STÍLUS

Hunor utca – a legegészségesebb óbudai köztér lesz pár éven belül


Nem csak sokkal biztonságosabb és kényelmesebb lesz erre közlekedni, de a most elhanyagolt és funkciótlan területek átlakításával egy zöldebb, fásított, klímabarát köztér születik itt, ami már felkészülten néz szembe a 21. századi város kihívásokkal. És ha már megújul a környék, az egykori Aquincumban álló ókeresztény sírkamra is állagmegőrző örökségvédelmi és edukációs célú felújítást kap.

Ezt azzal ünnepeltük, hogy megvizsgáltuk, hogy korábban már létrejött közterületek hogyan teljesítenek, vagyis az eredeti cél szerint erősítik-e a társadalmi kapcsolatokat, növelik-e a klímaváltozással szembeni ellenállóképességet és elősegítik-e a környezettudatos közlekedést.

Egészséges Utcák

Az Egészséges Utcák szemlélet egy olyan komplex értékelési rendszeren alapul, melynek célja egy fenntartható, mindenki számára elérhető és vonzó városi környezet megteremtése. A koncepció ötlete egy brit egészségügyi és közlekedésügy szakértőtől, Lucy Saunderstől származik. Az Egészséges utcák megközelítést – 2011-es kidolgozását követően – 2014-ben a Transport for London, a brit főváros közlekedésszervező hatósága alkalmazta elsőként a hétköznapokban is. Az Egészséges utcák megközelítés az emberek egészségi állapotának és életminőségének javítását tűzi ki célul a következők révén:

  • a gyalogos- és kerékpáros közlekedés fejlesztése, 
  • a gépjárműforgalom csillapítása és az akadálymentesítés, 
  • zöldfelületek és vízgazdálkodás fejlesztése, a vízmegtartás növelése és az ökológiai szempontok érvényesítése, 
  • befogadó, közösségi aktivitást ösztönző utcák kialakítása.

Hunor utca - Összefoglaló

A 3. kerületi Hunor utca fejlesztési terve az Egészséges Utcák Program pályázaton 1.495.936.190 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert, így hamarosan elkezdődhet a környék egyik legátfogóbb közterület-megújításának kiviteli tervezése. A projekt célja, hogy a lakók, az itt működő intézmények közösségei és a családok egyaránt biztonságosabb, zöldebb és élhetőbb környezetben tölthessék mindennapjaikat. A támogatási szerződés 2026 januári aláírásával megkezdődhet a kiviteli terv kialakítása, melynek részletes kidolgozásában a lakosság véleményére is számítanak, fontos, hogy a tervek közösségi tervezéssel készüljenek el. “A tavasszal kezdődő közösségi egyeztetések inkább a finomhangolást és a helyi igényekhez való további igazítást szolgálják, a kulcselemeket érintő változtatások lehetősége korlátozott. A pályázatbenyújtást megelőző társadalmi egyeztetés, és a 2025. december 2-i nyitó lakossági fórumunk tapasztalatai (ahol a parkolási kérdésekre külön is kitértünk) nem vetítenek előre kiugró lakossági ellenállást, az eddigi visszajelzések kifejezetten pozitívak, az óbudai lakosság alapvetően várja és támogatja a fejlesztést.” - mondta el Takács Ádám az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő kommunikációs munkatársa.

Képgaléria betöltése folyamatban...

A projekt Belső-Óbuda és Kaszásdűlő városrészek határán lévő Hunor utca és teresedésének közterületeire fókuszál, mely területek Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonában vannak, de egyes beavatkozások érintik a szomszédos intézmények használóit és társasházi épületek lakóit. Fontos kiemelni, hogy a Hunor utca közvetlen szomszédságában több gyermeknevelési intézmény is van: az Első Óbudai Általános Iskola, a Meseerdő Óvoda, valamint a Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ.

Kapcsolódó fejlesztési elem a Körte utca közlekedésfejlesztése, mivel a Körte utcában található Első Óbudai Általános Iskola autós megközelítése jelentősen érinti a Hunor utca forgalmi viszonyait is. A fejlesztés a járdák szélesítésével, felújításával és burkolásával, valamint az útpálya kerékpárbaráttá alakításával elsősorban a gyalogos- és kerekpáros forgalomra fókuszál, amihez a környező utcák egyirányúsításával az utcán áthaladó személygépkocsik mennyiségét, járdakiemelésekkel pedig a gépjármű-közlekedés sebességét lehet korlátozni, de a fejlesztés elegendő számú parkolóhelyet és biztonságos gépkocsi-megállóhelyeket biztosít majd az utcában és az oktatási intézmények közelében. A gyalogos- és kerékpáros közlekedést érintő beruházásokon túl a fejlesztés jelentős hangsúlyt fektet a zöldfelületek bővítésére és klímabaráttá alakítására, amit a kerület természeti adottságaihoz illeszkedő növényzet fejlesztésével és a csapadék helyben tartásával ér el. A projekttel párhuzamosan valósul majd meg a Cella trichora (i.sz. 360 körül épült ókeresztény sírkápolna az egykori Aquincumban) állagmegőrző örökségvédelmi és edukációs célú megújítása, összefüggő, árnyékot adó zöld felülettel, a levegő minőségét javító növényekkel, újonnan létesített ivókúttal, kényelmes és időjárásálló padokkal, kültéri tornaeszközökkel és felújított közvilágítással.

Tervezett állapot

A tervezési terület, a Hunor utca Váradi utca és Hévízi úti szakasza. A beavatkozási terület központja a Cella trichora romok közterületi teresedése és az itt centralizálódó útkapcsolatok, azaz a Hunor utca- Körte utca- Kunigunda útja- Raktár utca csomópontja. Az érintett utcák mindegyike út -és járda burkolat minőségét tekintve repedezett, helyenként kátyús, felújításra javasolt. A tervezendő területről általánosan elmondható, hogy jellemző a csekély számú és alacsony minőségű zöldfelület, a vízmegtartás nincs, a vízelvezetést víznyelők biztosítják a legtöbb helyen. 

Hunor
Kép: Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület/Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület
Hunor
Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

Közlekedés

  • Az északi szakaszon a Kunigunda utcáig megmaradnak a meglévő parkolók, a csomóponthoz közel első szakaszon, a garázsok előtt nem lesz parkoló. A parkolóhelyek közti kihasználatlan területekre fák kerülnek.
  • A Kunigunda útja és a Raktár utca 45°-os becsatlakozó útjainak csomópontjainak Hunor utca csomóponti kapcsolata megszüntetésre kerül, a meglévő útburkolatok elbontását követően, a felszabadult területek lehetőséget biztosítottak egy egybefüggő nagyobb zöldfelület/park kialakításának lehetőségére.
  • A Raktár utca a gépjárműforgalom számára a Kunigunda útja felé egyirányúsításra kerül, kerékpárral továbbra is kétirányban marad használható. A Hunort a Raktár utcával összekötő szakasz két irányú marad.
  • A csomóponti kapcsolatok környezetében az útburkolatok a gyalogos tengelyek irányában járda szintre lesznek emelve, biztosítva ezzel a gyalogosok akadálymentes átkelésének lehetőségét.  Az átvezetéseknél a látássérülteket taktilis jelzések is segítik az átkelésben. 
  • A Körte utcában az általános iskola előtt a meglévő parkoló terhére zöldfelülettel kialakított kiszélesített járdafelület és a gyerekek szállítását segítő K+R parkoló kerül kialakításra. (Ennek megvalósítása nem az egészséges utcák pályázat keretében, hanem önkormányzati forrásból történne.) Az óvoda bejárata előtt megszűnik a parkolás és kiszélesedik a járda, ahova padok kerülnek.

Cella trichora

  • A járdákhoz, utakhoz és a Cella trichora romok előtti parkhoz, a hely szelleméhez illő új és korszerű közvilágítás épül ki.
  • A Hunor utca zöldfelületeinek növelése és az általános a faállomány bővítése mellett fontos szempont volt a tervezés során a Cella trichora közvetlen környezetében található, Hunor utca - Raktár utca - Kunigunda útja által határolt terület rendezése, új közpark kialakítása. 
  • A megvalósuló parkban számos új funkciót helyeznek el, gondolva minden parkhasználó korcsoportra. A park központi teresedésében párajáték és esőkert kerül kialakításra, mely enyhíteni tudja az egyre szélsőségesebb időjárási körülményeket, legyen az nagy hőség, vagy hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. Emellett a központi teresedésben elhelyezésre kerül számos utcabútor, mely a rekreációs célokon túl találkozási pontként, kültéri tanteremként, oktatási helyszínként is funkcionálhat a környező oktatási intézmények számára. A park ezen részén két ivókút kap helyet. A rekreációs funkciókat bővítve kihelyezésre került egy ülőbútorokkal kiegészített sakkasztal. 
  • A központi teresedésbe befutó, parkot átszelő sétautak mentén számos kis mikro-tér kapott helyet, melyek pihenőként, játszópontként, vagy sportolási lehetőségként jelennek meg. A park területén helyet kapott továbbá egy kültéri ping-pong asztal, egy trambulin, valamint egy lengő hinta, amely a fiatal és idősebb korosztályt egyaránt lázba hozhatja.
  • A Hunor utcán kialakításra került egy mikromobilitási pont a park bejárata előtti kiemelt csomópontban, továbbá három ponton helyeztünk el kerékpártárolási lehetőséget pihenőponthoz kapcsolódva. 
Hunor
Kép: Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület/Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület
Hunor
Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

Zöldebb Hunor utca

A területen jelenleg mintegy 50 db fa található, amelyből kettő darab egészségügyi okokból, míg három darab útépítés miatt kivágandó. Összesen 101 db új fa telepítése történik meg: a Hunor utca területén 59 db, az újonnan létrejövő parkban 31 db, valamint a Raktár utcán 11 db kerül elhelyezésre. Ezen fák telepíthetőségét minden esetben vizsgálni kell, tekintettel a régészeti leletekben gazdag altalajra. A fák esetén Stockholm-módszerrel történő telepítés a Hunor utca északnyugati szakaszán valósulhatna meg, ahol még nem rendelkezik a terület meglévő fás állománnyal.

A növényválasztás során helyet kaptak lombhullató fák, melyek a kert egy-egy hangsúlyosabb pontját emelik ki. Emellett fasorok kerülnek telepítésre, melyek térfalalkotó szereppel rendelkeznek. A fajtaválasztás során fontos szempont a várostűrés és a megfelelő ellenállóképesség, valamint a terület méretéhez alkalmazkodó szélességű és magasságú növények választása. A cserjehasználat során a terv egyaránt alkalmaz, középmagas és alacsony növényeket is, a cserjék főleg takarási célzattal, elválasztó részeken jelennek meg. Az évelőalkalmazás során a terv biodiverz kiültetések létrehozására törekszik. Ennek érdekében sokfajta évelővel terveznek, melyek közel azonos ökológiai igényűek és strukturálisan egységet képesek alkotni. 

Emellett kialakításra kerül kettő esőkert: egy az új parkban lévő központi teresedésnél jön létre 35 m2-en, mely a burkolatokról vezeti el a vizet, illetve egy a Raktár utca - Hunor utca találkozásánál található lakóépület előtt létrejött zöldfelületnél 36 m2-en, mely a burkolatok mellett a tetőkről érkező vizeket is gyűjteni képes. Az esőkertek esetén a növényeket úgy szükséges megválasztani, hogy azok bírják a szárazságot, ugyanakkor az időszakos vízzel történő borítást is.

Hunor
Kép: Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület/Hunor utca - Egészséges utcák III. kerület
 
 
2026.
Kép: Gallov Adrienne/Énbudapestem

A létrejött parkban 545 m2 gyepfelület kerül kialakításra, mely a szabad játék tereként, napozó gyepként, és egyéb rekreációs tevékenységek színtereként szolgál. A gyepben kialakított játékos terepplasztikák, mikro-domborzatok hatására nő a térérzet is.

A TOP_PLUSZ-4.1.1-23 – EGÉSZSÉGES UTCÁK Városrehabilitációs Program pályázatán a III. kerületi Önkormányzat a HUNOR UTCA fejlesztésével indult 2024-ben. A beadott pályázat támogatást nyert, a Támogatási Szerződést 2026 januárjában megkötötték, így 2029 nyarára sor kerülhet teljeskörű kivitelezés lezárására.

A program a TOP_PLUSZ-4.1.1-23-BP2-2024-00023 azonosítószámú Budapest III. kerületi Hunor utca egészséges utcává történő átalakítása című projekt keretében valósul meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban.

Projekt támogatási kerete: 1.495.936.190 Ft