KULTÚRA

Verzió: emberi jogok, dokumentumfilm, beszélgetések


November 11-19. között a Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál filmjein bámulhatjuk mások életét, miközben Együtt létezünk a budapesti valóság moziszékein.

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2004-ben alapították azzal a céllal, hogy az országban elsőként létrehozzanak egy olyan kreatív fórumot nemzetközi dokumentumfilmek számára, mely központi témájának az emberi jogi ügyeket tekinti, idén a filmjeit pedig az Együtt létezünk mottó köré szervezi. Akinek nem sikerül eljutnia a mozipénztárakig, annak nagy segítség, hogy a 2020-ban elindított online streaming oldalnak köszönhetően az országból bárhonnan elérhetővé váltak a Verzión bemutatott díjnyertes dokumentumfilmek.

Idén

A november 11–19. között Budapesten és hét vidéki városban megrendezett fesztiválon Ukrajna, Gáza, Szudán és Irak sokkoló háborús mindennapjai mellett a klímaváltozás, a munkavállalói jogfosztottság, a nemek közti egyenlőtlenség, az alkoholizmus és a gyermekvédelem kérdései is fókuszba kerülnek. Sőt, a fesztivál magyar filmekkel is készült, olyan témákkal, amik nagy eséllyel – és a fesztivál többi alkotásához hasonlóan – értelmező, elemző, érzelgős beszélgetéseket indukálhatnak az alkotókkal és remélhetőleg egymással is.

A fesztiválhoz készült esemény részleteihez ide lehet kattintani.

Plakátkiállítás

A fesztiválon bemutatott filmekhez kapcsolódóan november 4-én megnyílt a Verzió Filmfesztivál, a Metropolitan Egyetem (METU) Tervezőgrafika mesterszak és a Blinken OSA Archívum együttműködésében kiállítás is nyílt. A METU hallgatói szabadon választhattak a 22. Verzió Filmfesztivál programjának idei filmjei közül, ezekhez plakátokat terveztek. Az ezekből a művekből készült válogatást egy kiállítás formájában november 23-ig lehet megnézni a Blinken OSA Archivum Centrális Galériában.

Borítókép: Részlet a fesztiiválnyitó Együttélés, na persze... című filmből; kép: Verzio.hu