Tegnap olyasmi történt a fogaskerekű városmajori végállomásán, amit talán egy ifjúsági regényben tudnánk el tudnánk képzelni, a valóságban már nem annyira. Pedig...
Délután fél háromkor hatalmas tömeg gyűlt össze a peronon, hogy egy nyugdíjba vonuló járművezetőtől, Kinde Imrétől elbúcsúzzon. Az ünnepi esemény szervezői az okokat az alábbi levélben magyarázták.
Kedves Imre bácsi!
Ha van jármű Budapesten, ami nemcsak utasokat szállít, hanem közösséget is épít, akkor az a Fogaskerekű vasút. És ebben a funkciójában jelentős szerepe van Kinde Imrének, mindannyiunk Imre bácsijának.
Mindig életvidám, pozitív, hozzáállása az emberekhez, nagyban hozzájárult a "fogasozás élményéhez". Minden gyerekhez van néhány kedves szava, csilingel a Fogaskerekűvel. De a felnőttekkel is szóba elegyedik, aktívan szövögeti a hegyvidéki lakosok kapcsolati hálóját!
Tanárt keres egy-egy lemaradó gyereknek, felkutatja az elveszett igazolvány tulajdonosát, odafigyel, hogy megérkezett-e utasa egy-egy késői műszak után, kedvesen udvariasságra tanítja a kamaszokat, ellátja őket egy-egy jó tanáccsal.
Mindenkihez van egy kedves szava, bíztatása.
Mindig jól informált a hegyi gyerekek felnövését illetően, nyomon követi cseperedésüket. Sokszor még évek múlva is érdeklődik egy-egy családtag után, és pontosan tudja, hol is tart az életben.
Egészséges életszemléletével és életmódjával mindannyiunk példaképévé vált. Nem kell ecsetelni, mekkora kincs egy ilyen EMBER a mai világban!
Kép: XII. kerület/Facebook
A gyerekeknek, az azóta felnőtt gyerekeknek és a régebb óta felnőtteknek egyaránt bearanyozza a napját egy-egy találkozás Vele, egy kis csevegés a világ dolgairól, vagy csak ha halljuk, hogy csilingel a Fogas!
Egyszer azt mondta nekünk Imre bácsi: „engem biztos szeret a Jóisten (mondjuk én is szeretem Őt!), hogy ilyen helyen dolgozhatok, ilyen jó munkahelyem van!”
Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a Fogaskerekű Vasútnak nemcsak az utazóközönsége lelkes, hanem a kollégák is, akiknek elhivatottsága lelkesítő mindannyiunknak, és akik lehetővé tették, hogy Imre bácsi különleges személyisége kibontakozhasson.
Mi mind szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük Őt!"
És a bejegyzés alatti kommentek között egy sem akadt egy sem, aki ennek az ellenkezőjét állította volna.
"Annyira jó emlék, hogy mindig csilingelt nekünk Imre bácsi, amikor a bölcsi utáni fogasozás utáni délutani sétánkat tettük! Különlegesnek éreztük magunkat, hiszen nekünk még a fogas is örült!" Az efféle gyerekkori élmények a leggyakoribb bejegyzések, de volt, aki verset írt:
