FRISS

Kísérleti kutyapiszoár várja a magukra és környezetükre igényes ebeket


A tavalyi közösségi költségvetés keretén belül elég szavazatot kapott a kutya-wc ötlete ahhoz, hogy megvalósuljon. A kutyákon és gazdáikon múlik, hogy népszerű lesz-e.

Nem akármilyen mellékhelyiségről van szó, a design abszolút egyedi, gyakorlatilag kifejezetten az Eötvös utca és Andrássy út sarkára készült, és nagyon könnyű elmenni mellette. Ez azért jó, mert sem a városlakókat nem zavarja majd a látvány, de láthatóan a szégyenlősebb kutyák is el tudnak bújni a virágládák mögé. Még egy kis motiváló oszlopot is elhelyeztek itt, hogy egyik kutyának se lehessen több kifogása.

A cél

Ez egyértelmű: meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy az állatok az utcán végezzék a dolgukat, nem esztétikus, nem higiénikus, szaggal jár, stb. Terézváros önkormányzata ígéretet tett, hogy innen eltakarítják majd azt a vizeletet, ami nem folyik el a kutyapiszoár alatti csatornalyukba, a teljes kényelem kedvéért pedig egy dog-boxot is kihelyeztek.

Kutyapiszoár
Kép: Soproni Tamás

 

Ez egyelőre egy kísérlet, idővel kiderül, hogy az ötlet nyomán több ilyen jelenik-e majd meg a kerületben és a fővárosban, vagy pedig érdeklődés hiányában el kell majd bontani az elsőt is. A legfontosabb nyilván az, hogy a kutyák gazdái körében népszerű legyen az ötlet, anélkül maradnak a foltos-bűzös utcasarkok és lökhárítók.

Ez egy fejlettebb változat, az első generációs, józsefvárosi "modellről" itt írtunk.