KULTÚRA

Balázsovics Mihály: A vidék nagyon hamar reagált ránk


Volt egy hely, kint és mélyen benned, álltál a színpadon, vagy feküdtél rajta, alig jött ki hang belőled, rekedtre énekelted magad, odalent sírva fütyültek, izzadva pumpálták a fejük felett a levegőt. Mintha az életük múlt volna rajta, pedig a te életed múlt rajta. #ezazenészekbudapestje

A legelső színpadon történő rappelés-élményem 2001-ben volt a Jókai Klubban, 16 évesen. Egy jóbarátommal léptünk fel duóként egy gimnáziumi zenekar műsorában, és talán néhány akkori saját kis szerzeményünkkel is – erre már nem emlékszem pontosan. Színvonal tekintetében persze nem volt kiemelkedhető sem a produkció, sem az előadás, de számomra mégis kedves emlékként maradt meg az este.

A Mulató Aztékok első fellépése Pécsen volt az Apollo moziban a Stereo Kollektív csapatával közösen, és az ő szervezésüknek köszönhetően. A második Aztékok bulink Suhov meghívására pedig Szegeden volt, az azóta már bezárt Popper Mór Mulatóban. Nagyjából ebben az időszakban hívtak meg minket a legendás debreceni Romlott Hazai party-és koncertsorozatra is, ami az első nagyobb fellépésünk volt.

width=5290
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Mindez azért érdekes, különös és különleges számomra, mert Budapesten élő, budapesti kötődésű csapat vagyunk, így a szövegeinkben is gyakran említünk budapesti helyszíneket. Viszont a vidék nagyon hamar reagált ránk, a zenénk rezgésére, hangulatára, amik ezek szerint felülírhatják az előbb említett térbeli kötődéseket, és azok szövegbeli referenciáit.

Természetesen történtek kellemetlenségek klubokban és fesztiválszínpadokon egyaránt, amelyek alatt főleg technikai dolgokat értek. Gondolok itt művházas minőségű hangosításoktól kezdve a megfelelő eszközök, vagy épp a megfelelő tudás, esetleg a figyelem hiányára. De ezek mind olyan dolgok, amik előfordulhatnak, és ha előfordulhatnak, akkor elő is fognak fordulni. Mint például az, hogy nem vadulásra kialakított szűkebb helyen, vagy felügyelet nélküli színpadon egy lelkesebben bulizó felmászik a színpadra és figyelmetlenségből leönti sörrel a lemezjátszót. De olyan is volt, hogy mi hibáztunk, szövegben, de legrosszabb esetben ilyenkor elnézést kértünk a koncerten lévőktől és elölről kezdve előadtuk jól a dalt.

Nálam az is előfordult, hogy nem ugrott be az adott dalszöveg, de valami freestyle rappeléssel igyekeztem azon nyomban javítani, frappánsan menteni a nyilvánvaló bakit. Akadt, hogy a fellépéshez elengedhetetlen DJ kontrollerünk és/vagy az általa vezérelt szoftver és/vagy laptop makacsolta meg magát. Kellemetlen. MC-ként, előadóként kell, hogy tudj reagálni ezekre a helyzetekre, meg kell tanulni kezelni őket – viszont az ilyen szituáciok csak élesben tanulhatók, ügyetlenkedések, akár károk árán.

width=5080
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Most ugrik be a már kitörölhetetlen emlék, ami minden szempontból érdekes élmény volt: Prieger Zsolttal és Subicz Gáborral egy zeneiskolába hívtak el minket, hogy adjuk elő közös Csokonai-estünket. Az épületben vált világossá, hogy az előadás helyszíne egy szűkös tanári szoba-szerűség lesz (mivel az előadóteremben éppen vizsgákat tartottak), asztallal, személyi számítógéppel, projektorral, vetítőfelülettel, néhány székkel. Ezen set up a vizuálhoz szükséges feltételeket végülis lefedte, viszont a hangosítás, pontosabban a mikrofonok hiányát nem oldotta meg. Illetve az említett szoba is komikusan aprónak tűnt egy ilyen előadáshoz. A minimális hangosítási lehetőség, a mikrofonok hiánya és a tér szűkössége miatt félő volt, hogy Gábor trombitajátéka hangosabb lesz, mint az az alatt szóló zenei elemek és az előadott vers és rap szövegek.

Végül mégsem mondtuk le a dolgot, hanem belevágtunk és egy igazán mély, intim, de közben mégis közösségi, már-már mágikus élményt adott az előadás, és annak az így, ilyen körülmények általi közös megélése. Az apró térbe végül beraktak több sorban székeket, nagyon hamar megtelt a szoba, úgy emlékszem, volt olyan is, aki végigállta a közel egyórás műsort. Végül működött a trombitajáték is, mi Zsolttal pedig mikrofonok nélkül adtuk elő a szövegeket, ami számomra fokozta az amúgy is különleges hangulatot. Mintha lényegibbé tette volna a szövegelőadás folyamatát és az emberek előtti szereplést a technika adta hiány és a kis méretű térben lévő fizikai közelség a közönséggel.

Balázsovics Mihály "Tink" budapesti születésű hiphop előadó, a Slow Village és a Mulató Aztékok nevű formációk alapítója.

width=5472
Kép: Merész Márton/Énbudapestem