A VIII. kerület közelebb került egy álom megvalósulásához.
A városvezetés elkötelezett az iránt, hogy hosszú évtizedek után végre elköltözhessen a 99-es busz végállomása a Népszínház utca körút felőli oldaláról, jelentette be május 15-én, Pikó András, VIII. kerületi polgármester.
„A feladatok már tiszták, át kell szervezni a Blaha Lujza téren a buszfordulót, módosítani kell a járat útvonalát, és
a vonal másik végén új végállomást kell kialakítani”
– magyarázta Pikó.
Ahogy a posztjából kiderül, Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Kiss Ambrussal, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójával már arról is megállapodtak, hogy a költségeket közösen állják, Józsefváros 100 millió forinttal száll be a finanszírozásba.
A Népszínház utcai buszvégállomás a tervek szerint
Józsefváros 250. születésnapján, 2027-ben szűnik meg,
és a kerület kezelésében lévő szakaszon új, modern, egy világváros belvárosához méltó közteret fognak fejleszteni.
„A politikai egyezség létrejött, a Fővárosi Közgyűlés és a Józsefvárosi Képviselő-testület elé a szükséges előterjesztést Karácsony Gergely főpolgármester és jómagam fogjuk benyújtani” – tette hozzá Pikó.
Ahogy a polgármester is utalt rá, a buszvégállomás elköltöztetése kezdettől a programjának a része, a 2024-es önkormányzati választásra viszont annyit módosult, hogy Pikó kiemelte,
a Blaha Lujza téri kapcsolat minden megoldás esetén megmarad.
A polgármestert elkísérte Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester is, aki úgy kommentálta a megállapodást, hogy ezzel közelebb kerültek egy álom megvalósulásához.
Mint mondta, most minden korábbi elvi megállapodásnál és gyakorlati előkészítésnél közelebb vannak a Népszínház negyediek évtizedes álmához, hogy a 99-es busz végállomása költözzön ki a Népszínház utca Blaha Lujza téri torkolatából.
„A 99-es józsefvárosi, kőbányai és kispesti utazóközönsége legalább ennyire várja, hogy
kiszabaduljon a méltatlan gyalogos viszonyok közül”
– tette hozzá.
A Népszínház utca élhetőségének és a Blaha Lujza térrel való kapcsolatának ugyanis, magyarázta korábban, egyik alapvető feltétele a buszvégállomás felszámolása. A Budapesti Közlekedési Központtal évek óta egyeztetnek erről.
„A 99-es buszt a budai forgalomba lehetne integrálni, bár műszakilag nagy kihívást jelent. A buszok vélhetően a Luther és Kiss József utcán közlekednének, vagyis a Népszínház utca elején megszűnne a buszforgalom” – fejtegette néhány éve.
