Ha a név valakinek csak az V. kerületi utca révén cseng ismerősen – és valószínűleg ők vannak többségben –, akkor jogos a kérdés: ki is volt Bárczy István? Ahelyett, hogy hosszas Wikipédia szócikkekés életrajzi lexikonok citálásába bocsátkoznánk, mondunk és mutatunk 7 olyan fővárosi dolgot, ami nem létezne, ha 1906 és 1919 között nem ő ül a polgármesteri székben.
„Budapest főváros élén egy fiatal, művelt és ötletes ember áll, kit fiatal, művelt és ötletes emberek vesznek körül; a budapesti városháza, mely még húsz év előtt fülledt bugrisfészek volt, ma a legfürgébb, legfrissebb, legműveltebb s legnagyobb tervű intézménye az országnak; a középkor védekező támadásai megtörnek a város falánál s Budapest egymaga pótolja, ami a huszadik századból az egész országban hiányzik” – írta Ignotus 1911-ben a Nyugat hasábjain.
Bárczy megjárta a ranglétrát, tehetsége, szorgalma és esze révén jutott el az egyre magasabb hivatalokba. 1889-ben, 23 éves korában lépett a főváros szolgálatába és 40 évesen választották meg polgármesternek. Neve mára összeforrt a regnálása alatt újszerű és példamutató szociális, iskola- és lakásépítési programmal. Provinciális városból európai szintű metropolis építése – ez lebegett a szeme előtt, ami messze túlmutatott a sugárutak és a fényűző épületek építésén.
„...mint egy bűvölő mágus ül a Városházán: épít és alkot.”
1. Nélküle biztos nem úgy indult volna a Barátok közt főcíme, ahogy az milliók retinájába beleégett az évek alatt.
Ugyanis a nevével fémjelzett szociális lakásépítési programjának (aminek keretében közel 6000 új lakás épült) közvetve egyik legérdekesebb része az a munkáslakótelep is, amit ma Wekerle-telepként ismerünk, és aminek az egyik ikonikus épülete szintén főszerephez jutott a magyar sorozatban. Ugyanis Bárczy István fővárosi polgármesterrel egyetértve Wekerle Sándor miniszterelnök új munkáslakás-építési programot fogadott el, melyet 1908-ban I. Ferenc József is jóváhagyott. Ennek keretében indult meg az akkor még önálló Kispesten a kormányzati beruházás. De sok ehhez hasonló zajlott a korszakban fővárosi színekben is.
De miért volt szükség arra, hogy rohamléptekben, pár év leforgása alatt ilyen sok lakást építsenek? Mire volt ez egyáltalán elég? Budapest lakossága az 1867-es kiegyezés után rendkívüli ütemben indult növekedésnek, az egyesítéskor 1873-ban közel 300 000 lakosa volt, míg a századfordulóra megközelítette a 900 000-et. Ezt a boom-ot az építőipar és a nagyrészt magántőkéből épülő bérházépítés nem tudta kiszolgálni, hatalmas lakásínség alakult ki, és a társadalom kevésbé tehetős réteget borzalmas körülmények között laktak. Az 1910-es népszámlálás alkalmával találtak olyan lakásokat, ahol egyetlen szobában húsz, sőt harminc személy lakott, és bevett intézmény volt az ágyrajáróknak való bérbeadás is. Sok lakás sötét, egészségtelen, komfort nélkül volt, amit csak tetézett a zsúfoltság.
Bárczy megválasztása után francia és angol kölcsönből állt neki nagyszabású tervei megvalósításának, aminek az egyik fő pillére a lakásépítés volt. Hivatali átszervezésekkel, kitűnő szakemberek maga köré gyűjtésével rohamtempóban vágott neki a feladatnak. Az első ciklus bérházai a munka megkezdésétől számított tíz hónap alatt, 1910. augusztus 1-re kivétel nélkül felépültek, és – minthogy már előre bérbe voltak adva – a lakók azonnal beköltözhettek. A három év alatt összesen 23 ház és 19 kislakásos telep épült, 6000 lakással; a gyarapodás a főváros 160 000 lakásának 3,8 százalékát tette ki. Ehhez a számhoz azonban még hozzá kell adnunk azt az ezer lakást, amely a bérházakból kiköltöző iskolák révén szabadult fel. Csepp a tengerben mondhatnánk, hiszen a lakást igénylők száma átlagosan nyolc-tízszerese volt az elkészült lakások számának. A Margit körúton épült 70 lakásra például ezernél több kérvényt adtak be.
2. Nélküle nem lenne hol laknia az elefántoknak, és nem lenne a meseszép főkapu és a Nagyszikla sem az Állatkertben.
Sőt, talán ilyen szép Állatkerünk sem lenne egyáltalán. Ugyanis az 1896-os millenniumi ünnepségek lecsengése után a hatóságok puszta bevételi forrásként tekintettek az intézményre, és a magas bérleti díjjal csődbe is vitték. Így, hogy megmentse, 1907-ben Budapest főváros vette át a vezetését, és Bárczy programjának a keretében több mint négymillió aranykoronás költségen teljesen újjá is építették és 1912-ben immár megszépülve nyithatta meg kapuit.
3. Nélküle ki tudja mi állna megannyi turisztikai toplista élén...
Mert biztos nem a Széchenyi gyógyfürdő és a Gellért. Ugyanis ezek a gyógyfürdő-komplexumok is alatta épültek meg. Bár a Széchenyi tervezése közel egy évtizedig húzódott, és Cziegler Győzőnek számos alkalommal újra kellett tervezni, sőt, még az építkezés elkezdése előtt el is hunyt, aztán tanítványa újratervezte, a helyszín is változott, míg végül az első kapavágás 25 évvel az első tervek elkészülte után, 1909-ben történhetett meg. A város nemzetközi turisztikai arculatának meghatározása is gőzerővel zajlott ekkoriban, és az egyik sikeresnek tűnő ötlet a fürdőváros koncepció volt, ennek jegyében készült el szecessziós stílusban a Gellért gyógyfürdő és szálloda is.
4. Nélküle nem lenne Fazekas...
se Lajta Béla zseniális Vas utcai iskolája, se a Dob utcai menő színes mozaikok boldogan tanuló gyerekekkel… Meg úgy összességében 40-nel kevesebb iskola lenne a városban. Az oktatás helyzete hasonlóan katasztrofális volt, mint a lakhatásé, 57 fővárosi iskola 300 osztálya bérházakban volt elhelyezve, amiket horribilis áron bérelt a főváros, de összességében nagy volt a zsúfoltság, és az oktatás képtelen volt lépést tartani a lakosság növekvő mértékével.
Csak hogy összehasonlítási alapunk legyen a Bárczy-érával, 1901 és 1904 között a főváros öt iskolát építtetett, míg 1909 és 1911 között 36 állandó és 15 barakk iskolát emeltek, összesen 967 tanteremmel. És nem is akármilyen kvalitású épületekről van szó: a korszak legjobb építészei dolgoztak ezeken, a neves “nagy öregekről” kezdve a fiatal tehetségekig. Építészetileg kiemelkedő munka a Györgyi Dénes és Kós Károly tervezte Városmajori iskola, a már említett Lajta Béla féle Vas utcai kereskedelmi iskola, vagy éppen Zrumeczky Dezső Áldás utcai iskolája. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az iskolák nagy része – tudatosan – az akkor még külső kerületeknek számító részekre jutott. És ezek mind modern iskolák voltak, tornatermekkel, könyvtárakkal, jól felszerelt laborokkal és termekkel.
5. Nélküle magáncégekre zsörtölődhetnénk, ha késik a villamos vagy akadozik a gáz- és elektromos ellátás.
Ugyanis zseniális húzások sorával Bárczy idejében történik meg a Gázművek, az Elektromos Művek, a közlekedés, a közélelmezés, a Hirdető Vállalat sőt a szemétszállítás fővárosi tulajdonba vétele is. A magáncéggel több probléma is volt: egyrészt a piaci alapon működő, de közben közszolgáltatást végző cégek túl nagy hasznot vágtak zsebre, másrészt a sokszor az egymással is versengő kisebb cégek a fejlődés akadályává is váltak. A polgármester kezdeményezésére városi üzem lett 1906-ban az Állatvásárpénztár, 1908-ban a Gázművek, 1918-ban a temetkezés, 1914-ben és 1918-ban az Elektromos Művek, 1911-ben a Budapesti Városi Villamos Vasút részvénytöbbsége került Budapest tulajdonába, és 1911-ben megalakult a szegényebb rétegek ellátását szolgáló Községi Élelmiszerárusító Üzem is.
6. Nélküle szegényebb lenne a város az egyik legkülönlegesebb hangulatú művésztelepével.
Ugyanis a lakásépítési program részeként épült fel a Százados úton álló zöld, műtermekkel felszerelt kisházas negyed. Olyan művészek laktak és alkottak itt, mint Kisfaludi Strobl Zsigmond vagy éppen Makrisz Agamemnon, és egy ideig Bereményi Géza. A művésztelep nem csak a festők, szobrászok lakáshiányát enyhítette, de a korszakban lévő műteremhiányra is megoldást nyújtott.
7. De a legnagyobb hiány...
Talán a példa hiánya lenne, hogy volt pár év, volt egy városvezetés, aki megmutatta, hogy meg lehet ezt csinálni. A „búvópatakként tovább élő városvezetési koncepciót, melynek a szociális érzékenység, a kultúra, a művészi értékek felé forduló állandó figyelem, s a mecenatúra együttesen alkotják főbb pilléreit” is neki köszönhetjük. A modern „jóléti városállam” körvonalainak felvázolását abban a korban, amikor állami szinten ilyen intézkedésekről még álmodni se lehetett.
+1: Ez a kép a volt főpolgármesterről a hóban a Fortepanról.
Felhasznált irodalom:
- Erdei Gyöngyi: A mintaadó polgármester. Bárczy István beruházási programja (1906-1914)
- Tarr László: Bárczy István iskolái. In.: Budapest 1988
- Vértesy Miklós: Bárczy István építési akciója. In.: Budapest 1976
- Vécsey Miklós : Száz értékes magyar