Elképesztő versenyre számíthatnak a jelentkezők az első Budapest Play – Utcazene Fesztiválon. Egy hét telt el a regisztráció kezdete óta, de máris 120-an jelentkeztek. Nem fog unatkozni a zsűri.
Csak találgatni lehet, hogy a tárgyi nyeremények, a fellépések lehetősége, a kapcsolatrendszer, a bulihangulat vagy egyszerűen csak a zeneszeretet vonzotta be egy hét alatt a 120 zenészt. Azért csak 7, mert az esemény bejelentése és a regisztráció megnyitása is június 23-án történt, a nevezési határidő pedig közel egy hónappal később lesz – július 17-én éjfélkor zárják le az oldalt, ahol jelentkezni lehet. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a zsűri 500 jelentkezőből tud majd válogatni, ami miatt nagy versenyre lehet számítani, de ami a lényeg, Budapest utcái és közterei újra megtelnek majd zenével, élő zenével.
A közönséget arra bíztatjuk, hogy az összes előadást hallgassák meg, a zenészeket pedig bíztassák, még akkor is, ha esetleg nem játszanak vagy énekelnek tökéletesen. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kiálljon az utcára, és olyan közönségnek zenéljen, akik érdek nélkül szavaznak azzal, hogy megállnak és tapsolnak vagy pedig továbbmennek.
Beszéltünk valakivel, aki hamarosan maga is jelentkezni fog, ettől egyáltalán nem tántorítja el a sok jelentkező sem. Ő a legbanálisabb kérdésre, hogy miért is jelentkezik, a következőket mondta:
„Egyrészről nagyon örülök neki, hogy ilyen népszerű ez a projekt. Másrészről én már az indulás előtt tudtam, hogy szeretnék jelentkezni. Azért, mert ez egy lehetőség arra, hogy megmutassam magam, de főként a dalaimat. Mivel nincsen még kész felvétel róluk, csak koncerthelyzetben tudom őket megmutatni. Szerintem jó dalok és érdemesek arra, hogy más is hallja őket. Azért is örülök a Budapest Play-nek, mert szerintem tök jó, hogy a feltörekvő zenészek kapnak lehetőséget, és hogy ezzel ennyien élnek.” (Lola, 35)
A (új ablakban nyílik meg)Budapest Play - Utcazene Fesztivál díjairól, fontosabb dátumairól, egyéb részleteiről itt írtunk, mindenképpen érdemes jelentkezni.
