnan egyenes út vezet a Váci utca és a Duna-korzó felé. 

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Megkerülni, alagutat fúrni alá, esetleg megnyitni? A dilemma nem mai, a hatalmas, egyenként 200 méteresnél is hosszabb homlokzatokkal rendelkező Városháza épülete átjárhatatlan óriásként terpeszkedik a város közepén. 

Miért épp itt áll?

Mentségére legyen mondva, hogy amikor épült, az 1700-as években, tehát több mint 300 évvel ezelőtt, még az akkori város szélén állt, hiszen a Kiskörút vonalában húzódott a városfal. A terjeszkedő Pest azonban mára bőven körbenőtte, és megnyitását jó ideje fontolgatják. 

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Miért ilyen nagy?

A hatalmas területen elterülő komplexum építésekor a török elleni háborúkban megsérült és rokkant katonák és családjaik otthonául szánták, az eredeti tervek alapján közel kétezer ember lakott volna itt. Végleges formájában ugyan soha nem készült el, de így is ezrek éltek itt, az Invalidus-ház mint igazi város volt a városban működött, volt saját rézpénze, mészárszéke, vendéglője, kórháza és gyógyszertára, temploma és iskolája is. II. József uralkodása alatt az egyre zsúfoltabbá és ezzel járvány-gócponttá váló épületből a sérült katonákat vidékre költöztette és az épületből 1783-ban a  gránátosok Károly-kaszárnyája lett. Majd egy évszázaddal később, 1894-ben került a főváros tulajdonába, azóta a Főpolgármesteri Hivatal működik benne.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Miért nagy szó a most nyíló passzázs?

Már a 2008-as Városháza Fórum tervpályázaton rengeteg elképzelés született – a kiírás követelményeire válaszolva – hogy hogyan tehető átjárhatóvá az épület az udvarok megnyitásával, ám érdemi átalakulás több egy évtizedig nem történt. 

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Az új ciklus kezdetével 2019-ben a díszudvar az itteni VIP parkoló felszámolásával nyaranta kulturális-közösségi helyszínként működik, kertmozikkal, előadásokkal, beszélgetésekkel. A Budapest 150. születésnapjára megnyíló passzázs elhalad a felújított Merlin épülete mellett, és a Városházának ezen egész évben zöld díszudvarán keresztül átvezet a Belváros szívébe.