A helyszínen már ne kiabáljon senki egymással! – Kik és hogyan szervezik a Szigetet?

Bemutatnád röviden a Szigethez való kapcsolódásodat?

‘97-ben DJ-ként, később pedig a Pa-Dö-Dövel dolgoztam a Nagyszínpadon monitorkeverősként, de ezeket egyiket sem szigetes szervezésben csináltam. Utána, 2001-től a Kultiplex színeiben a Magic Mirrort mi raktuk össze vendéglátással, programmal, lebonyolítással együtt, ezután kért fel az akkori programigazgató, és így 2004. március 1-én kezdtem, mint a Sziget programszervezője. A Nagyszínpadot kivéve hozzám tartozott az összes zenei színpad, szerződésekkel, színpadmesterileg, lebonyolításilag, riderek begyűjtésével együtt – tehát majdnem minden.

Sok mindenhez kell érteni.

Sok mindenhez kell érteni, igen, de közben zeneileg meg nem érthet az ember mindenhez, és akkoriban még stílusszínpadok voltak: metál színpad, külön hardcore színpad, jazz, ír kocsmazene, világzene, blues, pop, sok más – és ebből csak néhányat raktam össze én magam. A nemzetközi kisebbeket meg a hazai bookingot is vittem, a pop színpadot nem mindig volt kedvem, de azt is meg kellett szervezni. Volt Talent színpad, ahol tehetségkutatást végeztünk és 1000 jelentkezőből választottunk ki 35-öt, de egyébként a jazz színpadot, a metál színpadot, a blues színpadot és még hasonlókat olyan szakemberekre bíztuk, akik ehhez valóban értettek, benne voltak a szakmában, ismerték a zenészeket, zenekarokat, menedzsereket. Emiatt rengeteg szerződést is mi csináltunk, meg nyilván az egész fesztivál lebonyolítását, 40 helyszínnel és a 40 felelőssel. DJ-s helyszíneink is voltak, Cinetrip, Tilos – mind hozzánk tartozott, sőt, volt a Medúza nevű helyszín, annak a programját én csináltam egyedül. Aztán jött egy új programigazgató, aki mellett még több ilyen feladatot kaptam, mert neki nem volt annyi gyakorlata: az előkészítéshez, lebonyolításhoz nagyon sok mindent be kell gyűjteni, a ridereket, a létszámokat, passzokhoz a létszámokat, az ételérzékenységeket, és ezeket bekértük a programhelyszín felelőseinktől, vagy mi magunk kértük be a saját fellépőinktől. Meg pluszban az akkreditációjegyeket és vendégjegyeket vagy hogy miért nem lehetnek vendégjegyek – ez így már rengeteg volt. Aztán átkerültem a technikai osztályra, mert ott volt egy kis üresedés, és látták, hogy nekem nagyon fontos, hogy minden egyes zenekartól a ridert bekérjem, vagy ha nem is tudja, hogy mi az, akkor is valamit mondjon róla. Így én lettem gyakorlatilag a produkciós menedzsere, a színpadok technikai vezetője az összes rendezvényünknek.

Akkor ez téged is jobban érdekelt, mint a korábbiak, nem?

Igen, mert pont azt vették észre, hogy én arra nagyon figyelek, hogy a technikai produkciós lebonyolítás rendben menjen. Mindig az volt a jelmondatom, hogy “A helyszínen már ne kiabáljon senki egymással.” Ez nagyon fontos. Az előkészítés segíti elő, hogy aki odaér, az tudja, hogy mi fog vele történni, és nem az van, hogy ott meglepetés éri vagy nem úgy van valami, ahogy ő szeretné. Mert amúgy én közben színpadmesterként is dolgoztam a rendezvényeinken: a Volt Fesztiválon, a Balaton Soundon, és ott nagyon sokat tanultam ebből, meg erről – ez a gyakorlatibb oldala. Amikor én lettem a színpadtechnikai vezető, akkor az összes fesztiválunk összes színpadának a költségvetése, stábja, technikája, minden hozzám tartozott. Ez szintén nagy feladat, de azért egy másik szegmense a szervezésnek. Most tulajdonképpen egy kis programszervezés van, színpadtechnikai dolgoknak egy szegmensét viszem, a ridereket kezelem, az előkészítést irányítom. Bent ülök az irodában, az a munkahelyem. Több színpad is tartozik hozzám, főleg a booking, meg a megvalósítás az, ami én vagyok.

Ebből úgy tűnik, hogy mindenre rálátsz.

Rá, persze, mert ugye közben kommunikálni kell a marketing osztállyal, a zenekarok, fellépők bejelentéséről, fotót kérni tőlük, leírást kérni tőlük, de ezt nem egyedül csinálom szerencsére. Emellett van egy másik megbízatásom is, az egész előkészítés szupervizorálása tartozik hozzám. Rajta vagyok rengeteg e-mailen, figyelem, hogy hol van valaminek költségvonzata, miről lehet valakit lebeszélni, vagy megtárgyalni, hogy hol lehetne valamit máshol is használni, és akkor esetleg kicsit racionalizálni a költségeket. Nem feltétlenül a költség a lényeg ebben, hanem hogy minden le legyen adminisztrálva, és persze az is, hogy megvalósuljanak a fellépések, mert az a legfontosabb az egészben.

A Bródy-napon azért érdekes lesz, hogy iszonyú sok fellépő lesz egymás után.

Igen. Több mint 50 név van, köztük zenekarok is, de hát mi meg egy fesztivál vagyunk: nyilván megcsináljuk nekik a beállást, kigurít, begurít, vagy játszik ugyanazon a backline-on, vagy van egy kísérőzenekar, ami egyébként lekíséri az énekeseket. Mi azért sok ilyet csináltunk már, és ennek igazából a technikai átlátása a lényeg, meg hogy nagyon együttműködő legyen mindenki, és betartsa azokat, amit kérünk. De azért ez nagy meló volt és lesz is, – a kitalálástól a sajtótájékoztatóig szerintem három hét telt el.

Valóban, a sajtótájékoztatók jöttek egymás után, meg a hangulat is olyan volt, hogy itt még rengeteg dolog formálódik. Ez azért nem megszokott, nem? Ilyenkor már azért szeretitek, ha jobban álltok a Sziget szervezésével, gondolom. 

Idén rögtön három hónap késéssel indultunk, novemberig nem is tudtuk, hogy lesz-e Sziget. Azért ezt nem kívánom senkinek. Mi március közepére kész szoktunk lenni a programmal, erre azért emlékszem nagyon határozottan, mert 2020-ban éppen kész lettem, amikor jött a Covid. Mindig erre törekedtem, januártól márciusig ezt nyomom intenzíven. 

Akkor két hónap nagyjából, amíg összeáll?

Ez úgy működik, hogy november-decemberben már van egy listám, járom a showcase-eket, nagyon sok helyre megyek, rengeteg zenét hallgatok. Mindig van egy listám, hogy kiket szeretnék felléptetni. Van, akivel minden évben megpróbálom, hogy ráér-e, tud-e jönni, de ha épp nincs turnén, akkor sincs baj, következő évben megkeresem megint. Van egy csomó ilyen visszatérő próbálkozás. Én nem a nagy nevekkel foglalkozom, tehát ebből a szempontból nekem egyszerűbb, mert egy másik közepes nevet vagy kisebb nevet találni eggyel könnyebb. De azért vannak olyan nagyobbacska nevek, akik komolyabban ismertek, és azért velük nehezebb megy.

Mindig ti keresitek meg a nagy neveket, vagy van olyan, hogy valaki azt mondja, hogy nekem most új lemezem lesz, és ezt most meg akarjuk pörgetni?

Van oda-vissza, de a nagyon nagy neveket, mondjuk a jövő évi Sziget headlinert el kell kezdenünk most szervezni. Régen, mondjuk 20 évvel ezelőtt, januárban kezdtük el vakargatni a fejünket, hogy na, ki lépjen fel a Szigeten, és ez mára azért nagyon megváltozott. Sokkal profibb lett minden meg mindenki, már sokkal jobban terveznek. Akkoriban mondjuk a U2-nak vagy a Metallicának a stratégiája három évre előre meg volt szabva: most albumot írunk, most stadion koncertre megyünk, most fesztivál turnéra megyünk. Ma már az év első felében a jövő évi headlinerekkel el kell kezdeni valamennyire molyolni, legalább igényfelmérés szinten kommunikálgatni velük, hogy lesz-e turné, járnak-e erre, kitart-e a turné augusztusig. Mert ugye az is mindig probléma volt – erre sokszor hivatkoztunk is – hogy azért nincsenek olyan nagy nevek a Szigeten, mert mindig hazamennek, és ez tök igaz. Mert nem tudnak hónapokig turnézni, illetve tudnak, de csak úgy, hogy akkor két-három naponta van egy koncert Európán belül. Hogyha az utolsó fellépésük július 25-én van, akkor nem fognak itt maradni augusztus 10-ig, etetni, altatni, fizetni azt az akár 90 fős stábot, akikkel mondjuk járnak. Az hatalmas költség, úgyhogy ez ezért nehéz nagyon.

Tudom, hogy nem fogsz neveket mondani, de ezek szerint 2027-re már van olyan fellépő, aki azt mondta, hogy idén nem, de jövőre mindenképp? Olyan, akivel már le is beszéltétek?

Igen, vannak olyanok, akikkel már le is beszéltük.

És ilyenkor mi az, ami számít nekik? 

A pénz.

Csak?

A pénz és a routing (az útvonal és a menetrend megtervezése - a szerk.). Ha jól jön ki az útvonal, és nem kell altatni, meg etetni, meg fizetni a stábot sokkal több napig, akkor jönnek, és innen mennek tovább. 

Naivitás lenne azt gondolni, hogy van 100-ból 1, akinek művészileg fontos, hogy pont Budapestre jöjjön, és inkább kigazdálkodja, vagy visszajön, de mindenképp fel akar lépni?

Igen, van ilyen is, aki egyszerűen fel akar lépni a Szigeten. Vannak olyan nevek, akik ott, ahonnan származnak, ott már nagynak számítanak, külföldön pedig nem annyira ismerik őket. Nekik az nagyon kapóra jön, hogyha eljöhetnek ide, nemzetközi közönség előtt léphetnek fel egy nagy fesztiválon. Kontentnek is jó, hírverésnek is jó. Ez nagy dolog nekik, mert egyrészt lehet, hogy itt van az ő hazájából is x ezer ember, akik megnézik, de egy csomó más országból is vannak, tehát közönséggyűjtésnek is egy tök nagy lehetőség. Fontos, hogy olyan irányba és olyan jól kommunikáljanak az előadók, hogy elérjenek sok mindenkit. Van ugye olyan is, hogy ha egy dal felkapott TikTok-zene lesz, akkor az nagyon nagy követést meg hallgatottságot generál. Nem lehet tudni, hogy honnan, de egyszer csak lesz egy száma, ami felkapott lesz, lesz rá egy trend, és kész, híres lesz. A social jelenlét az nagyon-nagyon fontos. 

Ti mennyire tudtok arra reagálni, hogy egy Reels vagy TikTok-video alatt megszólal egy zene, amit hirtelen nagyon sokan felkapnak mondjuk áprilisban? És akkor a fesztiválszervező tudja, hogy egy hete van azt a valakit megtalálni és bookolni, miközben lehet, hogy a fesztiválig le is cseng az egész. Ez egy valós kockázat?

Fesztiválként nagyon nehéz erre reagálni. Lehet, hogy valaki egy one hit wonder, de nem biztos, hogy az új dala is felkapott lesz Reelsen vagy TikTokon. Lehet, hogy fel se lépett még élőben soha. Meg sokszor olyan dalokat kapnak fel, ami egy már régóta létező előadóé, csak valami témára rezonál, és a szövege vagy a hangulata miatt berakják egy trend alá. Akkor abból lesz egy robbanás, és olyankor nekünk és minden fesztiválszervezőnek figyelni kell, hogy az adott előadó megmarad-e, és lesz-e belőle élő fellépés és kiad-e albumot. Akkor el lehet hívni egy fesztiválra, el lehet hívni azt az egy dalt elénekelni, mert az egy poén. Nekünk inkább arra kell figyelnünk, hogy a meglévő előadóink nem robbannak-e be egyszer csak, és nem kell-e feltennünk őket egy nagyobb színpadra. Mert ilyenünk is volt, hogy már-már veszélyessé fajulhatott volna a helyzet, hogy ha bemegy az a rengeteg ember abba a sátorba, arra az előadóra, aki májustól augusztusig egyszer csak berobbant, és már nem tudtuk átrakni. Tehát nagyon-nagyon sokrétű ez a dolog.

Előadóként is nehéz lehet ez. A Pogány Induló-dokuban is dilemmáztak, hogy a lemezt csinálják meg gyorsan vagy a fellépés fontosabb? Vagy mind a kettőt csinálják egyszerre? Mert hogy limitált időd van nagyot szólni.

Igen, fenn tud-e maradni? Inkább koncertezzen? Single-öket adjon ki, albumot csináljon? Vagy: single-öket adjon ki, miközben koncertezik, aztán egyszer csak jelenjen meg egy album, és csináljon egy MVM Dome-ot? És közben figyelni azt, hogy nő-e a tábor. Pénzt kell bele invesztálni és átgondolni, mert nagyon sok változó van benne és nagyon sok lutri, hogy jól ki legyen találva az irány egy előadónál. Nincs jó recept, de nagyon kell figyelnünk nekünk is, meg az előadóknak is. Jól meg kell lovagolni a sikert, mert az nagyon könnyen jön, könnyen megy. Azért az, hogy valaki egyszer csak híres lesz, az nem váratlanul történik, nem máról holnapra történik, hanem egyik hónapról a másikra, fél évről a következő fél évre. Szóval, nagyon sok munka van benne, hogy ez működjön.

A Szigetnek régebben volt egy ilyen ízlésformáló ereje, hogy kimentél a nagy nevek miatt, meg találkozni, meg vonulni A-ból B-be, de közben megálltál egy kis színpadnál és ledöbbentél valami ismeretlen előadótól. A fesztivál olyan dolgokat mutatott az embereknek, amikről sosem hallottak még. Más ez a mai 20-25 évesekkel? 

Egy fesztiválon ott van az a rengeteg színpad, és az öt fellépő közül aznap az egyikük egy feltörekvő, akibe beleszeretett a szervezőcsapat, és úgy érezte, hogy ezt meg kell, hogy mutassa a közönségnek. Ha valaki kijön az Underworldre, lehet, hogy eggyel nyitottabb és megnézi, hogy mi van még aznap, és lehet, hogy felfedez még 6-8 valamit, és lehet, hogy másnap is visszajön, mert fel fog fedezni még több zenekart. Minden fesztiválnak, nem csak a Szigetnek, de a Szigetnek pláne ez egy előnye, ez a vonulás, hogy belenézek, véletlenül beleakadok, véletlenül ráakadok. Azt szoktuk mondani, hogy igazából lemaradsz arról, amit szeretnél megnézni, mert találkoztál a haverokkal, akik elrángattak egy tök más koncertre, ami egyébként meg sokkal jobb volt, mint amire készültél. Most már ez egy picit változott, mert a mostani huszonévesek sokkal tudatosabbak, mennek koncertről koncertre, oda akarnak érni az elejére, ott akarnak maradni a végéig, élményként akarják kezelni, át akarják élni, és aztán utána még pluszban lehet, hogy belefutnak dolgokba. A nemzetközi közönség nagyon jól szokott reagálni a bejelentéseinkre, mert megpróbáljuk úgy összerakni, hogy helytálló, mai, friss fesztiválprogram legyen. Olyan nevekkel kiegészítve, mint a Faithless, vagy mint a Morcheeba, vagy az Underworld, akik egy picit visszanyúlnak időben, és hátha egy picit emlékszel, hogy ennek a nevét már hallottad – és akkor lehet, hogy a többit is megnézed. A plakátokon rajta van ömlesztve 50-60-80 név, ami kegyetlen, épp hogy ki tudod szúrni a kedvencedet, viszont így el fogod olvasni a többit is. Ha valaki igazán zenerajongó, és megvette a jegyet, akkor az ki akarja használni az egészet, és mindent meg akar nézni, és mindent át akar élni. Cirkuszba akar menni, versmondó kislányt hallgatni, nagy utcaszínházat nézni, metálkoncertet nézni, aztán techno DJ-re menni. Ennél nagyobb lehetőség szerintem nincsen, mint fiatalon egy fesztiválon részt venni. Azzal a rengeteg inputtal, a rengeteg élménnyel, a rengeteg emberrel, akivel lehet találkozni. Ez a lényege szerintem ennek az egésznek: egy tök jó kikapcsolódás egy napra, két napra, egy hétre, hogy tényleg ki lehet szakadni a hétköznapokból. Ez nagyon csízinek hangzik, de közben meg én ezt irigylem, én is nagyon szeretnék így kikapcsolódni itt egyszer.

A munkádnak nem része, hogy ezt csinálod?

Nyilván szakmai szemmel is néznem kell dolgokat, és ezért egy picit nehezebb úgy kikapcsolódnom, hogy én most csak felhasználó vagyok. Néha persze sikerül, meg van, amikor rajongóként megyek egy koncertre.

Azt ki tudod kapcsolni, ha mondjuk rosszul szól?

Nem, és azt sem, hogy hol van a vészkijárat, meg most lökdösődni kell, meg nem férek el, ennyi embert nem is kellett volna beengedni, stb. Ezt próbálom kikapcsolni – hogyha rajongóként megyek, akkor rajongóként megyek, és akkor nem a VIP teraszról akarom nézni a koncertet, hanem elölről a küzdőtérről, hogy úgy éljem át, ahogy kell.

Ugorjunk kicsit vissza: fesztiválszervezői oldalról ez egy faktor, ez a vonulás? Számoltok azzal, hogy sok előadót akkor vesznek majd észre, amikor a látogatók mennek egyik helyszínről a másikra? 

A vonulást beleszámítjuk, sőt szoktunk olyat is, hogy próbálunk útvonalakat elképzelni. Kitalálunk egy karaktert, és azt mondjuk, hogy ő biztos meg fogja nézni ezt, aztán átmegy oda, aztán amoda. Ma már annyira mindenevő mindenki – főleg a huszonévesekről beszélek – amivel nagyon megnehezítik a munkánkat. Ők nem előadókat hallgatnak, hanem számokat, és nem hallgatnak albumokat, és nem is mindig tudják feltétlenül, hogy ki az előadó, amivel egyébként nincs is baj. Már nem látsz punkokat, meg igazából rappereket sem annyira, mert mindenki punk meg rapper, és én ezt szeretem. A magyar fellépőknél szoktuk azt csinálni, hogy ne ütközzön nagyobb, hasonló stílusban működő nemzetközi fellépővel vagy két magyar hasonló stílusban egymással. A vonulással kapcsolatban úgy gondolkodunk, hogy van a headliner, aki egy adott stílust képvisel, és utána akarjuk ott tartani az embereket. Nekünk évek óta az a célunk, hogy maradjanak ott, különben miért veszi meg egy koncertre a fesztiváljegyet? Kijön, megnézi azt az egy koncertet, és hazamegy? Azt értem, hogy kedd van, meg szerda, és igazából mehetne egy stadionba is, mert akkora névről van szó, de itt közben megnézhetne még előtte három zenekart, meg utána még akár egy cirkuszt, vagy egy nagy utcaszínházat, meg még valami DJ-programot. Ha már itt van, akkor használja ki, élvezze ki az egészet, nézze meg, hogy mi történik! Ez nálunk nagy kihívás, nagyon sokat beszélgetünk arról, hogy hogy tudnánk ezt elérni.

Az is számít, hogy milyen színpadkép van, mert nem mindenki tud mit kezdeni azzal a kategóriával, amikor van egy óriási színpad, és egy darab DJ áll ott, aki alig csinál valamit, csak jelen van és hype-ol.

De ott a hangerő, és az nagy élmény! Egy ember áll ott, akinek egyébként a zenéjét szeretik – az EDM mondjuk ilyen. Most már a DJ az nem úgy DJ, hogy jól válogat, nem szelektor, hanem saját zenék vannak. Lehet, hogy ő “csak” egy gombot nyom meg, de arra iszonyat melóval egy tök nagy stáb leprogramozott egy fényt, egy lézert, egy SFX-et, egy vizuált, és az úgy üt. Ugyanazt a dalt meghallgatni bárhogy vagy este a nagyszínpadon 20.000 emberrel együtt az egy élmény. Azt nevezhetjük koncertnek olyan szempontból, hogy az egy látványosság. Én nem vagyok ennek nagy híve, de megértettem és elfogadtam, mert közben meg nagyon nagy meló van mögötte.

Ehhez is kell technika, meg kellenek lámpák, fix sorrendben felrakva, leprogramozva, stb. Hogy áll ezzel a Sziget mondjuk a nyugat-európai fesztiválokhoz képest? Minden ilyen típusú igényt ki tud szolgálni? 

Most már igen. 10 évvel ezelőtt még azért nagyon sok mindent kellett behozni Németországból, esetleg Lengyelországból. Most már majdnem minden van az országban, nagyon keveset kell behozni külföldről, és szerencsére nem is az van, hogy egy konkrét dolgot akarnak, hanem valamilyen típusú, karakterisztikájú, fényerejű valamit kérnek. Mi megmondjuk, hogy melyik lámpából van, ami mondjuk jó lehet nekik, viszont kell belőle 60 darab, vagy RGB lézerből 24 darab. Akkor azért ott vakargatja az ember a fejét, mert ennek költsége van, és hát be kell szerezni, bérelni, elhozni, meg felelősséget kell vállalni érte. 

De akkor ez nem azért van, mert valamelyik előadónak ez a heppje, nem? 

Nem. Azért kéri, mert úgy és arra van megírva. A headlinerek legnagyobb százaléka elhozza a sajátját, ami meg szintén probléma, mert le kell venni a miénket, fel kell rakni az övét, és az sok idő, sok ember, sok energia, veszélyes is egy csomó szempontból. Az mindig egy alapszabály, hogy ami össze van rakva, azt ne szedd szét! De már rengeteget változott a technika és nagyon jó irányban, sokkal egyszerűbb lett sok minden. Meg ha megvan nekünk a fény vagy a vizuál, az azért látványos, hogy ha ennek a konfigurációját elküldjük neki egy fájlban, akkor ő a saját showját rá tudja húzni a repülőn idefelé, egy pendrive-on betölti, és úgy lesznek a lámpák, ahogy ő akarta. Ez rengeteget változott, a digitalizáció miatt ez sokkal-sokkal egyszerűbb, mint régebben. 

Mit tudsz tenni az ellen, hogy ne égjél ki ebben? Bár részben az is válasz, hogy már nem tudsz úgy elmenni szórakozni, hogy ne azt nézd, hogy ez m vagy az milyen. 

Én nem érzem azt, hogy kiégek. Na jó, néha. Nyilván ez egy nehéz dolog. Mindenki azt hiszi, hogy buli van, meg fesztivál, de jó neked, koncerteken vagy, az meg milyen munka? Pedig ez munka, oda kell figyelni, ismerni kell az embereket, úgy kell hozzájuk szólni, elő kell dolgokat készíteni, mindenre odafigyelni, hogy mi történik, mi történhet. Felkészülni, hogy ha történik valami, akkor mit fogunk csinálni, az információt úgy áramoltatni, hogy mindenki tudjon mindenről. Ez engem valahogy éltet, én ezt szeretem. Mindig azt gondolom, hogy ha unatkozunk egy fesztiválnapon, akkor nagyon jól végeztük a munkánkat előtte. Szerintem nem szégyen unatkozni. Meg közben az egésznek az emberi oldala is fontos, főleg olyankor, amikor beindulgat a szezon tavasszal, hogy akár koncerteken, más fesztiválokon, más rendezvényeken találkozunk. Mert akikkel együtt dolgozunk vagy dolgoztunk, azokkal valahogy összetartozunk, ezek barátságok. Nem biztos, hogy tudom, hogy valakinek mondjuk hány gyereke van, meg hol lakik, de tudom a nevét, megvan a száma, és hogy ha odamegyek, köszönünk, örülünk egymásnak, és együtt éltetjük ezt az egészet. Ha rossz a csapat, akkor azt nem lehet túlélni. Ez élteti még ezt az egészet, és ez is teszi egyébként nehézzé azt, hogy kiégjünk ebben, mert közben olyan egymásra utaltságban vagyunk sok mindenkivel az egész zeneiparban, hogy ez mozgatja ezt az egész kereket.

Szentimentálisan szólva a zeneszeretet is benne van ebben, nem?

Persze, ez egy ilyen örök nyitottság, meg izgatottság, küldözgetjük egymásnak a zenéket sokan. Egy picit attól félhet az ember, amikor ezzel kezd foglalkozni, hogy nem fogja szeretni a zenét, mert a munkájává válik. Nekem is volt egy minimális ilyen időszakom, hogy nem örültem, amikor megláttam egy CD-t, amit meg kellett hallgatni, de közben meg ezen átlendül az ember egy pillanat alatt, merthogy a nyitottság mégis benne van. Az egy picit hátránya a fesztiválszervezésnek, hogy az emberiség túléléséhez nem kell feltétlenül rendezvény. Ezt a Covidnál is láttuk, hogy egy tollvonás az egész: kész, nincs munkánk. Senkinek: se a zenekaroknak, se a technikusoknak, se a technikai szolgáltatóknak, se a fesztiváloknak.

És nem állt meg az élet.

És nem állt meg az élet, hanem a szórakozás egész más irányt vett, streameltek az emberek, meg alkottak a zenészek. Ez néha átfut az agyamon, hogy amúgy mi mennyire vagyunk fontosak a szakmák közül. De közben meg ott van az a rengeteg ember, aki szórakozni jár, az a rengeteg zenekar, aki ebből él, és nagyon-nagyon sokunknak ez a munkája úgy, hogy közben szórakoztatunk embereket, ami meg szép dolog. Jegyet vesznek, odajönnek és jól érzik magukat és kikapcsolódnak egy kicsit. Ez azért mindig nagyon jó: egy tömeget látni, akik jól érzik magukat, az mindig csodálatos érzés.

Látogatsz más fesztiválokat? Mondjuk tanulni vagy megnézni, hogy mások mit csinálnak?

Sok fesztiválon voltam a világon, de például a Glastonbury-re vagy a Coachellára sose jutottam még el. Voltam Bogotában fesztiválon, ami egészen más, Európa-szerte is többször, de Magyarországon is végigjártam nagyon sok fesztivált. Tavaly, ha jól emlékszem, 10-nél is több fesztiválon voltam. Egy-egy napokra, két órára, tök mindegy mennyi időre, csak meg akartam nézni, hogy milyen, szakmailag. Látogatóként mentem be, tehát nem backstage-ekben töltöttem az időt, hanem megnéztem, hogyan néz ki. Vannak ilyen picike fesztiválok, amiket irigylek egyébként, mert azoknak van jövője, hiszen vannak, akik nem szeretnek nagy tömegben lenni. Voltam olyan picike fesztiválon, ahol 250-en voltunk, és megkongattak egy harangot, hogy kezdődik a koncert a fenti színpadon. Másnap meg együtt reggeliztünk mind. Az ilyen osztálykirándulás feeling az nagyon jó.

Mondtad még a legelején, hogy régen mennyire fontos volt, hogy senki ne ugorjon össze, hogy ne legyen kiabálás, hogy nyugi legyen. Most is van még ilyen elv, sikerül ezt tartani?

Abszolút van ilyen elv, és szerencsére ezt most már egyre többen követik, sőt szokták idézni is ezt a mondatomat, merthogy ők is értik, hogy miről beszélek. Nagyon fontos, hogy jó hangulatban, biztonságban, magabiztosan induljunk neki valaminek és ezt a családias légkört fenntartsuk. Mi arra nagyon odafigyelünk, hogy segítsük a másikat a munkájában, és ne akadályozzuk. Tehát ez abszolút megvan, és nagyon ritkán van olyan, hogy valaki vitatkozik, vagy kiabál a másikkal. Belerakja mindenki a magáét, és iszonyatosan jó élmény az, hogy ha valakit felhívok, elmondom neki, hogy mi a feladat, arra azt mondja, hogy köszönöm, értettem, és tényleg értette, és meg is csinálja. Nem kell utánajárni, utánanézni. Rákérdeznek nálam, hogy ez mikor lesz, és mondhatom neki, hogy megbeszéltem, és ekkor és akkor lesz. Merthogy az a dolga, az a feladata, tudja, hogy azért hívom fel, mert valamit meg kell csinálni. És itt nem az utasításról van szó, hanem hogy tudom, hogy megcsinálta, és ha letettem a telefont, onnantól ez a probléma eltűnt, és már nincs a listán. Egymásra vagyunk utalva, nem lehet hülyeséget csinálni.