STÍLUS

Elkészült a város első, pollerekkel védett kerékpársávja a Váci úton


Fontos mérföldkőhöz érkezett az „Újjáéledő sugárutak” program: átadták a bringás forgalomnak a fizikai elválasztó oszlopokkal is védett kerékpársávot a Váci úton, a Gogol utca és a Nyugati tér között.

Budapesten egyre többen bringáznak. És ezt nem csak a Magyar Kerékpárosklub mérései, és a szárnyaló MOL Bubi használat támasztják alá, de a mindennapi empirikus tapasztalataink is. Egyre többen várakozuk az Astorián a lámpánál, gurulunk végig a Duna mellett és a Nagykörúton, vagy át Kőbányán. Ezért is fontos, hogy javuljanak a feltételek – ha úgy tetszik, fejlődjön az infrastruktúra – és ezáltal még többen érezzék úgy, hogy biztonságosan válthatnak a fenntarthatóbb közlekedési módra. 

A közösségi költségvetés és az Újjáéledő sugárutak program keretében – a metrópótlás végével az egykori buszsávok helyén – megépülő új szakaszon ezért újfajta, a felfestésnél markánsabb elválasztó védelemmel látták el a bringautat, és a kereszteződésekben piros burkolatfestés jelzi a kerékpározók elsőbbségét.

-
Kép: Nyirő Simon/BKK

A Váci úti sáv elkészültével elindult az újabb szakasz megvalósítása az Üllői úton, ahol a Kálvin tér és a Névtelen utca (benzinkút) között közös busz- és kerékpársávot, a Névtelen utca és a Corvin negyed között kerékpársávokat alakítanak ki. Jelenleg a Corvin-negyednél, a Nagyvárad téren, valamint a Népligetnél a középszigetek átépítése zajlik. A Kálvin téren, az Üllői úton folyamatban van a végleges buszmegálló kialakítása - derül ki a BKK közleményéből.

A hétvégén az Árpád hídon történt tragédia árnyékában – ahol egy utcai, illegálisan versenyző gyorshajtó 150 kilométer/órával gázolt halálra egy védtelen, a bringasávban, szalagkorlát mögött haladó kerékpárost – kiemelten fontos, hogy a fejlesztésekkel párhuzamosan megvalósuljon frissen elfogadott közlekedésbiztonsági stratégia is, a sebességkorlátozással, közúti mérőpontokkal együtt.