Kétszáz évvel Buda visszafoglalása után a pesti polgárok ezrével özönlöttek a Városligetbe, hogy müezzint hallgassanak, és megnézzék az Elasztikus bőrű embert. Hogy mi lett a népnyelv által csak Pappundeklipolisznak nevezett mesterséges városrésszel? Hogy jött a képbe Bencz úr, a híres festő? Eláruljuk.
Mi volt az Ős-Budavára?
Ez egy budapesti szórakoztatókomplexum volt és egyben a Városliget óriási mulatója, ami az Állatkert oldalához tapasztva, részben annak a területére épült, és a millenniumi ünnepségsorozat részeként 1896. május 2-án nyitotta meg kapuit. Az elgondolás szerint Budavára török kori arculatát építették fel hiteles tervek alapján, ami egy olasz műszaki tiszt török elleni harcok után leírt vázlataira épült. Toboroztak festőket, művészeket, írókat, műépítészeket, akik hónapokig feljegyzéseket olvastak a török hódoltság utolsó napjairól, ezután kezdték meg a tervezést és építkezést.
Az eredményről így tudósított egy korabeli sajtómunkás:
Az ősi budai vár minden háza, minden épülete külön-külön tanulmány volt. Töredezett czimerek vallanak gazdáikra. Az építkezés bizarr, sajátságos, kevert. Régi úri magyar házak nyugodt egyszerűségét tarka színekkel, kiugró erkélyekkel, rácsos ablakokkal aggatta tele a törökök megszálló serege. A városbiró házában a budai basa székelt. A régi rácz üzleteket örményes arabs kalmárok foglalták el, az utcza közepéig teregetve portékáikat. A templomok tornyáról leverték a keresztet, hogy helyet adjon a félholdnak, harangszó helyett a müezzin vontatott kiáltása száll alá a toronyból. A piaczokon tarkállik a kelet népe, vásárt csapva, prédát osztva.
Korhű ruhába öltözött mintegy háromszáz ember játszott különböző szerepeket a lélegzetelállító díszletek között, a látogatók gyalogos janicsárral vagy lovas hajdúval is találkozhattak, a boltokban örmény kereskedők kínálták portékájukat, az utcán lovakra alkudozó tatárok mögött török urak szürcsöltek kávét egy kapualjban, miközben táncosnőket bámultak.
Rosszul gazdálkodó tulajdonosok
Az igyekezet ellenére a korabeli népnyelv Pappundeklipolisznak nevezte a mesterséges városrészt gyenge alapanyaga miatt, hiszen a kőépületnek látszó díszletek valójában fából és gipszből készültek. A romanticizáló visszaemlékezést nyilván picit torzította az is, hogy az Ős-Budavár egyben üzleti vállalkozás is volt, így az eredetinek tűnő attrakciók mellett egy pilseni sörház, egy bécsi kolbászos, egy amerikai pálinkás stand és egy skót bábszínház mellett másik tizenhatezer kiállító remélt busás bevételt a vállalkozástól. Annak ellenére, hogy naponta 20 ezer látogató volt kíváncsi a 70 ezer négyzetméteren elterülő szórakoztatóparkra, az mégis veszteséges volt az első évtől kezdve, főleg a túlköltekezés miatt. Mivel az építményt eleve ideiglenesnek szánták, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1910-ben lebontásra ítélte, így az üzemeltetőknek végül sosem sikerült profitot termelni a vállalkozással. Az elbontás igazi oka viszont az volt, hogy a rossz minőségű alapanyagokból épült városrész rendkívül tűzveszélyes volt.
Budavár visszavétele 1686-ban – Bencz úr festménye
A főváros 1886-ban ünnepelte Buda visszafoglalásának kétszáz éves évfordulóját. Ez alkalomból rendelték meg az új városháza díszterme számára Benczúr Gyula képét, amely végül csak 1896-ra, a millenniumi ünnepségekre készült el. Az 1686-os diadal fontos állomása volt a török uralom alóli felszabadulásnak. Benczúr festménye azonban nem Budavár ostromát, hanem a győzelem utáni napon tartott szemlét örökíti meg. A kép központi figurája a fehér lovon ülő Lotharingiai Károly herceg, a Buda visszafoglalására irányuló hadjárat főparancsnoka. Az ostromban vesztette életét az utolsó budai pasa, Ali Abdurrahman, akinek holtteste a kép előterének leghangsúlyosabb motívuma – írja a Magyar Nemzeti Galéria a képről. Joggal gondolhatnánk, hogy Benczúr Gyula 30 évvel a Hunyadi László búcsúja című kép sikere után már országszerte ismert volt, de találtunk olyan tudósítást is (Kolozsvár, 1895. 11.28. 274. szám), ahol Bencz úr Budavár bevételeként hivatkoznak a képre.