KÖZÉLET

Tarlós sem hagyta szó nélkül, amikor a kormány legutóbb az M0-ssal packázott


Teljes hosszában fizetőssé tenné a kormány a fővárost elkerülő M0-s autóutat. A lépés drasztikusságát jelzi, hogy korábban Tarlós István már a néhány fizetős szakasz gondolatától is ódzkodott. Nagyot nyerhetnek, akik most autósüldözést emlegetnek.

A HVG augusztus 26-án, szombaton szúrta ki, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta az ötletét, miszerint átírnák az útdíjak szabályait. Mint a lap megtudta, 

a minisztérium mindössze egy hetet adott a társadalmi egyeztetésre, ami így csak szeptember elsejéig tart.

A hatásvizsgálatban úgy számolnak, hogy a kormánynak évente 150,7 milliárdos plusz bevételt jelente a főbb autóutak fizetőssé tétele.

Karácsony Gergely főpolgármester nem sokkal később egy Facebook-posztban úgy reagált, hogy „a kormány tervét aligha nevezhetjük másnak, mint károkozásnak”. Az autósok megsarcolása mellett szerinte ismét Budapestnek, a budapestieknek okoznak kárt. Mint írta, nem nehéz belátni: ha a városban ingyen lehet közlekedni, a várost elkerülni viszont pénzbe kerül, akkor a behajtást fogják választani az autósok. „Márpedig a budapesti belváros úthálózata ezt a terhelést egész egyszerűen nem bírja el” – tette hozzá.

Ahogy ebben a cikkünkben írtuk,

a fővárost már is így megfojtják az autósok.

2022-ben csak Budapesten 710 752 autót regisztráltak. Pest megyével kiegészülve, a közép-magyarországi régióba már 1,3 millió autót regisztráltak, ami majdnem a harmada az országban összesen található 4,1 millió autónak. Mindez azt jelenti – és erre Karácsony is utalt –, hogy a felmérések szerint naponta több mint 300 ezer autó ingázik a főváros és az agglomeráció között.

A kormány egyébként 2015 januárjától tette fizetőssé az M0-s csonka körgyűrű jelentős részét. Akkor nem tagadták: erre azért volt szükség, mert a 2015-ös költségvetést úgy tervezték meg, hogy az addigi 150 milliárd forint helyet 189 milliárdnak kell befolynia az útdíjakból. Az ötlet már csak azért furcsa volt, mert

az elkerülő utak általában ingyenesek, hiszen a céljuk a forgalom elterelése.

-
Az M0-s autóút / Kép: Mogyorósi Géza/Wikipedia

 

Az egykori Népszabadság cikke szerint a kormányban hónapokig ötleteltek, hogyan tömhetnék be a közel 40 milliárdos lyukat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015-ös költségvetési tervben ráadásul minden magyarázat nélkül emelte meg a tervezett bevétel összegét. A teljes autópálya csak azért nem lett teljesen fizetős, mert a sztráda

egyes elemei uniós forrásból épültek

vagy újultak meg, a díjasítást pedig az EU támogatási szabályai nem tették lehetővé. Az MSZP kezdeményezésére karácsony előtt egy nappal parlamenti ülést hívtak össze az útdíjjal kapcsolatban, amin Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára igyekezett elmagyarázni, hogy az intézkedés valójában megtakarítást jelent, és ha az autósok nem mennek fel az autópályára, az csak az ellenzék agresszivitása miatt lehet.

Az ügy komikus előzménye volt, hogy az országgyűlésben felmerült, elfogadnak egy olyan módosítót, ami szerint a parlamenti képviselők ingyen jutottak volna autópálya-matricához.

A szakértők viszont már akkor értetlenül álltak a döntés előtt. Mint Ekés András, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója a 24.hu-nak elmondta, „az M0-s fizetőssé tétele egy olyan elképzelés, amely valószínűleg nagyon hirtelen jött, nem is nevezném közlekedésszakmailag átgondolt javaslatnak”. Miközben a kormáy akkor már bőven a rezsicsökkentéssel kampányolt, ezzel

a lépéssel sikerült megszívatnia mindenkit: aki kénytelen fizetni, azt nyilván azzal, aki kerül, azt meg azzal, hogy dugóban kell állnia.

A díjkivetés nemcsak Budapestet és a budapestieket hozta már akkor is kellemetlen helyzetbe, hanem azokat a településeket is, amelyek az M0-s közelében fekszenek, például Budaörsöt, Érdet, Törökbálintot, illetve az M0-s autóúttal párhuzamosan fekvő településeket: Gödöllőt, Ecsert, Maglódot, Vecsést és Fótot. A 2014-es Magyarország egyik érdekessége volt, hogy az M0-s fizetőssé tételét

még a fideszes polgármesterek is elutasították.

Az akkori beszámolók szerint a fizetőssé tétel ellen tiltakozott többek között Pokorni Zoltán, a XII., illetve Wintermantel Zsolt, a IV. kerület egykori polgármestere, de a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás elnökének, a fideszes Pápai Mihály hívására összegyűltek a Pest megyei települések különböző fideszes képviselői is, és közös állásfoglalásban utasították el a tervet, valamint nehezményezték, hogy előzetes hatástanulmány, valamint szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül hozták meg a döntést.

A szakmai fórumon megfogalmazták azt is, számolt be róla az MTI, hogy 

a jövőben minden hasonló, agglomerációt érintő fontos döntés meghozatala előtt előzetes egyeztetésre van szükség.

Láthaható: a korábbi fideszesek hatalmas győzelmet értek el, ugyanis a kormány, mint fentebb írtuk, kereken egyhetes társadalmi egyeztetést hirdetett meg, miközben

hatástanulmányt senki nem látott az autóút fizetőssé tételével kapcsolatban.

Tarlós Istvánnak kellett rendet vágnia, aki még sebtében, 2014 decemberében tanácskozást tartott a fővárosi kerületi polgármesterekkel, majd azzal állt ki a sajtótájékoztatóra, hogy nem fogják támadni a rendelet-tervezetet, de egy egyéves próbaidő után szeretnének visszatérni a kérdésre.

-
Kép: Mészöly Tamás/Wikipedia

 

A kormány akkor adott egy engedményt is, hogy elfogadhatóbbá váljon a dolog:

a Megyeri hidat kivették a fizetős szakaszok közül.

Továbbá Tarlós bejelentette, szeretnék, ha a kormány a többletbevételből támogatná a BKV-t, és hogy helyezzék előtérbe a 10-es és 11-es út közötti M0-szakasz megépítését.

Az Énbudapestem megkereste azokat a budapesti kerületeket, amiken áthalad az M0-s, hogy megtudja, hogyan fogadták a hírt, mit szólnak hozzá, nem tartanak-e attól, hogy a döntés még nagyobb dugókat okoz, valamint hogy megtudjuk, szerintük miért teszik fizetőssé a csonka körgyűrűt, azonban választ csak Déri Tibortól, Újpest DK-s polgármesterétől kaptunk.

A dolog már csak azért is érdekes, mert Soroksáron például az M0-sra terveznek fejlesztést, Karsay Ferenc, a 22. kerület fideszes polgármestere szerint Budafokon már így rettenetes a helyzet.

„Nem értünk egyet a kormány tervével, az M0-s autóutat fizetős helyett ingyenessé kellene tenni a személygépjárművek számára. Attól tartunk, hogy a külső kerületekben, köztük Újpesten és a belvárosban is forgalomnövekedést okoz ez a döntés. Emellett azt is gondoljuk, hogy ez egy újabb sarc, egy újabb lehúzás, az elhibázott orbáni gazdaságpolitika eredménye”

– írta még lapunknak az újpesti polgármester.

A jelenlegi ügy másik érdekessége, hogy a kormány egy olyan EU-s irányelvre hivatkozva terjeszti ki az útdíjfizetést, aminek

nem titkolt célja az ún. autósüldözés.

A EU felhívja figyelmet arra, hogy a levegőszennyezés és a közúti forgalomból származó zaj a két vezető stressztényező Európában, amik együtt több százezer korai halálesetért felelnek, ezért az EU arra biztatja a tagállamokat, hogy igyekezzenek teljes körűen alkalmazni a „szennyező fizet” és a „felhasználó fizet” elvét. A kormány most ezt az iránymutatást teszi látszólag magáévá.

(Kiemelt kép: Az M0-s autóút / Forrás: Google Maps/Énbudapestem-grafika)