STÍLUS

A Füvészkertbe költözött Alice Csodaországból


Elképesztő multimédia-kiállítás és fényshow költözött a 250 éves Füvészkertbe, ahol március 3-ig az Alice Csodaországban meséje elevenedik meg. Mától a háromhektáros botanikuskertben mintegy negyven attrakció várja a látogatókat – mesejelenetekkel és karakterekkel, fotópontokkal, de a feldíszített fákban és növényekben is gyönyörködhetnek az ide látogatók.

Október 20-tól minden este páratlan multimédia-kiállítással várja az érdeklődőket az ELTE Füvészkert. Ezúttal a látogatók a már jól ismert botanikuskertben sötétedés után is tehetnek sétát. Látványos fény és hangjáték kápráztatja el a vendégeket, hogy úgy érezzék, maguk is a mese részévé válnak.

Garden
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A háromhektáros botanikuskertben mintegy negyven attrakciót láthatnak – mesejelenetekkel és karakterekkel találkozhatnak, de a feldíszített fákban és növényekben is gyönyörködhetnek az ide látogatók. Néhány elem pedig interaktív, zenél vagy éppen fényjátékkal szórakoztat.

Garden
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A hivatalos megnyitó előtt az ÉnBudapestemnek lehetősége volt megtekinteni a parkot. A szervezők elmondták, hogy többen azt kérdezték tőlük, árthat-e a fényshow az élővilágnak?

Garden
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Papp László az ELTE Füvészkert botanikusa és Kiszel Péter az ELTE Füvészkert főkertésze kifejtették, hogy a hideg időjárás miatt a növényeknek biztosan nem fog ártani az izzókból kibocsátott fény és hő, bioritmusukra ez nem lesz hatással. A rovarok és kisebb állatok esetében szakembereket véleményét kérték, ők arra az álláspontra jutottak, hogy mivel minimális az UV-sugárzása a LED-fényszóróknak, nem fogják oda vonzani a bogarakat és kárt okozni bennük.

Az Alice Csodaországban tematikájú kiállítás hétfőtől csütörtökig 17 órától 20 óráig, péntektől vasárnapig és ünnepnapokon pedig 17 órától 21 óráig tart nyitva.

Nézd meg a parkról készült videónkat is. Ha nem töltődik be elsőre, frissítsd az oldalt!

@enbudapestem A Füvészkertbe költözött Alice Csodaországból! Mától a háromhektáros botanikuskertben mintegy negyven attrakció várja a látogatókat – mesejelenetekkel és karakterekkel, fotópontokkal, de a feldíszített fákban és növényekben is gyönyörködhetnek az ide látogatók. #füvészkert #eltefüvészkert #aliceinwonderland #alicecsodaországban #gardenoflights #budapest #énbudapestem #fy #fyp #magyartiktok #tiktok #tiktokgood #musically #love #follow #followforfollowback #like #music #tiktokmemes #cute #likeforlikes #tiktokhot #duet ♬ Nevermind - Dennis Lloyd

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)