Volt egy hely, kint és mélyen benned, álltál a színpadon, vagy feküdtél rajta, alig jött ki hang belőled, rekedtre énekelted magad, odalent sírva fütyültek, izzadva pumpálták a fejük felett a levegőt. Mintha az életük múlt volna rajta, pedig a te életed múlt rajta. #ezazenészekbudapestje
Az első koncertet nehéz elfelejteni. Egy ma már nem létező helyen, a Gyáripari Romantikában, röviden Gyárban volt a debütáló koncert a soroksári gyártelepen. Sajnos abban sem vagyok biztos, hogy az épület áll-e még, de elég sok kedves és szívmelengetően csúf emléket őrzök a helyről. 2004-től 2012-ig létezett, egy idő után a legendás csepeli Voodoot váltó-pótolandó, rendszeres dark-gothic hely volt, illetve rengeteg szubkult és nem annyira szubkult rendezvénynek adott otthont.
Repedt ott meg bordám, néztem csillagokat a tetőről, haraptak úgy nyakon, hogy egy hétig nem tudtam oldalra nézni, kötöttem életre szóló barátságokat, meg csináltam pár nem túl erényes dolgot. Néhány évvel a koncert előtt még szelektorkodtam is az első suttyódiszkó keretein belül, Katona Kriszta versus én, 90s Club Rotation best of órát toltunk.
A koncertünkre nagyon sokan jöttek, és volt olyan, aki pár szám után feladta, mert állítólag az első sorokban egy párocska konkrétan koitálni kezdett. Nem feltétlenül emiatt, de mindenképp azt gondolom, hogy legendás, méltó kezdés volt ez a zenekarnak, és remekül lefektette az alapkövet. Örülök, hogy a Gyárnak adtuk a Black Nail Cabaret szüzességét.
Mindemellett jó volt gótnak lenni Budapesten. Csak azért „volt”, mert ma már nagyon kevés alkalmam van úgy eljárni, mint régen. Emlékszem az érzésre, ahogy a régi 4-es 6-oson álltunk délután kettőkor, az akkor még újnak számító Millenáris felé tartottunk, talpig fekete lakkban, fűzőben, óriási platformban, piros kontaktlencsével. Azt hiszem, mi már túlmentünk azon a határon, hogy beszóljanak, mert mire kitalálták, mit mondjanak, addigra leszálltunk. Ráadásul fél fejjel magasabbak voltunk a cipőben minden utasnál.
Megmelengeti a szívem, ha visszagondolok a hajnali első csepeli HÉV-re, ami hazahozott bennünket a Voodooból. Tele volt fekete ruhásokkal a vonat, mint a lipcsei villamos a Wave-Gotik-Treffen idején. Még mentek az utolsó poénok, még kapaszkodtunk a szombat estébe.
A Kerepesi temetőbe jártunk feltöltődni, hétköznap, vagy buli előtt. Darabjaira szedtük az univerzumot, majd újra összeraktuk egy-egy ilyen beszélgetés alkalmával. Egyszer ránk sötétedett, gondoltuk, épp ideje elindulni az aktuális buliba. Vágtunk át a magas gazon a lepusztult, beszakadt sírok között, óvatosan, csendben, erre megszólalt egy mobiltelefon a semmiből. Ránéztem Andi barátnőmre, mert majdnem frászt kaptam. Kerek szemekkel nézett rám és annyit mondott: „nem az enyém…”
Pucoltunk kifelé a sötétben.
Árvai-Illés Emese a Black Nail Cabaret dark pop / synth noir zenekar énekese és dalszerzője.
Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem