Az interjú második felében nosztalgiáztunk, a Móra Kiadó legismertebb, legnépszerűbb kiadványait vettük sorra személyes, olykor vicces történeteken keresztül a szerkesztőségi életről, de szóba került a Búvár zsebkönyvek sikere, vagy Pöttyös Panni elrablása és visszaszerzése is.
Az interjú első része itt olvasható, de a beszélgetést nem hagytuk abba..
Balassa Anna: - '72-ben kerültem a Móra Kiadóhoz. Hogy micsoda aranyélet volt a Lenin körút 9-11-ben, a New York palotában (1980-ig itt működött a Móra Kiadó szerkesztősége)! A harmadik emeleti hátsó folyosó volt a miénk, körül voltunk véve olyan szerkesztőségekkel, ahová állandó bejárata volt a kor nagyjainak. Olyan nagyságokat találtam a Móra Kiadó munkatársai között, mint Lengyel Balázs esztéta – aki a nevét nem ismeri, az a magyar esztétikai irodalmat sem ismeri.
Három fiú egy szobában: Rónaszegi Miklós, aki a Delfin sorozatot szerkesztette, és saját maga is kitűnő indiános és kalandregényeket írt. Majtényi Zoltán csodálatos olasz fordító, de más nyelvekből is dolgozott, és saját maga is regényíró. Tótfalusi István, aki, amit nem tudott, azt nem is volt érdemes tudni. Technikáról, tudományról, történelemről, ókorról, irodalmi művekről mindent tudott, és azon kívül vagy hat nyelvből fordított. Nagyjából a hetvenes évekre összeállította a svéd gyerekverseket, gyűjtötte, fordította, és a kiadó megcsinálta az Ami a szívedet nyomja című kötetet, ami azóta – egészen a mai napig – irányadója a gyerekköltészetnek.
Ott dolgozott Székely Éva, kitűnő olasz fordító. És a nagy szerkesztők, akiknek a nevét nem olyan nagyon szokta ismerni a közönség. Aszódi Éva, aki a kisiskolás óvodás korosztálynak a gyerekköltészet legnagyobbjaiból gyönyörű versesköteteket csinált. Az ő szerkesztői munkáját dicsérik a Weöres Sándor-kötetek, hogyha ő a Bóbitát nem csinálja meg, akkor ma egész generációk úgy nőnek fel, hogy senki nem ismeri már óvodáskorában legalább a Bóbitát. Janikovszky Éva is természetesen a kiadó megalakulása óta ott volt.
El ne felejtsük Kuczka Pétert, aki a Galaktika folyóiratot, és a Kozmosz Fantasztikus Könyveket szerkesztette, tehát a science-fiction műfajának is a Móra Kiadó volt a bölcsője. És volt ismeretterjesztő szerkesztőségünk, aminek D. Major Klára volt a főszerkesztője, ő vett fel engem a Mórába. Történelmi könyveknek a nagyon alapos, nagyon szigorú, de objektív szerkesztője volt, és a mi ismeretterjesztő irodalmunkra ez volt jellemző, hogy nagyon sok mindent csináltunk.
Volt egy nagyszerű botanikusunk, D. Nagy Éva. Ő is mindenhez értett, de főképpen a botanikához. Ő szerkesztette azt a Búvár zsebkönyvek-sorozatot, amiből nem is tudom, hány kötet jött ki nagyszerű szerzőkkel, a szakma legjobbjaival, nagyszerű grafikusokkal, és olyan munkával, hogy a Kígyók, Békák kötethez a szerző nedves szütyőben hozta be az íróasztalunkra a békákat, kígyókat – tessék nézni, ilyennek kell őket lerajzolni. A Búvárnak olyan sikere volt, hogy volt olyan kötete, történetesen a Kutyák, aminek az első kiadását, 120 ezer fölötti példányban úgy elkapkodták, hogy gyors utánnyomásra volt szükség. Gondolja el, hát hihetetlen! Fantasztikus munkát végzett. Olyan sorozatok születtek meg ebben a szerkesztőségben, mint a Képes Történelem, amivel még a mai, talán 50 éves korosztályig általános iskolában mindenki találkozott.
Amit akartam még mondani, hogy amikor megjött az ukáz, hogy ki kell költözni a Lenin körúti palotánkból, mindenki nagyon szomorú volt, mert rengeteg korai élmény fűződött ahhoz a helyhez. Ott volt az akkori irodalmi vezető, megboldogult Kovács Miklós, aki egy ideig igazgatója is volt a cégnek, aztán szigorú irodalmi vezetője, de nagy mókacsináló. Mániája volt, hogy pontosan kell megjelenni a munkahelyen. A kiadó nagy része ezt úgy fogta fel, hogy hát akkor foglalkozom a szöveggel, amikor kedvem, energiám, hangulatom van. Úgyhogy olyan is volt. Ja, igen, és azért, hogy a szigorú intézkedést, az időben érkezés intézkedését betartsák, minden szoba kulcsát személyesen az irodalmi vezetőtől, Kovács Miklóstól kellett átvenni. Aki kilenc után öt perccel érkezett, annak menni kellett raportra a kulcsért. Na, hát ennek az volt aztán a megkerülési módja, hogy mindenféle módon, ablakon bemászva meg lehetett közelíteni az embernek a munkahelyét. És hát ebből aztán nagy mókákat csináltak a szerkesztők.
- Visszatérve a sikerekre, milyen olyan siker van még egy könyvkiadónál, ami nem eladott példányszámban mérhető? Van vagy volt olyan könyv, amiről az egész kiadó azt gondolja, hogy erre akkor is büszkék leszünk, ha nem visznek el belőle egyet sem?
BA: - Hát van ilyen, például azért, mert a grafikus, Heinzelmann Emma, megkapta azt a nemzetközi Andersen oklevelet (IBBY Andersen-diploma), amit nagyon kevesen kapnak meg Európából, és Magyarországról is nagyon kevesen kaptak meg. Azt hiszem, hogy talán a Janikovszky-Réber szerzőpároson kívül ő volt az egyetlen. Heinzelmann művészete nem tartozott a könnyen érthető és eladható, nagyon dekoratív, nagymamáknak és keresztmamáknak kedves illusztrációk közé, de a nemzetközi festőművészeti, könyvbírálási bizottságok mindig igen magasra értékelték, és nem ő az egyetlen, aki ilyen volt.
Én nagyon-nagy sikernek tartom azt, hogy például a Regék és mondák sorozatunk, amit még a nagy sorozatok között nem is említettem, azoknak a szerzőit akadémikusok és egyetemi tanárok a legjobb tudásuk szerint állították össze. Olyanok, mint például Dobrovits Aladár vagy Komoróczy Géza. Nem kiemelkedő példányszámban, de szellemi teljesítményben igen-igen méltánylandó. Trencsényi-Waldapfel Imre, akinek a Görög regék kötetét meg nem tudom mondani, hogy hány kiadásban, szinte két-három évente a Móra Kiadó mindig megjelentette. Tehát a szaktárgyának komoly tudósai, akik beletették a munkájukat, idejüket abba, hogy hát tulajdonképpen gyerekkönyvet hozzanak létre.
Janikovszky János: - Múltkor egy antikváriumban találtam egy Móra könyvet, amit Csernus Tibor illusztrált. Csernus Tibor Keserű Ilonához mérhető festő óriás, aki később Párizsban lett olyan világhírű festőművész, hogy az árveréseken milliókért mennek el a képei.
BA: - Bizony.
JJ: - Elképesztő, hogy milyen felfedezések fűződnek a kiadóhoz.
BA: - És olyan fotósok például, mint Korniss Péter, aki házi szerzőnk volt. Házi fotós szerzőnk, ami kultúrfotója megjelent, az előbb-utóbb valahogy a Móra Kiadónak valamelyik könyvében napvilágot látott.
JJ: - Szerintem Keleti Éva is fotózott nekünk talán.
BA: - Hát Kossuth-díjasaink is vannak, ugye, szép számmal. Lázár Ervin, Csukás István, Janikovszky Éva, és hát a régi nagyok, akik nem csak a Móra-munkásságuk miatt kaptak Kossuth-díjat. Nekem az a személyes siker, és azt hiszem mindig valamit hozzáad a kiadó értékeihez is, amikor jön egy fiatal, betör a könyvpiacra és kötődik a Móra Kiadóhoz, és marad a Móra Kiadónál. Ez a mai világban érték. Ugye most már nem arról van szó, hogy egzisztenciálisan csak ehhez a kiadóhoz kötődhet. Mehet bárhová szép számmal, sok helyen boldogan fogadnák, ha egyik-másik szerzőnk a művét odavinné, de nem viszi, mert a Móra Kiadóhoz hűséges. Én azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb siker.
ÉnBp: - Szerkesztői vagy kiadói szemmel milyen érzés ránézni olyan kiadványokra, ami kézbevételkor látszik, hogy igényesség nélkül készültek?
BA: - Tudja, én nagyon, nagyon rosszallom és fáj is, hogy nem tüntetik fel a kiadványokban az eredeti kiadásnak az adatait. Tehát én úgy gondolom, hogy amikor több évtized múlva megjelenik egy könyv, amit a Móra Kiadó minden – szellemi és fizikai – energiájával hozott létre, majd egy másik kiadó éppen ahhoz a joghoz hozzájutott és kiadja, és sehol nem tüntetik föl, hogy az első kiadás 1968-ban a Móra Ferenc Könyvkiadónál jelent meg, az nem jó. Pedig ez lenne a tisztességes, sőt, én még odáig is elmennék, hogy még az eredeti szerkesztő nevét is feltüntetném benne, ha az tudható. Mert annak a szerkesztőnek ebben lehet, hogy az élete munkája van benne. Például az Ablak-Zsiráf, én úgy tudom, hogy a…
JJ: - Schindler Anna.
BA: Schindler Frigyesné, Schindler Anna szerkesztette.
JJ: Nálunk benne van. Én ezekhez ragaszkodom.
BA: - Én úgy gondolom, hogy ez a helyes. Tehát az az embernek fáj. Az is fáj, hogyha tele van nyomdahibával egy könyv. Annál rosszabbat, mint amikor az ember és a szerkesztő mindig, ahol kinyitja, éppen ott talál egy sajtóhibát. Az is rossz, amikor a saját munkámat látom egy másik kiadónál megjelenve, annak feltüntetése nélkül, hogy az eredeti első kiadás mikor, hol, kinek a munkája volt.
- És mondjuk, a munka oroszlánrésze a Móránál volt, akár 20 évig, újranyomással…
BA: … és egyszer csak megjelenik valahol. Ráadásul a könyvpiac – mert hogy egy újszülöttnek minden vicc új – azt gondolja, hogy az illető kiadónak a saját termése is először jelenik meg a magyar könyvpiacon. Hát ilyen is van. Például Pöttyös Panni, Szepes Mária. Hát igen.
JJ: - 1955. Itt van benne. Móra Könyvkiadó, 1955 – ezekhez én ragaszkodom.
BA: - Szepes Mária, A Vörös oroszlánnak a szerzője. Hosszú évtizedekig szilenciumra… hát nem ítélt, csak hát ugye azt lehetett tudni, hogy nem lehet megjelentetni Szepes Mária könyvei ezoterizmusa, másképp gondolkodása és egyéb okok miatt. És a Móra Kiadóban illetve az elődjében, az Ifjúsági Könyvkiadóban, ha 1955-ben jelent meg, akkor az azt jelenti, hogy már '54-ben itt volt a kézirat.
BA: Szepes Mária soha el nem mulasztotta megjegyezni, hogy őt a legnehezebb időszakban a Móra Kiadó a Pöttyös Panni sorozattal segítette megélni.
JJ: - És elmondom azt is, amikor Mária nénit 2003-ban megkerestem… – merthogy ez az életmű is elkerült innen az Édesvíz Kiadóhoz – ő már 95 éves volt, Mária néni gyakorlatilag vak volt, nem látott, három asszony gondozta 24 órában. Mária néni tündéri asszony volt, a Szabó Magda által is lakott Júlia utcában élt. Odajártam hozzá beszélgetni, udvarolni, hogy adja már vissza a Móra Kiadónak a Pöttyös Pannit, mert akkor a sorozat 14 kötetéből csak hármat-négyet adott ki az Édesvíz. És amikor megértette, hogy miről beszélek, új végrendeletet írt.
BA: - Ne mondja!
JJ: - Esküszöm. Rájött, hogy ahhoz, hogy ki tudja fizetni azt a három asszonyt, akik őt éjjel-nappal gondozzák, több jogdíjra van szüksége. Ezt a Móránál látta biztosítottnak, mert egyrészt megígértem neki, hogy a Pöttyös Panni teljes sorozata megjelenik nálunk, ráadásul az eredeti F. Györffy Anna grafikával, ami számára fontos volt, másrészt, hogy kiadjuk a többi, korábban nálunk megjelent gyerekkönyvét is. Csak egy kis epizód az akkori időkből. Képzelje el, úgy jelent meg Németországban a Der Rote Löwe (A vörös oroszlán), hogy Copyrightként a Sweet Water Publishing, Liechtenstein szerepelt benne. Hoztam haza Mária néninek ilyen könyvet. És akkor Mária néni megértette, megérezte, hogy mit kell tennie. Amikor aláírtuk a Pöttyös Pannikra a szerződést, kértem tőle egy dedikált Vörös oroszlánt. Mert hogy nem látott, Terikének a következő mondatot diktálta, majd aláírta: Janikovszky Jánosnak, aki pontosan érkezett örök találkozónkra. Hát így jött vissza a Pöttyös Panni, a teljes sorozat, és én talán semmire nem vagyok büszkébb, mint erre az egy kis mondatra.
BA: - Nagyon jó és nagyon jót talált.
JJ: - Igen. És ez annyira szép mondat, hiszen van benne ezotéria, meg minden, szóval nagyon megható volt.
(Kiemelt képen: Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci c. könyve Fotó: Csapó Ádám/Énbudapestem)