A Finta Stúdió és a MádiLáncos Studio tervei alapján megújítanák az eredetileg irodaházként funkcionáló épületet, és egy 177 szobával és 70 mélygarázsos parkolóval rendelkező szállodát alakítanának ki belőle, aminek legfelső szintjén egy 240 négyzetméteres éttermet, tetőteraszt, rooftop bárt és kültéri fitneszt is elhelyeznének.
Ahogy a Portfólió írja, a Realis 4 Ingatlanbefektetési Alap 2025 végén vásárolta meg a CPI Magyarországtól az irodaházat. A frissen aláírt franchise szerződés alapján Canopy by Hilton szállodaként születik újjá az épület, a belsőépítészeti koncepcióval pedig tisztelegni szeretnének a pécsi születésű Breuer Marcell életműve előtt.
Mint az Építészfórum is emlékeztet, az épület annak idején alaposan megosztott a közvéleményt, miközben a tervező Finta József, olvasható Fővárosi blogon, városszerkezeti, városformáló szempontból ezt vallja a legjobbjának.
Abban viszont úgy tűnik, mindenki egyetért, hogy Fintának egy nagyon nehéz feladatot kellett megoldania: „egy saroktelken kellett olyan épületet megvalósítani, amely megfelel az Andrássy út torkolatának is, a Bajcsy-Zsilinszky utat is elkezdi az Erzsébet tér után, és az Andrássy felől a József Attila utcába is átvezet”.
Ahogy az Építészfórum is fogalmaz, először is arányos ellenpontot kellett találni az Andrássy út lezárására a Hősök tere belvárosi oldalán. Másodszor, meg kellett oldani a pesti városrész két legnagyobb jelentőségű sugárútjának találkozását a város legkiemeltebb és legforgalmasabb terénél. Harmadszor pedig, kezelni kellett az adottságot, miszerint Budapest akkori legmagasabb épületének égig érő kupolája és tornyai szabályosan agyonnyomták a Deák tér felől a tervezési helyszínt.
Finta a könyvében azt írta, idézi a blog, hogy a ház négy építészeti elemből áll, a két, egymásra merőleges szomszédos ház folytatásából-átiratából, az üveg előcsarnok félköríves beharapásából, valamint a toronyelemből, amely „valóban azért készült, hogy a Bazilika tornyainak és kupolájának mintegy vizuális villámhárítója legyen”.
Bár a pesti Duna-parton 1967 és 1969 között megépült egykori Intercontinentallal kapcsolatban teljesnek tűnik az egyetértés, hogy „a korszak legsúlyosabb városépítészeti tévedése”, „fájdalmas, máig sajgó seb” Budapest szövetén, a Képviseleti Irodaházzal elnézőbbek a kritikusok.
Szegő György például több mint elismerősen ír róla. „A városnő olyan utóddal gyarapodott, amely a legősibb állapot szent értelmében kétnemű. A jobb oldali tömeg a toronnyal: hímnemű, míg a bal oldalinak szinte öle van. (…) A bejárathoz vezető íves térfalak és a hallt lefedő dőlt síkú üvegtető összemetsződése a leghagyományosabb nőiség-szimbólumot rajzolja ki. (…) Az üvegtetőt merevítő csőbordázat sugaras kiosztása jellegében emlékeztet az életfa koronájára vagy a fan szőrzetének (pubes crinosa) rajzolatára.”
Hogy a szálloda jövőbeli vendégei ilyen mélységében nem fognak foglalkozni az épület formakincsének lehetséges értelmezésével, az szinte biztos, de várostörténetileg érdekes, mire is gondol a pesti polgár, amikor ránéz erre az épületre.