A Budapest Play Utcazene Fesztiválon QR kód beolvasásával lehet majd szavazni, a szavazattal pedig Sziget-jegyet lehet nyerni.
Ahogy már írtuk korábban, a fesztiválra végül a szervezőket is meglepően nagyszámú, 383 jelentkezés érkezett, amit végül 84-re szigorítottak, ezt nevezhetjük elődöntőnek. Őket azóta udvarias hangú üzenetben ki is értesítették, amiben a szervezők a gratuláció mellett elmondták, hogy a 10 különböző helyszínen milyen technikai feltételek várják majd a zenészeket, illetve felhívták a figyelmet a pontos megjelenésre. A legfrissebb és leginformatívabb hír pedig, hogy már el is készült a helyszíni beosztás, ahol figyelembe vették a zenészek kéréseit is, így feltételezhetően mindenki akkor és ott játszik, ahol szeretne, vagyis már csak a zenére kell koncentrálni. Ez a beosztás azért is hasznos, mert rögtön rá is tudunk kattintani az előadókra, ahol pár sor alapján megismerhetjük őket és egy videó alapján a várható élményről is benyomásaink lehetnek.
Lesz itt a Dalfutárból ismert kismama, ismert zenészek háttérvokálosaként ismert, de most saját dalokkal készülő lány, elektronikus zenész gitárosok, de olyan zenész is, akinek bevallottan a szöveg a legfontosabb. 70 percnyi játékidőt kapott mindenkit, ez igazán nagy kihívás egy tapasztalt zenésznek is, de hogy mindez miért éri meg, arról (új ablakban nyílik meg)itt írtunk.
Július 30-án pedig indul a verseny, de főleg: Budapest annyi utcazenét fog hallgatni, amennyit talán még sosem. A zenészeknek sok nézőt – és kalapozás esetén jó bevételt – a városlakóknak pedig jó szórakozást kívánunk!
