KÖZÉLET

Mérföldkő: átadtak még két megállót, hétközben már teljes vonalon közlekedik a 3-as metró


Több ezer ember dolgozott a metró felújításán, az Arany János utcai megállóban lefektetett padlóburkolat 6 és fél focipálya területű, a villamosvezetékek Bécsig és Barcelonáig érnének. A Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak majd meg a szerelvények, de mutatjuk, hogyan lehet ezt áthidalni.

Ahogy két hónappal ezelőtt, most is Vincze Júlia, a projekt kommunikációs irányítója nyitotta meg a sajtótájékoztatót, és azonnal fel is hívta a figyelmet, hogy a peronok szélén vigyázzanak, mert a szerelvények már menetrend szerint közlekednek. Ezt azért írjuk, mert ennek később, a beszédekben még jelentősége is lesz.

A sajtótájékoztatót Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója kezdte, aki beszédében több adatot is megosztott. Mint mondta,

a 225 milliárdos felújítás mindössze 25 százaléka látszik,

és 75 százaléka az, ami például az alagutakban vagy a falak mögött található, ilyen például a modern, vízköddel oltó rendszer. Bolla arra is kitért, hogy az elmúlt több mint öt évben 3500 ember dolgozott a metró felújításán, az Arany János utcai megállóban lefektetett padlóburkolat 6 és fél focipálya területű, és hogy a gyenge- és erősáramú vezetékek Bécsig és Barcelonáig érnének. 

Fotó: Tuba Zoltán / képszerkesztőség

 

A kormányt ezúttal is Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter képviselte, aki a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan, most is jó hangulatban érkezett Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt.

A két politikus január 23-án, a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér metróállomások átadásán találkozott legutóbb, akkor Navracsics arról beszélt, hogy bár időről időre viták vannak a kormány és a főváros között, de szerinte ezeken túl kell nézniük. Magyarországnak ugyanis az az érdeke, hogy Budapest

az európai nagyvárosokkal folytatott kiélezett versenyben helyt tudjon állni,

és kiválóan helyt is áll. Mindezt néhány héttel azután közölte, hogy a kormány Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára felmondta például a Nyugati Pályaudvar újratervezésére már elnyert 1,1 milliárd forintos uniós támogatási szerződést, és inkább visszafizeti a pénzt ahelyett, hogy folytatnák a tervezést.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig azt hangsúlyozta az átadáson, hogy nagyon nem mindegy, hogy ez egy projekt lesz a sok együttműködés közül vagy csak a kivétel.

Navracsics nem sokat változtatott a két hónappal ezelőtti beszédén, ismét kiemelte, hogy 3 intézmény, az EU, a kormány és a főváros partnersége kellett ahhoz, hogy a felújítás megvalósuljon. A miniszter megint kitért arra is, hogy lehetnek ugyan politikai vagy stratégiai viták a kormány illetve a főváros között, de ami lényeges az az, hogy a metrófelújítás haladhatott tovább. Navracsics arról is beszélt, hogy bár az építkezés Budapest területén valósult meg, minden második magyart érint, hiszen minden második magyar valamiért, munka vagy család miatt a fővároshoz kötődik.

A beszéde végén azt mondta, bízik abban, hogy az EU, a kormány és a főváros együttműködése "hasonló gyümölcsöket fog még teremni". Ami változott a két hónappal ezelőtti koreográfiához képest, hogy a miniszter elsietett a tájékoztató után, és nem állt meg az újságíróknak.

Karácsony Gergely is azt hangsúlyozta, hogy a felújítás nemzeti ügy, és

reméli, kijelöli az utat, ami a jövőbe vezet,

hiszen a felújítás után a megállók például akadálymentesek lesztek, de ugyanilyen jövőbe tekintő megoldás a zajcsillapítás, szellőzőrendszer és a tűzvédelem is. Karácsony volt az, aki felvetette, hogy ennek a zajcsillapításnak köszönhető, hogy sajtótájékoztatót lehet tartani a megállóban.

Fotó: Merész Márton / énbudapestem

 

A főpolgármester ezúttal is kiemelte az építészcsoport kiváló munkáját, azt, hogy

sikerült egyensúlyt teremteniük a régi és új között,

hogy meg tudták oldani, hogy a megállók egyszerre legyenek modernek, és hozzák a 70-es évek retró hangulatát.

Karácsony ismét finoman odaszúrt a kormány képviseletében jelen lévő Navracsicsnak, mondván, állhatnának gyakrabban is ilyen eseményeken. 

A főpolgármester azt is elárulta, hogy nemrég 7 éves,

120 milliárd forintos megállapodás született a kormány és a főváros között,

amiből a közösségi közlekedést fejlesztik. A fővárosnak további tervei is vannak még: szeretnék rendezni a Határ út és a Göncz Árpád városközpont megállókat és környéküket, fejleszteni a 3-as metrót kiszolgáló villamoshálózatot, valamint rendezni a Nyugati teret is. 

Az Énbudapestemnek már korábban lehetősége volt megtekintenie a felújított állomásokat. Mint akkor írtuk, míg a Nyugati pályaudvar narancssárga, sötétkék és fekete színekben pompázik, addig az Arany János utca megállóban a világosabb türkiz és a sötétebb kékesszürke, valamint az alumínium szürke dominálnak.

Fotó: Merész Márton / énbudapestem

 

A Nyugati pályaudvar megállójának egyik érdekessége, hogy a vágányok mögött

alumíniumhabbá alakított sörösdobozok takarják

a vágányok mellett vezetett kábeleket és az akusztikai burkolat egy részét.

Az Arany János utcai megálló felszíni épülete pedig teljesen megújult, zöldtetőt is kapott, de a felújítás után visszakerült Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő díszpadja is az eredeti helyére, a peronra. Ezen felül mindkét megálló kapott új, ferdepályás felvonókat a mozgólépcsők közé, a Nyugatinál pedig az aluljáró megközelítésére épült egy új lift is.

Teljes vonal egy kis csavarral

Március 20-a, hétfő délutántól az M3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. A Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el.

A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.

Hétvégéken továbbra is csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

Ahogy ebben a cikkben korábban összefoglaltuk, a Fővárosi Közgyűlés 2014. augusztus 25-i rendkívüli ülésén fogadta el a 3-as metró infrastruktúrájának és a járműparkjának felújításáról szóló javaslatot.

A befejezés céldátuma akkor 2017 vége volt.

A munkálatok, a 2010–20-as évek egyik legjelentősebb budapesti közlekedésfejlesztési beruházása végül eleve késve, csak 2017 őszén kezdődött el, és várhatóan májusban, a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. A rekonstrukció befejezése után szinte egy vadonatúj metrót kapnak vissza a budapestiek és a fővárosba látogatók.

A BKK tájékoztatása szerint ugyanis az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt

teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája:

többek között új vágányokat, és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is. A felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.

Ott voltunk, amikor az első utasok beléptek a két új állomás kapuján. Nézzétek meg a videónkat. Ha nem jelenik meg elsőre, frissítsd az oldalt.

@enbudapestem Öt és fél év után - a Nyugati- és az Arany János utcai metrómegállók átadásával - hétköznaponként ismét teljes vonalon közlekedik az M3-as metró Ⓜ️ Nektek hogy tetszenk az új állomások? #budapest #metro #m3 #nyugatipalyaudvar #aranyjanosutca #metromegallo #atadas ♬ Glad You Came - VIZE

 

Fotó: Merész Márton / énbudapestem