STÍLUS

Január 23-tól újra a Deák Ferenc térig jár az M3-as metró Kőbánya-Kispest irányából


Kevesebb mint két hét, és átadják az elkészült Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat, ezzel Dél-Pest felől átszállás nélkül válik elérhetővé a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró.

Hamarosan újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása: január 23-tól Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, ezzel két teljesen felújított állomást is birtokba vehetünk. 

Milyenek lesznek az új állomások?

A Ferenciek tere hagyományos narancssárga színe mellett feltűnik a névadó szerzetesrend motívuma: a visszafogott, kicsit önmegtartóztató barna és a ragyogó arany kontrasztja határozza meg az arculatot. Míg a peronon állva Szent Ferenc legendájára is utalást találunk a légiesen absztrakt ábrákban” Míg a Deák téren a ragyogó kékek dominálnak, és a sokak által annyira szeretett verses csempék is megmaradtak. 

A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt nem állnak meg a szerelvények. Az M3-as metró felújítása a tervek szerint 2023. első félévében fejeződik be.

Fotó: Barta Bálint/kepszerk.hu

 

Változások az M3-as metró közlekedésében január 23-a, hétfőtől:

Hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni. Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad téren – az állomás felújítása miatt – a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények nem állnak meg. A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg – derül ki a BKK közleményéből.

(Kiemelt kép: Ancsin Gábor/kepszerk.hu)