Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án 15 avatták fel a Parlament közelében, a Vértanúk terén. A szobrot a 22 évvel később lebontották, majd áthelyezték a Jászai Mari térre. A hivatalos indoklás szerint kellett a hely egy másik emlékműnek.
Ritkán fordul elő, hogy egy új jelentős (vagy annak szánt) köztéri szobor mindenkinek elnyerje a tetszését. Az okok sokfélék, de szinte mindegyik visszavezethető oda, hogy az ilyen művek szinte kizárólag hatalmi – állami, önkormányzati – megrendelésre születnek. A szoborviták végigkísérték Budapest 150 éves történetét, és gyakran drasztikus módon zárultak.
Sokáig azt hittük, hogy e drasztikus eljárások a rendszerváltás után, pontosabban, miután a ledöntött kommunista és szovjet kötődésű műveket kohó helyet szoborparkba vitték, örökre véget érnek. Ma már nyilvánvaló, hogy ez hiú ábránd volt. A független Magyarország köztéri szobrai esetében is folytatódott az adok-kapok, ezért is volt különösen örömteli, hogy miután 1996-ban, a Vértanúk terén felavatták Nagy Imre, a mártír miniszterelnök szobrát, már nem volt vita, a többség úgy vélte, hogy a mű szerencsés csillagzat alatt alatt született.
Varga Tamás szobrászművész életnagyságú alakja egy hídon áll, és a Kossuth tér felé néz.
„Úgy gondolom, hogy nehéz lenne a Vértanúk terénél megfelelőbb helyszínt találni, hiszen a kis tér egyszerre kapcsolódik Nagy Imre életének olyan meghatározó helyszíneihez, mint a Parlament vagy a Földművelésügyi Minisztérium, továbbá összeköttetésben áll olyan szimbólummal, mint a Batthyány-örökmécses” – nyilatkozta akkor Vészi János, a Nagy Imre Alapítvány elnöke, míg Finta József építész a környék jelentős gyalogosforgalmát is a hely kiválasztásának javára írta. Sem a szobor avatása előtt, a pályázat kiírásakor, sem az azt követő huszonkét év alatt senkinek nem jutott az eszébe, hogy azon a helyen a két világháború között a Nemzeti Mártírok Emlékműve állt, amit 1934-ben avattak a vörösterror áldozatainak emléket állítva.
Ez annyit tett, hogy egy hatalmas kőoszlopot emeltek , koporsóval a tetején.
És amelyet 1945 szeptemberében úgy döntöttek le, hogy senki nem ejtette könnyet ért. Mert ez az emlékmű éppenséggel azt testesítte meg a semlegesek számára, hogy a köztéri alkotások esetében sem csak az „üzenet” a fontos, hanem maga a mű is. E tekintetben pedig a Nemzeti Mártírok Emlékműve egy hatalmas félreértés: nem egy egyéb gigantikus sírkőnél, amely semmi egyébre nem képes, csak arra hogy sötét árnyékot vessen. Ami ráadásul a művel kapcsolatos megosztottságban is megtestesül.
2018-ban az Országgyűlési mégis arról döntött, hogy az emlékművet újra kell faragni és fel kell állítani, annyi kiegészítéssel, hogy az 1945 utáni szovjet megszállás mártírjaira is emlékeztessen. Nagy Imre szobra azonban útban volt e nagyívű akció megvalósítói előtt. Akiket egy cseppet sem érdekelt, hogy határozatukat senki nem üdvözölte, hogy olyan tekintélyes történészek fejezték ki kételyeiket, mint Romsics Ignác, aki megjegyezte, hogy a emlékmű már 1934-ben is megosztó volt... „A fővárosi közgyűlésben volt akkoriban egy eléggé jelentős szociáldemokrata és liberális frakció is, amely azt szerette volna,
ha valami olyan emlékmű készül, ami a vörös és a fehér terrornak az áldozataira egyaránt emlékeztet,
de ezt elvetették. Mivel a szociáldemokraták és a liberálisok igénye nem teljesült, ezért a szobor megosztó volt, tehát a hivatalos állami vezetés ünnepelt ott, amíg ünnepelt – nyilatkozta Romsics.
Ugyanakkor Nagy Imre szobrának eltávolítása ellen jelentős tiltakozás bontakozott ki. Mindennél többet mond, hogy a szobrot 2018. december 28-án, éjszaka bontották el. A legnagyobb titokban, ugyanolyan ideges aggodalommal, ahogy Nagy Imre gyilkosai jártak el, miután jeltelen sírba lökték a forradalom miniszterelnökét.
A Jászai Mari téren találtak helyet neki. Amihez Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin csak ennyit fűzött: „Legalább nem látja, hogy mi zajlik a Parlamentben".