STÍLUS

Ilyen lett a Blaha Lujza tér – 100-nál is több újdonság tucatnyi fényképen


Utoljára több, mint 50 éve nyúltak hozzá a Blaha Lujza térhez, aminek a neve pont annyit vesztett értékéből, mint a helyszín vonzereje. A Nemzeti Színház elé tervezett, a “nemzet csalogányáról” elnevezett tér hosszú ideig csak egy hely volt, amit Blahának neveztünk és igyekeztünk átsietni, túllenni rajta. Ez ma talán megváltozik.

Ott voltunk, amikor bejelentették a felújítását és figyelemmel kísértük a megújulás különböző állomásait egy kis visszatekintéssel (1 és 2). Másfél évnyi munka után végre új arcot kapott a pesti oldal egyik legforgalmasabb központja, a 21. században kiemelten fontos funkcionalitás, használhatóság, zöldítés hármasát tartva szem előtt. Ahogy körbesétálunk a téren, az úgy mutatja meg a különböző rétegeit, akárcsak egy urbánus hagyma. Ne legyenek kétségeink, a kerítések lebontása után többet kaptunk vissza, mint egy rendberakott teret, amin ugyanúgy átrohanunk majd, mint eddig.

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

 

Emlékezzünk a színházakra!

A Blaha Lujza tér 2022-re egyfajta emlékhelye lett az egykor itt működő Népszínház majd Nemzeti Színház intézményeinek.

  • A tér megújult burkolatán az egykori Nemzeti Színház épületének kontúrvonala látható (még a mindig zsúfolt megállóban is érdemes a nyomait keresni a buszra várakozók lábai alatt).
  • A Nemzeti Színház egykori bútoraira emlékeztető, bordó utcai székek és asztalok kerültek elhelyezésre. A székek részben fából készültek és teljesen körbe tudnak forogni, hogy könnyebb legyen társasági életet élni vagy épp egyedül lenni a téren várakozva.
  • 11 miniszobor (Plank Antal alkotásai) a növénykazetták ülőfelületén az egykori Népszínház híres színészeire és szerepeikre utal: Blaha Lujza mellett többek között kánkán-táncosnők Offenbach operettjéből, Fedák Sári, mint Bob herceg és Szirmai Imre, mint Napóleon láthatóak.
  • Felújították az 1973-ban állított Színházi emlékkövet is, ami szintén a Népszínházra segít emlékezni.
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Tavaszra zöldbe borul a világ!

A Blaha Lujza tér az elképzeléseknek és terveknek megfelelően sokkal zöldebb, ligetes-fás találkozóhely lett (lesz). Parkolókat ne keressünk, a burkolat az embereké, ami a burkolat alatt van, az viszont a fáké!

  • 89 fa lesz a Blaha Lujza téren: 80 új ültetés plusz 9 régi túlélő
  • 19 új fa került az első kazettába, 5 új és 2 megmaradó fa van a másodikban, 1 megmaradó a harmadikban – a kazetták együttes területe 1000m2 lett
  • A növénykazettákban 2 méteres mélységig teljes talajcsere történt, az új ültetésekhez közel vízáteresztő fugát használtak. A kazettákon kívül is további 49 fát ültettek a burkolatba a Stockholm Faültetési Rendszer szerint, ami ezzel Magyarországon az eddigi legnagyobb, 2398m2-es egybefüggő területet jelenti. Ebben a mesterséges váztalajban a fák gyorsabban nőnek, nagyobbak, egészségesebbek lesznek.
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Városi funkciók előnyben!

Egy városi köztérrel szemben nyilván vannak magától értetődő elvárások, ha százezrek használják, akkor különösen. Biztonság, használhatóság, esztétikum – ezek az alapok, de mi történt még?

  • Megújult az aluljáró felső födémrésze a fölötte húzódó útpályával (a Rákóczi út és a Nagykörút találkozásánál).
  • 3 új zebra lett a kereszteződésben, így már minden irányban akadálymentesen lehet közlekedni a felszínen. Ez, vagyis csak úgy átkelni a Rákóczi úton vagy az Erzsébet körúton utoljára a századfordulón élt ember kiváltsága volt, igaz, akkor zebrák nélkül, mert az egy négyzetméterre jutó lovaskocsik, napernyős hölgyek, cilinderes urak száma ezt nem indokolta.
  • 2 vizes látványosság is lesz: a 60-as évek óta a tér egyik találkapontjaként működő Gomba szökőkút modernizálva tér vissza, és ettől nem messze egy teljesen új vízjáték is helyet kapott.
  • 2 új MOL Bubi állomás került kialakításra a tér két szélén.
  • Új kerékpártámaszokat helyeztek el.
  • Új, akadálymentes WC épült a tér szélére (a Márkus Emília utcához).
  • Korszerűsítették a Somogyi Béla utcát is, szélesebb járdákkal, megújult burkolattal, plusz 300m2 zöld felülettel kapcsolódott a tér felújításához.
  • A külön erre a térre tervezett kandeláberek azért alacsonyak, hogy ne a majdan nagyra növő fák lombjai között világítsanak, hanem alattuk.
  • A korábbi terveken szerepelt pavilon nem került megvalósításra, így ha egyszer újra jár majd a Rákóczi úton villamos (nem mostanában kerül erre sor), akkor viszonylag könnyű lesz kijelölni a Népszínház utcához csatlakozó sínek nyomvonalát.
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Blaha Lujza korabeli népszerűségét az is jelzi, hogy még életében elnevezték róla a teret. Most, 102 évvel később, a helyszín megújulásával talán újra érdemes lelassítanunk és nosztalgiáznunk itt. Nézzünk körül, beszéljünk meg ide találkozót, de az elharapott Blaha megnevezés helyett használjuk újra a sokkal szebben csengő Blaha Lujza teret!

Egyéb adatok:

  • A teljes felújítás körülbelül 3.6 milliárd forintba került, a költségvetést a főváros, a kormány és a Józsefvárosi Önkormányzat (Somogyi Béla utca) forrásaiból fedezték.
  • A tervező: Lépték-Terv Tájépítész Iroda.
  • A generál tervező: “KÖZLEKEDÉS” Fővárosi Tervező Iroda Kft. és UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. konzorciuma.
  • A beruházó a Budapest Közlekedési Központ volt.
  • A kivitelező a STR Mély- és Magasépítő Kft. volt.
  • A műszaki ellenőrzést a Budapest Közút Zrt. végezte.