Fotórealizmustól az univerzumépítésig – Fehér László megint talált egy új szintet, ahova elvihet minket. Oda, ahol még talán ő sem járt soha.
Fehér a fehéri realizmustól már rég ellökte magát a színekkel a szürrealizmus felé, évtizedek alatt összegyűlt arcai, amik most már benépesítenek egy Fehér László-univerzumot, összeálltak egy értelmezhető egésszé, ami mindig csak annyit alakul, hogy még pont simán felismerhető maradjon.
Kortalan és korszerű egyszerre: már az instagramon is triviális, ódivatú, unásig használt közelik, az egyszerűség, a hétköznapiság művészi szintre emelése jellemzi még mindig. Színeitől lesznek ezek a képek trükkök, beugrató és találós kérdések – a válaszokat a Merre kell nézni az időben? és a Milyen mélyen kell befelé figyelni? által kijelölt tengelyen találjuk meg. A színek dominálta képek mégsem színesek, a kevés színtől pedig új kihívót kap a monokróm, a szépia és a szürke ötven árnyalata is.
A Balatoni jelenet című kép is egyszerre húz vissza a nosztalgikus gyermekkorba, dob vissza a tegnapba, mutatja a jövőt, Fehér Lászlóét, az enyémet, a tiédet, a balatoni napfelkeltémet és a napnyugtádat.
Képein nem a valóságban is szürreálisnak ható karaktereket mutat meg, hanem a lehető legvalóságosabb, számunkra is ismerős emberek jelennek meg elsőre banálisnak tűnő kontextusban. Ezen az élményen csavar egyet: festményei vagy azzal zavarnak össze, hogy polaroid pontosságú képet adnak vissza, vagy azzal, hogy elfogadtuk, hogy ezt a képességet a művész birtokolja, várjuk-elvárjuk, de a beállított emberekkel készült amatőr fotó vászonra álmodott verziója (Dunai kirándulás) például elmosódott arcaival lep meg.
Emlékek ezek? Egyre halványuló emlékek? Emlékek, amiket sosem felejtünk?
A Wartburgja mellett álló Sanyi bácsi is egy lehetne az ezer közül, de a rózsaszín háttér kiemeli őt a tömegből és az egekig magasztalja – egy kördiagramon ábrázolva az unásig emlegetett autós férfi alakjától nincs is messze ez a másik, éteri lény: a mi Sanyi bácsink.
Az NDK autó ezzel a háttérszínnel maga az anakronisztika, a görbült tér, az örökérvényűség és a szó eredeti jelentésén futó reneszánsz.
Az osztott képek (például Hannus rajza) még eggyel több szemszöget, idősíkot, gondolatiságot hoznak be. Ez a megközelítés új Fehér univerzumában, az osztott figyelem modern világunkban alapvetés, megköveteli a technológia és a felgyorsult mókuskerék, amit építettünk magunknak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Hannusnak már ez a valósága: a rajzolok, tehát nyomot hagyok, tehát létezem (ördögi?) háromszögben kell megfogalmaznia magát. Ez nekünk már túl késő vagy még szoknunk kell. Vagy szoknunk kell a gondolatot, hogy már túl késő.
Fehér László rövid életrajza
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1976-ban, mesterei Kokas Ignác és Szentiványi Lajos voltak. A Műcsarnokban 1985-ben, a Magyar Nemzeti Galériában 1986-ban vett részt először csoportos tárlaton, de a 80-as években már kiállított Velencében, Párizsban, Rómában, Bécsben, Londonban és New Yorkban is. Az elmúlt évtizedekben folyamatos résztvevője a hazai és nemzetközi művészeti életnek, képeivel a Magyar Nemzeti Galéria mellett a legjelentősebb hazai és nemzetközi kortárs gyűjteményekben, aukciókon, de még telefonok, monitorok háttereként is lehet találkozni.
Fehér László: Megragadott emlékezet című kiállítását november 25-ig lehet megtekinteni a Q Contemporary kiállítótereiben, ingyenesen.