Jobb, mint egy krimi – na ez nem jutna eszünkbe Budapest szobrairól. Pedig van, amelyiknek olyan izgalmas a megfejtése, mint egy Agatha Christie-regény. Hogyan került például Csehország védőszentje a Horváth-kertbe?
Kovács Krisztina írása.
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a Horváth-kert fái alatt sétálunk, a játszótér mellett megragadhatja a figyelmünket egy szobor. Szomorú férfialak egyházi ruhában, amint egy keresztet ölel. Ő Nepomuki Szent János, a gyónási titok mártírja, Csehország védőszentje. De mi dolga Budán?
János valóban létező személy volt, a XIV. századi Csehországban született és tudósként és egyházjogászként olyan kiváló volt, hogy a prágai érsek kinevezte általános helyettesévé. Az érsek képviseletében azonban János hamar szembe került a királlyal, IV. Vencellel, aki éppen maga alá akarta gyűrni az egyházat. Amikor János ellenszegült és nem azt nevezte ki a gazdag Kladruby bencés apátság élére, akit a király szeretett volna, Vencel elfogatta, megkínoztatta és végül belehajították a Moldvába. Így lett János az egyház védelmezője és mártírja, azért ábrázolják papi ruhában és a keresztet ölelve.
Persze ez a változat nem volt elég romantikus az utókornak, úgyhogy később elterjedt az a változat, miszerint a király azért ölette meg Jánost, mert nem volt hajlandó elárulni, hogy mit gyónt neki a hűtlenséggel vádolt királyné.
Mindkettő szobrot érdemlő hőstett, de – amennyiben kizárhatjuk, hogy a Horváth-kert a helyi cseh közösség központja, vagy hogy tömegek szeretnék itt a lombok alatt meggyónni a bűneiket -, továbbra sem világos, hogy miért éppen itt van szobra szegény Szent Jánosnak. Pedig a szobroknak mindig van történetük, a hívek nem állítgatnak csak úgy ukmukfukk mindenféle szobrokat városszerte.
A magyarázat a Moldva, illetve a mód, ahogy János meghalt: ő lett az a szent, aki az áradások idején megvédi a hozzá fohászkodókat a vízbefulladástól. Ezért szokás szobrot állítani neki patakok és folyók környékére. Budapesten több, mint húsz szobra áll most is, ebből is érezni, mennyire tartottak őseink az áradástól. Szóval ha hasonló szobrot látunk, érdemes gyanakodni, hogy valahol van a környéken folyó vagy patak. És igen, esetünkben is ez a magyarázat. A Horváth-kertben is van patak. Csak nem a szemünk előtt, hanem a lábunk alatt.
Az Ördögárok nevét is onnan kapta, hogy időszakos, vagyis hol van benne víz, hol nem – de ha van, akkor városrészeket is képes (volt) elmosni. De hívták Szent Pál-árkának (a budaszentlőrinci pálos kolostor miatt), Kovácsi-pataknak (mert Nagykovácsi környékén ered) és Timár-pataknak is (a tímárok mestersége igen vízigényes, úgyhogy előszeretettel telepedtek patakok mellé). Több mint húsz kilométeren keresztül csordogál Nagykovácsiból Remeteszőlősön, Óbudán és a Városmajoron keresztül, míg az Erzsébet-hídnál a Dunába ömlik.
Kár, hogy ebből ma leginkább a Remete-szurdok patakpartját láthatjuk. Azon a környéken mindenféle vadregényes történetek köthetőek a patakfolyás melletti barlangokhoz, az oda menekülő üldözött remetétől kezdve a titkos pénzhamisító műhelyig. Aki azonban azt gondolja, hogy egy pillangós-madárcsicsergős vízfolyást kényszerítettek évek hosszú munkájával a föld alá, nagyobbat nem is tévedhetne.
Az Ördögárok a XIX. századi Rácváros, vagyis a Tabán tímárjainak volt a munkaeszköze. De az 1870-es évekre már annyira bűzhödt, posványos szennyvízcsatornává vált, hogy mindenki megkönnyebbült, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1872-ben megbízta Buzzi Bódog és Kéler Napóleon vállalkozókat (az ilyen nevek miatt érdemes helytörténésznek lenni), hogy kezdjék meg a patak befedését. A munka el is indult a Horváth-kertnél, azonban még javában tartott, amikor 1875-ben az Ördögárok bebizonyította, hogy nem hiába kapta a nevét.
1875. június 26-án óriási mennyiségű eső esett Budán és az egyetlen vízelvezető lehetőség, az Ördögárok iszonyú gyorsasággal, hatalmas rombolást végezve lépett ki a medréből. Az Atilla úti házakba az ablakokon folyt be a víz, csaknem minden krisztinavárosi épület károkat szenvedett és hetekig tartott, amíg újra elindulhatott a fogaskerekű. A Tabánban házakat vitt magával, félméternyi iszappal árasztotta el, ami megmaradt az utcákból és a temetőből kimosta a koporsókat. Kamermayer Károly budapesti polgármester Paksig indított hajót az árvíz áldozatait összeszedni és Európa szerte adakozás indult a helyreállítás érdekében – az egyik Rothschild például egymaga 5000 frankkal járult hozzá az újjáépítéshez.
Az újjáépítés után kettőzött erővel folytatták az Ördögárok szabályozását. Noha 1878-ra elkészült a Városmajortól a Dunáig tartó rész, majd 1920-ra befejezték a városmajori szakaszt, a teljes megoldásra azonban egészen 2010-ig kellett várni. Akkora készült el a csepeli szennyvíztisztító – addig napi 50 000 köbméter szennyvíz érkezett az Ördögárkon keresztül a Dunába.
Ma már nagyon értő szemmel kell járni-kelni, ha nyomát akarjuk látni a pataknak. A Szarvas tér magasságában van egy emlékkő, amely az öt történelmi híd egyikének fennmaradt hídfőjére került. A Városmajori templom harangtornya pedig azért áll külön – és azért köti össze árkádsor a templommal –, mert építésekor még számoltak a patak partjával.
És persze áll a Szent János szobor is a Horváth-kertben a játszótér mellett.