STÍLUS

A kávézók, ahova nem kávézni járunk avagy 7+1 jó indok egy (akár) rossz kávéra (is)


Összegyűjtöttünk pár kávézót, ahova elsősorban nem egy kávé melletti nosztalgiázásért megyünk, hanem bármi másért. Például lehet ott állatot simogatni, könyvek vesznek körül, vagy csak a kávéház szépsége miatt térünk be. Helyek, ahol szó szerint, a kávézás sokszor csak alibinek tűnik.

Hoztunk pár szempontot és mindegyikre példát, hogy félreértés se legyen. Listánk nem ajánló és nem teljes, még a szerkesztőség ízlését sem reprezentálja egyértelműen, nemhogy egész Budapestét.

Ahova a kávéház szépsége miatt megyünk

Ilyen most a New York Café Budapest vagy a Centrál, és ilyen volt a Book Café is az Andrássy úton, ami Lotz Károly freskóival igazán impozáns volt. Ide főleg bámészkodni megyünk. És sorban állni. És reprezentálni.

New
Kép: New York Cafe

 

Ahova állatot simogatni megyünk

Ez a kategória önmagáért beszél: akinek simogathatnékja van, de otthon nem engedi a párja, hogy macskát vagy göndörszőrű tarantulát tartson, azok elmehetnek a Cat Café-ba vagy a Zoo Café-ba időt tölteni. Itt az állatokat szabályokkal is védeni kell (ellenünk), nem adhatunk nekik például szendvicset, tejhabot vagy kávét, de csekély ár ez egy kaméleon társaságáért.

Cat
Kép: Cat Café

 

Ahol kisgyerekkel safe space-ben érezhetjük magunkat

Léteznek azok a helyek Budapesten, ahol a kisgyerekkel kávézni vágyóknak, kismamáknak, kispapáknak nem kell szégyenkezniük egy gyerekként viselkedő gyerek, egy hirtelen kicserélt pelenka vagy szoptatási szándék miatt. Ilyen hely például a HelloAnyu, de vannak más gyerekbarátnak mondott helyek is, ahol nem áll meg a gyerekbarátság a zóna adag halrudacskánál.

Ahova a kilátás miatt megyünk

Vannak azok a helyek, ahonnan jól esik a szemnek ránézni a városra vagy a tájra, itt szinte mindegy is, hogy milyen minőségű kávét kapunk, mert csak az számít, hogy a korláthoz legközelebbi asztalhoz ülhessünk. Ilyen például a Postapalota tetején megnyitott terasz, ahonnan budapesti szemnek szokatlan szögből pillanthatunk le a Széll Kálmán térre presszóval a kezünkben.

Ahova a sokféleség visz be

Nevezzük választéknak. A kávé az kávé – gondolhatnánk, de vannak helyek, ahol az az attrakció (értsd: vonzerő), hogy 70-nél is több különböző kávéitalból lehet választani. Ilyen például a Cafe Frei, ahol dohánykávétól a csilis presszóig mindenfélét kóstolhatunk.

Cafe
Kép: Cafe Frei

 

Ahova a marketing visz be

Vannak azok az elképesztően népszerű, nemzetközi kávézóláncok, amik divatos fantázianevekkel rendelkező óriási adag kávékat kínálnak. Szezonálisan megújítják az ízvilágot, így lesz a tejeskávéból sütőtökös latte vagy a jeges kávéból White Chocolate Mocha Frappuccino – ezek az egyik legismertebb lánc, a Starbucks kávéi.

Starbucks
Kép: Unsplash

 

Ahova azért megyünk, hogy könyvek vegyenek körül

Ilyen hely a Magvető Café, a Kelet vagy a Massolit is – az egy másik kérdés, hogy nem mindegyik hely szereti, ha az olvasás szeretete megáll ott, hogy kávézás közben átlapozunk pár könyvet. Ezek a boltok a szigor különböző szintjén jelzik nekünk, hogy részünkről preferált viselkedésnek egyedül azt tartják, ha a kávé melletti lapozgatás könyvvásárlással végződik.

Magvető
Kép: Magvető Café

 

+1

Ahova a kávé miatt megyünk

Régi vicc a Hahotából: Megkérdeznek három horgászt, hogy miért járnak el pecázni. Az egyik azt mondja, hogy szeret egyedül lenni, a másik a jó levegőt és a csendet dicséri, a harmadik pedig így válaszol: - Én speciel halat akarok fogni.

kávé
Kép: Espresso Embassy

 

Így van ez a kávézókkal is, van, ahova kávézni megyünk. Ízlés vagy trendkövetés kérdése, de jelenleg a specialty kávézók azok a helyek, ahova kifejezetten a kávézásért, a kávé eredeti ízéért, a kávé-élményért járunk. Ezekkel a helyekkel szemben sok más elvárás nincs is, csak az, hogy mindig a legjobb minőségű kávét kínálják, lehetőleg minőségbeli ingadozás nélkül. Ilyen a Madal, a Budapest Baristas vagy az Espresso Embassy, de most már több tucat ilyen helyet találni a fővárosban is.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)