A nagy gonddal összeállított programtábla követése helyett céltalan cirkálásba kezdtünk a fesztiválon, hogy ellenőrizzük, működnek-e még a régi dinamikák a vonulással, a véletlen találkozásokkal és zenei rácsodálkozásokkal.
Sokan mennek fesztiválra a hangulatért, régi barátokért, másoknak viszont mindig kell pár kapaszkodó, események, fellépők formájában, amik egy kincses térképhez hasonlóan rajzolják meg egy nap vonulási útvonalát. A szép sorban felfűzött koncertek előtt vagy magában a tömegben lehet találkozni és együtt bólogatni barátokkal is. Ez egyfajta fesztiválélmény, amit szembe lehet állítani egy másik működő modellel, ami ennek az antitézise: a találomra lődörgés szabadsága. Kérdés persze, hogy valaki, aki idáig mindig programfüzetet tűzött a szíve fölé, annak mennyire szabadság az, ha nem tudja, hogy melyik sarkon mi fog történni, és kivel fog találkozni.
Kérdés az is, hogy működnek-e még a régi, csak a Szigetre jellemző élmények: az A-ból B-be vonulás közben felfedezett ismeretlen zenekarokkal, a váratlanul felbukkanó régi ismerősökkel, és valóban érdemes-e még mindig kimenni kora délután, történik-e ott bármi az esti koncertek előtt. Spoiler: minden működik.
A tömeget is el lehet kerülni, ha korábban megyünk ki – a biztonsági ellenőrzésnél abba a sorba állj, ahol a legkevesebb csomagos ember van – és programok már akkor is vannak. Például, aki a zenét szereti, annak egy kora délutáni zenekari beállás is élmény lehet. Így kicsit lehet csalni azzal, hogy belenézünk valamibe, ami csak később kezdődik, akkor, amikor pont a fesztivál másik oldalán várunk valakire feleslegesen. A beállás alatt megkapjuk a zanzásított esti koncertet, kicsit a kulisszák mögé is lehet így nézni. Még viccesebb a sztori, ha később mégis elsétálunk a már éles koncert mellett, és kiderül, hogy a beállás zeneileg érdekesebb volt.
A Nagyszínpadon is már viszonylag hamar megjelennek az első fellépők, és hiba lenne azt gondolni, hogy a korai időpont miatt nem adnak bele mindent. Egy ilyen zenekarnak, fellépőnek ez hatalmas lehetőség, új rajongókat és tapasztalatot gyűjthet egy óriási fesztiválon, a hangulat pedig pazar, szellős tömegben lehet táncolni, tülekedés nélkül.
Annak az ellenőrzése is vicces kihívás, hogy vajon kommunikáció nélkül mennyire futsz össze véletlenül a barátaiddal. Hiszen az eddigi véletleneket nagy eséllyel az azonos érdeklődés vagy ízlés támogatták – vagyis: ugyanazért futtok össze egy koncerten, amiért barátok vagytok. Megtörténik: a több tízezer ember közötti lődörgés közben is lesznek ismerősök, és tényleg váratlanul. Talán mert jókor vagy jó helyen ahhoz, hogy pont egyszerre legyetek tanácstalanok, hogy hova menjetek legközelebb vagy egyszerre szomjaztok meg. Sok pult és kút van a Szigeten, és mindegyikhez gravitálnak az emberek, pláne a nappali forróságban.
A céltalan bolyongás egyik legnagyobb előnye, hogy konkrét terv üldözése híján megúszhatatlan, hogy valami újba botoljon a fesztiválozó, és szerencsére nem nagyon van olyan szeglete a Szigetnek, ahol ne történne semmi. Tánctanítás, zenére mozgás workshop formátumban szinte 10 méterenként van, egy időben, különböző helyszíneken, legyen az fém konténerből, használaton kívüli buszból vagy fa rekeszekből építve. A legszebb fa játszótereket megidéző vurstliban célbadobással lehet egereket kergetni, a színes légvárakban elfeküdni, egyébként meg bármerre is tekergünk, biztos, hogy szembejön egy steampunk biciklis utcazenész vagy a tüköremberek csillogó csoportja.
Ezek mindegyike van tehát, megtörténik, ami megtörténhet délután 3-4 körül is, a komfortfokozatnak egy új szintje lehet, ha tervek, térképek, célok nélkül vágunk neki a fesztiválnak a K-híd után.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)