Országjobbító szándék mellett egy udvarlási taktika is hozzájárult az MTA létrejöttéhez.
Idén kétszáz éve, hogy a 1825. novemberében a pozsonyi kerületi gyűlésen felállt egy addig ismeretlen fiatal huszártiszt, gróf Széchenyi István, és a korban szokatlanul magyarul szólalt fel: birtokainak egy évi jövedelmét, 60 ezer forintot felajánlott a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására illetve „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára”. Egy azonos célú intézmény ötlete a 18. századtól kezdve rendszeresen napirenden volt, többen is szorgalmazták létrehozását, de talán pont azért méltatták később Széchenyi Istvánt, mert ő volt az első, aki nem csak a szavak embere volt, hanem a tetteké is. A lelkesítő példára közadakozásból néhány nap alatt akkora összeg gyűlt össze, amennyi elég volt ahhoz, hogy az Akadémia létrejöhessen és megkezdhesse tudományos működését.
100 éve így emlékeztek meg róla
A centenárium évében, 1925-ben Széchenyi gróf emlékére országos ünnepségsorozatot szerveztek, szentmisével, felvonulással, fellobogózták egész Budapestet. Tudományos és politikai beszédekben méltatták őt országszerte, de készítettek emlékserleget, szobrait koszorúkkal vették körül és még színművet is írtak róla. Nevével emlékbizottság alakult és még a zsinagógákban is Széchenyi volt a téma a hitélet helyett. Az Akadémia a november 3-án tartandó ünnepélyes, évfordulós ülésére latin nyelvű meghívót küldött számos külföldi tudományos akadémiának. Az ülést az elnök ünnepi beszéde nyitotta meg, a főtitkár röviden összefoglalta a 100 évvel korábbi alapítás történetét, aztán a megjelentek előadásokat hallhattak az akadémiának a magyar nyelvtudományban kifejtett működéséről, hazánk irodalmáról és költészete 100 éves történetéről. Azután következtek a külföldi akadémiák üdvözlő szónoklatai és a magyar hatóságok és intézmények beszédei. 100 évvel a felajánlás után, vagyis 100 évvel ezelőtt, a Magyar Tudományos Akadémia 100 éves évfordulóját tehát óriási ünneppel tartották meg, Széchenyit méltatta az ország. Az ünnep részeként a kormány 12 ezer aranykoronával – a korábbi összeg háromszorosával – járult hozzá az intézmény fenntartási költségeihez, a sajtó ünnepelte is a nemes szándékot. Ennél kisebb publicitást kapott, hogy ugyanebben az évben, ugyanerre a célra Széchenyi Aladár 100 millió koronát bocsátott az Akadémia rendelkezésére.
A csábítás
Széchenyi 60 ezer forintos felajánlása megtételében – a később többször is bizonyított országjobbító szándékai mellett – titkos szerelme, Seilern Cresence iránt táplált, nem is nagyon titkolt érzelmei is szerepet játszhattak. 1824-ben találkoztak először az osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével, és azonnal kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, de Széchenyi hiába udvarolt 11 éven át a grófnőnek, kapcsolatuk Zichy gróf haláláig plátói maradt. A szerelem, az udvarlás, az imponálás szándéka nagy hatással volt Széchenyi közéleti tevékenységére, németül írt naplójának bejegyzésében így hivatkozta le az Akadémiával kapcsolatos korábbi adományát: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”
A jelen
A 200 évfordulóhoz közeledve új köztéri alkotást avattak fel az Akadémia előtt, amely az intézmény történetének fontosabb dátumait örökíti meg egészen Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáig. Mindezt járdába süllyesztett mészkő lapokon – Határtalan történet címmel.