NAPKÉPE

Hol egykor csúf parkoló volt, most cserje és évelő virít


2025. november 7-én, pénteken megnyitották a XIII. kerületben a Rokolya parkot. A terület eredetileg egy murvás parkoló volt, aminek a helyén most egy élhető, zöld közösségi tér várja a pihenésre, sportolásra, ismeretszerzésre vágyókat. „Ez több mint egy volt parkolóból lett park, ez okos megoldásokkal kiegészült közösségi tér és tudásközpont is” – mondta az átadón dr. Tóth József polgármester. A parkban ugyanis nemcsak fákat és cserjéket ültettek, valamint játszó- és sporteszközöket telepítettek, hanem a nyugati oldalán egy csendes, gazdagon beültetett ún. Barangoló kert is készült, aminek sétánya mellett tanösvény táblák mutatják be az ökologikus szemléletet. A Barangoló kertben megtaláljuk a területen egészségi állapotuk miatt kivágott fák törzseit, melyek holtfaként díszítik a parkot, és amelyek közül az egyik példányon az évek során megtekinthető lesz annak teljes korhadási folyamata is. A közel 5 ezer négyzetméteres parkban 79 új fát és több mint 17 ezer darab cserje és évelő növény ültettek. A park másik különlegessége a 132 négyzetméteres esőkert, amely egyszerre szép és hasznos: javítja a vízháztartást, támogatja a mikroklímát, és otthont ad sokféle rovarnak és madárnak. Ezzel összesen közel 3500 négyzetméterrel nőtt a kerület összes parkterülete.

rokolya
Kép: Facebook/Tóth József

Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!