FRISS

A szomszéd mentett ki az égő lakásból egy sokkos állapotban lévő nőt és a macskáját


Egy valódi hős született.

A XI. kerület beszámolója szerint június elsején, csütörtök reggel 9 óra körül riasztotta a tűzoltókat egy Fehérvári úti ház második emeleti lakója, hogy kigyulladt az egyik negyedik emeleti lakás.

Pongrácz Anita az utcáról beszűrődő figyelmeztető kiabálásra lett figyelmes. Miután értesítette a katasztrófavédelmet, az égő negyedik emeleti lakásba sietett, ahonnan

kimentette a sokkos állapotban lévő lakót és annak macskáját is.

A Blikk információja szerint a sokkos állapotban lévő nőt füstmérgezéssel vitték kórházba. A kerület beszámolója szerint viszont

a fiatal nő a fején és hátán is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ahogy a Katasztrófavédelem fogalmaz: a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol azzal szembesültek, hogy a lakás egyik szobája teljes terjedelmében ég. Először körülhatárolták a lángokat, majd eloltották a tüzet. A tűzoltóknak végül közel két óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat.

Varga Gergő önkormányzati képviselő szintén a Blikknek azt mondta, a kiégett lakás nagy valószínűséggel lakhatatlanná vált, az alatta lévő lakás pedig beázott. Az önkormányzat ideiglenes lakóhelyet biztosít az érintett lakóknak.

Újbuda
Kép: Újbuda

A lap információja szerint a tüzet egy elektromossági hiba okozta.

A megégett, jelenleg a Szent Imre Kórházban lábadozó nőnek családja és barátai tudnak segíteni az elkövetkező időszakban.

Ahogy több helyen is emlékeztettek, a tűzeset abban a házban volt, ahol Baumann Pétert, posztumusz rendőr főhadnagyot 2023. január 13-án

megkéselte egy zavart viselkedésű férfi, aki állítólag hangokat hallott.