FRISS

Transparency: Magyarország az EU legkorruptabb állama


Tavaly még csak a másodikak voltunk, idén azonban a legkorruptabb országává váltunk az Európai Uniónak a Trancparency International szerint.

A társadalmi szervezet által közzétett jelentés szerinti 0-tól 100-ig terjedő skálán – amelyen minél alacsonyabb az érték, annál korruptabb az ország –, egy éve 43 pontot szerzett Magyarország, míg Bulgária 42, Románia 45 ponttal zárt. Ez azt jelenti, hogy amíg korábban, 2020-ban Romániával és Bulgáriában együtt voltunk hármas holtversenyben a legkorruptabbak, most már csak Magyarországot minősíti annak a jelentés 42 ponttal.

Bulgária 43, Románia pedig 46 ponttal áll az EU-lista végén. Mindez globálisan még mindig elegendő a középmezőnyre (180 ország közül a 77. helyre), azonban, ha viszonyítási alapnak az Európai Uniót vesszük, amelynek tagországai vagyunk, akkor sajnos globálisan egy szinten vagyunk Kuvaittal, Burkina Fasó-val, a Salamon-szigetekkel, Kelet-Timorral, Trininad és Tobagóval, illetve Vietnammal.

Egy szempontból viszont nem csak az EU, hanem az egész világ első helyén vagyunk: tíz év alatt egyetlen ország sem rontott annyit a pontszámán, mint Magyarország.

Jogállamról klasszikus értelemben már nem beszélhetünk Magyarországon, befejezett ténynek tekinthető, hogy az állam foglyul ejtése befejeződött – mondta a jelentés bemutatóján Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a HVG-nek.

Fotó: Ervin Lukacs / Unsplash. Illusztráció: Sturm Dániel