STÍLUS

400 éves kutya mancsnyom került elő a Budai Várban


A megkövesedett, karmos tappancs közepes méretű, keverék kutyára utal. Ritkaságnak számít az ilyen jó minőségben megmaradt állati lábnyom.

A régészeti munkálatokat végző szakemberek a Budai Várban, a Táncsics Mihály utca egykori kaszárnyaépületében feltártak egy vályogtéglát, ami évszázadokra megörökítette egy kutya mancsának nyomát. Miközben 400 évvel ezelőtt nedves agyagból, iszapból és homokból faformába vetett téglákat szárítottak, egy arra járó kutya beleléphetett a vályogba. Az etológusok szerint a négylábú mancsának mérete egy közepes termetű kutyára utal, és még azt is hozzáteszik, hogy valószínűleg keverék állatról van szó, mivel a fajtiszta kutyák az előkelők környezetében éltek, és nem kóboroltak a téglavetők udvarában. Hasonló nyomok nem ritkák a hazai leletanyagokban, de az ilyen jó minőségben megmaradt állati lábnyom ritkaságnak számít – írta a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala.

Ha komolyan vesszük a 400 éves kormeghatározást, akkor a mancsnyom az 1620-as évekből származik, amikor már 20 év is eltelt azóta, hogy a törökök legutóbb visszaverték a császári seregeket Buda alól, és azután még további 60 év telik el, mire a Budai Vár visszafoglalásának következő kísérlete sikerre nem vezet.

400
Kép: Nemzeti Hauszmann Program

A lábnyom a Hauszmann-sztori nevű kiállítás részeként a Budavári Palotában tekinthető meg.