Szeptember 14-én, 82 éves korában elhunyt Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, fotográfus. A Hórusz-archívum tuajdonosa.
Kardos Sándor 1944-ben született. 1969-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakán, majd négy évvel később operatőri diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1972-1979 között a Mafilm segédoperatőre volt, utána a Magyar Televíziónál dolgozott mint rendező-operatőr. 1986-ban Balázs Béla-díjat kapott, 1990-ben érdemes művész, 1999-ben kiváló művész lett. 2000-ben a Glamour című filmért Az év operatőre díjat kapta, 2010-ben kapott Kossuth-díjat. Kardos olyan filmtörténeti jelentőségű művek operatőre volt, mint a Kis Valentinó (r.: Jeles András; 1978), az Egészséges erotika (r.: Tímár Péter; 1985.), az Eldorádó (r.: Bereményi Géza; 1987), de 1984-ben ő fényképezte Tarr Béla egyetlen színes filmjét, az Őszi almanachot.
Rendezőként főleg kísérleti filmeket készített, 2010-ben a világon egyedülálló módon célfotó kamerával készített filmet. A sírásó című film bemutatója után arról beszélt azzal kapcsolatban, hogy a pénzszerzés mikéntjén kívül sokat változott-e a szakma az elmúlt évtizedekben, hogy Esterházy Pétert tudná idézni, aki szerint a világ minden regénye ugyanarról szól, csak az a kérdés, hogyan. „A pénzszerzés megkerülhetetlen, manapság kevesebből csinálunk filmeket és sokkal mostohább körülmények között, mint régen. Biztos van a korszellemből adódó különbség is a múlt és a jelen filmjei között, de a lényeg az maradt, hogy jó legyen és érdekes" - mondta 16 évvel ezelőtt, s kitért arra, hogy saját munkáiban csak utólag tud felfedezni tendenciákat vagy bármiféle érdekes dolgot, mert amikor benne van a filmben, akkor a lelkesedése viszi előre, illetve ami éppen eszébe jut, az ösztönei. Megjegyezte: hasonló stílusú filmek hasonló megoldásokat hordoznak magukban, ami veszélyes, ennek elkerüléséhez szükséges egyfajta tudatosság.
Noha Kardos filmes pályafutása önmagában is változatos, termékeny, mondhatnánk, teljes,
ugyancsak életmű-értékűnek mondható privátfotó-gyűjteménye, a Hórusz Archívum is, amely a leggazdagabb ilyen magángyűjtemény az országban.
A felvételekből Magyarországon 17 kiállítása volt, de az archívum nemzetközi ismertséget is szerzett. 1998-ban a képeket Pécsen mutatták be, a megnyitón Kováts Albert a következőket mondta: „A nagy ötletek általában pofonegyszerűek: Kardos Sándor a privát fotóban fedezte fel az archiválni, gyönyörködni, elmélkedni valót. A több éves vizsgálódás és sokezer felvétel átnézése jellegzetes és visszatérő típusokat mutatott az amatőr fényképezők fotografálási szokásaiban. Ennyiben tehát még teljesen ki nem bontott és további megfigyeléseket igénylő szociológiai eredményeket is hozott és hozni is fog a pusztán magánhasználatra szánt fénykép felfedezése. Művészi szempontból azonban fontosabb ennél Kardos Sándornak az a megállapítása, hogy szerencsés véletlenek egybeesésekor az ismeretlen fényképész akaratlanul olyan kvalitású remekművet hozhat létre, amely a legkiválóbb hivatásos fotóművészek alkotásaival vetekszik. A privát fotónak ezt a vonását általánosságban nehéz közelebbről leírni. Egyrészt mert a remekműnek a remekmű volta mindig valami irracionális vonás jelenlétét feltételezi, melynek kifejezésére nincsen szavunk. Másfelől pedig a remekmű egyedi jelenség, amely a másik remekműtől is jelentősen különbözik, legfeljebb csak a rá vonatkozó elmélyült elemzéssel közelíthetünk hozzá. Mondanom sem kell, e típus darabjait tekinti az archívum gazdája gyűjteménye csúcsának."
Hórusz az egyik legfontosabb egyiptomi isten, szemének ábrázolása az egyik legnépszerűbb amulett, az egészet, a teljességet jelenti. A névválasztás elsősorban a képek mágikus, a hétköznapi dolgoktól eltérő, egy cseppet sem várt, önkéntelenül felbukkanó többletjelentésére utal. Kardos úgy fogalmaz: „az isten ujja beleért a képbe". Továbbra is Kardost idézve: Az egyiptomi hieroglif írásban a Hórusz-szem egész képe jelenti az egyes számot, míg a szem ábrájának részletei a végtelen kicsi felé tartó törtszámokat. A legkisebb részek egy-egy amatőr fényképei, míg a képek összessége az egyet, az egészet, valami istenit, a képeknek egy különös értelmezését jelenti. A gyűjtemény története több mint harmincéves. Kardos Sándor még főiskolásként néhány családi fotót nézegetve jött rá arra, hogy bármeddig képezheti magát mint profi vizuális szakember, bizonyos látványok megteremtésére sose lesz képes.
A felismerésnek köszönhetően érdeklődése az amatőr fotósok, a hétköznapi kamera felhasználók képanyaga és a művészi szándék nélkül készült fotók felé fordult és elkezdődött a Hórusz Archívum gyűjtési folyamata. Az archívum bővülését, épülését nem határozta meg előzetes elépzelésekből és döntésekből fakadó kategóriarendszer – az anyag a fényképek felbukkanásának természete mentén maga rendeződött, az idők során több mint száz kategóriába. Habár a gyűjtemény anyaga teljes egészében egyelőre feldolgozatlan, a (új ablakban nyílik meg)Hórusz Archívum honlapján az eddig feldolgozott fényképanyag ennek a százhúsz elemes kategóriarendszernek egy valamelyest egyszerűsített rendszerén keresztül is bejárható, megőrizve az archívum eredeti természetét.