A legfrissebb adatok szerint idén eddig több mint hatezer budapesti baba született. Hétfőn Bella egy benzinkúton jött világra. Ki volt az első idei fővárosi baba? Hány újszülöttet mentett meg a Madarász utcai Gyermekkórház inkubátora? Ki született a Blahán? Összegyűjtöttük.
Bella egy budapesti benzinkúton jött világra – adta hírül hétfőn az Országos Mentőszolgálat. Egy huszonéves kismama férjével és kétéves gyermekével Dunakesziről indult kórházba, ám megindult a szülés, egy benzinkúton félre kellett állniuk az autóval. A családfő értesítette a mentőket. A helyszínre érkező mentősök segítségével, a személyautó hátsó ülésén, a csomagtartót felnyitva segítették világra a gyermeket. Bella nem az egyedüli kisbaba, aki szokatlan helyen, vagy időben született Budapesten.
Mielőtt megismerkednénk néhány baba történetével, nézzük meg hány gyermek jött a világra idén Magyarországon és a fővárosban. Az országban június végéig 41 ezer 892 gyermek született, 137-tel kevesebb mint a tavalyi év első félévében. Döntő többségük szerencsére kórházban sírhatott fel, orvosi felügyelet mellett.
Budapesten - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint – 2023 első félévében 6337 gyermek jött a világra, 321 gyerekkel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Többen halnak meg és kevesebben születnek, ez már egy ideje tendencia Magyarországon.
Zente, Budapest első idei babája
Budapest idei első babáját megünnepelte az ország, írtak róla az újságok. Zente a Péterfy Sándor Utcai Kórházban született január elsején, 0 óra 8 perckor, édesanyja 21 évesen szülte. Természetes úton jött világra 3440 grammos súllyal és 55 centiméteres magassággal. Az édesanya a szülésznőtől tudta meg, hogy Zente lett 2023 első budapesti és második magyarországi babája. Őt megelőzte Záven, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban jött a világra. A zalai kisfiú 48 centiméterrel, 2840 grammal, császármetszéssel jött a világra. A Budapesten született Zente anyukája azóta videóblogot indított és mindenkinek mesél a családja életéről.
Helga, az inkubátorban hagyott kislány
Legutóbb tavaly október 11-én, hajnalban szólalt meg a Madarász utcai Gyermekkórház babamentő inkubátorának csengője – adta hírül a Heim Pál Kórház. Az első orvosi vizsgálatok alapján egészséges, 3480 g súlyú kislányt helyezett el valaki az inkubátorban. 2009 óta ő a 11. kisbaba, aki így kapott életesélyt. Az orvosok, ápolók adták neki a Helga nevet.
Noel, a Blaha Lujza téri kisfiú
Három évvel ezelőtt, májusban született meg Noel a Blahán. 36. hétre jött a világra 2444 gramm súlyú és 47 cm hosszú volt. A 4-6-os villamos megállójában édesanyja félig eszméletlen volt, amikor a járókelők leintettek egy arra haladó rendőrautót. Két készenléti rendőr segítette világra a kisfiút. A rendőrök hősök lettek, cikkezett róluk a sajtó, még tanácsokat is adtak azoknak, akik a jövőben bajba jutnak: hívják bátran a 112-es számot!
Márton, a Könyves Kálmán körúti baba
Tavaly októberben egy kétségbeesett apa a Rákóczi híd budai hídfőjénél leintett egy rendőrautót. Veszélyeztetett terhes, már vajúdó feleségét vitte a kórházba, segítséget kért. Rendőri felvezetéssel indultak a kórház felé, ám a Könyves Kálmán körúton félre kellett állniuk, mert megindult a szülés. A rendőrök telefonos instrukciók alapján próbáltak segíteni az asszonynak, közben megállt mellettük autójával egy otthonszülésben járatos asszony. A dada és az időközben kiérkező mentők segítségével megszületett a kisfiú.
Utcán születtek, mára nagyszülők lehetnek
Régi újságokban lapozgatva könnyen találunk hasonló történeteket. 1944 februárjában például egyetlen éjszaka alatt öt kisgyermek született az utcán Budapesten. Az Esti Újság szerint ez akkoriban ez már tendencia volt a fővárosban: a terhes nők nem jutottak el a kórházig. Pedig még nem dúltak harcok Budapest utcáin, a német megszállás is csak a következő hónapban kezdődött.
Így emlékezett meg a különös estéről az újságíró: „A Róbert Károly körúton Mócsai Mártonné gyári munkásnő szülési fájdalmakkal esett össze és az utcán hozta világra gyermekét. A Nonorác út 7. számú ház előtt a mentőorvos segítségével Fegyvernek Imréné háztartási alkalmazottnak egészséges gyermeke született. A kőbányai felsőpályaudvarnál Molnár Sándor géplakatos feleségét, az Eötvös utca 41-b számú ház előtt Réti Eszter háztartási alkalmazottat, a Thaly Kálmán utca 41. számú ház előtt pedig egy gyári munkásnőt lepték meg a szülési fájdalmak. Valamennyien egészséges gyermeket hoztak világra.”
Borítókép: Marcel Fagin/Unsplash